Azért volt itt, hogy a világ gazdagabbá váljon általa

Thomas Woodrow Wilson 1856. december 28-án született Virginia államban egy ír és skót felmenőkkel rendelkező család harmadik gyermekeként. A rabszolgatartás ügye mellett elkötelezett lelkész édesapja a polgárháború alatt Georgiában szolgált, így – John Tyler mellett – ő az az elnök, aki a déli Konföderáció polgára is volt. A Princeton Egyetem elvégzése után a Johns Hopkins Egyetemen politikatudományi doktorátust szerzett: a mai napig ő a legmagasabb tudományos fokozattal rendelkező amerikai elnök.

Fényes akadémiai pályafutásának betetőzéseként 1902-ben a Princeton elnökévé nevezték ki. Az egyetem élén megreformálta a képzés és vizsgáztatás rendszerét, komolyabb szakmai követelményeket támasztott, engedélyezte, hogy katolikus és zsidó tanárok is oktassanak az intézményben, azt azonban nem támogatta, hogy fekete hallgatókat is felvegyenek. Tanulmányaiban sürgette a gyermekmunka eltörlését, a munkakörülmények szabályozását. Úgy vélte, a kiszolgáltatottakat nem jótékonykodással kell segíteni, hanem az államnak kell gondoskodnia róluk. Fiskálisan konzervatív nézeteket vallott, és nem támogatta a szüfrazsettmozgalmat.

Wilson a Demokrata Párt konzervatív szárnyának biztatására 1910-ben megpályázta New Jersey állam kormányzói posztját, és meg is választották. Kampányában függetlenségét hangoztatta a „politikai gépezettől”. Hivatali ideje alatt lépéseket tett a korrupció visszaszorítására, szélesebb kör számára tette hozzáférhetővé az oktatást és az egészségügyi szolgáltatásokat, továbbá rendelkezéseket hozott a női és gyermekmunka szabályozására.

A kiváló szónoki képességekkel rendelkező Wilson 1912-ben elnyerte pártja elnökjelöltségét, ellenfele a választáson az elnöki hivatalt 1901–1909 között már betöltő, de a republikánusokkal szakító Theodore Roosevelt és a hivatalban lévő republikánus William Howard Taft volt. Bár csak a voksok 42 százalékát szerezte meg, ellenfelei megosztottsága miatt övé lett az elektori voksok elsöprő többsége, és 1913. március 4-én elfoglalhatta a Fehér Ház ovális irodáját.

Első ciklusában külpolitikája Latin-Amerikára összpontosított, az 1914-ben kezdődött első világháborúban az Egyesült Államok semlegességének megőrzésére törekedett. New Freedom néven ismertté vált programjából sikerült elfogadtatnia az 1857 óta első vámcsökkentést, a munkások sztrájkhoz való jogának elismerését, szabályozta a munkakörülményeket, ő hozta létre a központi bank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékrendszert (FED), valamint ő élesztette fel az unió helyzetéről szóló éves elnöki beszédek hagyományát.

1916-ban csak kis többséggel választották újra; fő kampányszlogenje az volt, hogy csak ő garantálhatja a semlegességet az első világháborúban. Álláspontja hetek alatt változott meg: hivatalba lépése után egy hónappal, 1917. április 6-án az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak. Wilson a közvélemény nyomása alatt cselekedett, miután Berlin felújította a korlátlan tengeralattjáró-háborút, és kiderült, hogy a németek arra akarják rávenni Mexikót, hogy támadja meg az Egyesült Államokat.

Amerika átállt a hadigazdálkodásra, de mivel addig nem tartották reális lehetőségnek a semlegesség feladását, az ellátás és a sorozás megszervezése nem zajlott zökkenőmentesen. Hogy a jobbára külpolitikai kérdésekkel foglalkozó elnök népszerűségét fenntartsák, 1917-ben létrejött az Egyesült Államok – és talán a világ – első propagandaminisztériuma, melyet George Creel reklámszakember irányított.

A kétmillió tengerentúlra küldött katona eldöntötte a háború sorsát, és amikor világossá vált az antant győzelme, Wilson a harcokat követő politikai rendezés mikéntjével kezdett el foglalkozni. Tizennégy pontból álló béketervét először 1918. január 8-án tartott kongresszusi beszédében tárta a nyilvánosság elé: ennek legfontosabb elemei a nyílt tárgyalások, a nemzetek önrendelkezése, a fegyverkezés korlátozása, a kereskedelem és a hajózás szabadsága, továbbá egy új, államok feletti testület, a Népszövetség felállítása volt, amely a vitás kérdések ügyében döntött volna és a nemzetközi jog betartására figyelt volna.

Wilson idealizmusa – melyet egy tőle származó idézet is remekül példáz: „Azért vagy itt, hogy a világ gazdagabbá váljék általad, s ha megfeledkezel a küldetésedről, magad válsz szegényebbé” – nagyon messze volt a birodalmi ambíciókat dédelgető győztes európai politikusok elképzeléseitől. Bár hivatalosan elfogadták pontjait, a megkötött békeszerződésekben rendre figyelmen kívül hagyták. Az 1918-as amerikai időszaki választáson Wilson támogatottsága meggyengült: a törvényhozásban többségbe kerültek a republikánusok. Ők külpolitikájukban az izolacionizmus elvét vallották, és több belpolitikai kérdésben is szembehelyezkedtek az elnökkel, így vétója ellenére megszavazták a szesztilalmat, valamint meggátolták azt is, hogy az Egyesült Államok belépjen a Népszövetségbe. Bár Wilson világéletében ellenezte a nők szavazati jogát, a háború alatti erőfeszítéseik „jutalmául” síkra szállt a nők általános választójoga mellett abban bízva, hogy így nagyobb támogatást szerezhet magának. Helyzetét tovább gyengítette a háborút követő munkanélküliség és a háború áldozatainál is több halottat követelő, Amerikán is végigsöprő spanyolnáthajárvány.

A Népszövetség koncepciójának kidolgozásáért Wilson 1919-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Az év októberében szélütést kapott és tolószékbe kényszerült, az 1920-as választásokon már nem tudott elindulni. Hatvanhét évesen hunyt el 1924. február 3-án washingtoni otthonában, nyughelye a Washington National Cathedralban található – ő az egyetlen elnök, akit a fővárosban temettek el. Nevét számos közintézmény, közterület viseli.

A képen Woodrow Wilson feleségével 1918. december 14-én a párizsi Bois de Boulogne vonatállomásra érkezik a versailles-i béketárgyalásokra. Fotó: Maurice-Louis Branger / Roger-Viollet via AFP