Egy vízálló kiállítás látható kanyargó folyót idéző képsorozatban, a kétnyelvű feliratokról rengeteg érdekességet megtud a bámészkodó a Duna vízéről, a folyó történetéről, a Duna menti városokról, tájakról ? a képek az Esztergomi Duna Múzeumból valók.
Kiemelten foglalkozik a kiállítás Budapest vízellátásának történetével, helyzetével. Vízzel kapcsolatos élettani ismeretterjesztő anyagokat is talál, akit érdekel. A jó arányú, változatos kiállítást aligha felesleges megnézni, nemcsak költeményeket, regényeket érdemes újra elővenni, amelyeket már elfeledtünk iskolás korunk óta, hanem érdemes felfrissíteni az embertannal kapcsolatos tudásunkat is. Manapság nagyon divatos ásványvizeket inni, mondván egészségesebb, tisztább, mint a csapvíz. Azt már kevesebben tudják, hogy aki nem iszik lágyabb vizet ? aki nem jár fel a Lajos-forráshoz ivóvízért (amely a környék legkevesebb oldott ásványt tartalmazó forrásvize), esetleg nem iszik akár tisztított csapvizet is (Budapest bizonyos helyein artézi kútból származó vizet lehet inni, amely különösen egészséges) ? az megterheli a szervezetét.
Aki délután egy darabig nézegeti a képeket, az intézet munkatársaival is összeakad. Aki pedig vállalkozik a klímahelyzettel kapcsolatos kvízt kitölteni, amely nem könnyű ? a hibamenteseknek Klímairodás reciklált toll a jutalma. Nem jártam hiába iskolába.
A víz a földi élet alapja ? ezt ?74-ben, az első környezetismeret (szerettem ezt a szót) órán hallottam, pedig akkor még nem tudtam, hogy a hetvennégyes év mindegyik hajnalán eső esik ? nemcsak a környezetünket, de többségében minket is víz tölt ki. Manapság már mindenhol arról locsognak, hogy azok maradnak egészségesebbek, fiatalabbak, akik vízben tocsognak. Az ajánlott napi vízbevitel minimum két-három liter, talán kevesebben tudják, hogy több szomjoltóul számon tartott folyadéknak, például a teának ?sejtszárító?, vízhajtó hatása van.
A Szigeten már sokan tudják, hogy minden vízbe mártott est jól kezdődik, akkor rosszul végződne, ha valaki Dunának menne. Az embert, még ha megszokta, sem hagyja nyugodni, hogy itt a víztől néhány lépésre partra vetetten hallgatózzon, de Budapest egyelőre itt tart, még sok koszos víz fog lefolyni a Dunán. Minta lehet a Temze-program, amellyel annyira megtisztították a folyót, hogy Londonban a parti vendéglők teraszának egyes asztalaira kitett (speciális nagyalakú) tányérokra a népességnövekvésre különös depresszív, illetve szuicid reakciókat mutató halak ugrálnak ki. A kisebbeket asztalra tehető Bunsen-égőkön sütik meg, a nagyobbakat természetesen a konyhán.
A kiállítás apropóján keservesen megállapíthatjuk, hogy épeszű nép nem áll meg a tengerig. Vigasztaljuk és szórjuk magunkat itt a Kárpát-medencében és Hahn-Hahn grófnői pillarebegtetéssel merengünk azon, hogy víz és folyó közt az a különbség, hogy utóbbinak van emlékezete, múltja, történelme. Amit tehetünk, megtesszük, vizet prédikálunk, környezettudatosodunk, összefogunk, hogy a kölkeink már úszkálhassanak a Sziget (akár a majd mesterségesen kialakított) öbleiben.
