656c7becb10e0cd8bbabad5d.jpg

Ázsia legrangosabb filmfesztiválján a Semmelweis

Koltai Lajos filmjét beválogatták a hétvégén kezdődő Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál programjába. A szemlén a pályakezdő tehetség, Pataki Szandra rövid animációja, az Albert szerint is bemutatkozik.

Ázsia legnagyobb és A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja az idén 26. alkalommal megrendezett sanghaji seregszemle, amelyre az egész világból érkeznek meghívottak. Az egész estés filmkínálatot közel kétezer benevezett alkotásából választják ki, a grandiózus filmünnep vetítéseinek 47 sanghaji mozi ad otthont, majd a fesztivált követően számos filmet, köztük a Semmelweist több nagyvárosban is műsorra tűznek.

Koltai Lajos rendezése, a Semmelweis hazai mozipremierjét követően hetekig a nézettségi toplista élén szerepelt.  A Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével készült alkotás Semmelweis Ignác életének azon szakaszát dolgozza fel, amikor bécsi orvostanhallgatóként a szülészeti klinikán az édesanyákat tizedelő titkos kór okát kutatja. A vaskalapos egyetemi vezetés nem nézi jó szemmel a fiatal orvos ténykedését, egy szülésznő azonban társa lesz a küzdelemben. A romantikában sem szűkölködő, fordulatos és izgalmas dráma egyszerre idézi meg a 19. századi Bécs hangulatát, egy korabeli kórház világát, valamint az osztrák és magyar orvosok közötti ellentéteket.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, rendezője Koltai Lajos, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Krisztina, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt.

Koltai Lajos filmjét 15 kategóriában jelölték a Magyar Mozgókép Díjakra, melyek díjátadó gálája szombat este lesz Veszprémben.

Albert szerint. Fotó: Mythberg Films
Albert szerint. Fotó: Mythberg Films

Nem a Semmelweis az egyetlen alkotás Magyarországról, amely bemutatkozik Ázsia legnagyobb nemzetközi filmes rendezvényén. Pataki Szandra Albert szerint című stop motion animációját a sanghaji fesztivál Panoráma programjában vetítik. Az animációs rövidfilm főhőse Albert, egy neurotikus perfekcionista, aki minden erejét bevetve kész segíteni kollégái életén, akkor is, ha ők ezt nem akarják. Az Albert szerint a Mythberg Films gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával, producere Endrényi Krisztina, executive producere Berger József.

Ez is érdekelheti

A Semmelweis vitte haza a torontói filmfesztivál közönségdíját

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja, így elnyerte a közönségdíjat. A hazai mozikban már látható új magyar film női főszereplője, Nagy Katica személyesen vett részt a torontói vetítésen és közönségtalálkozón.

Semmelweis, a magyar szuperhős?

Koltai Lajos filmje emléket állít egy magyar orvosnak, akire szakmai elhivatottsága és munkájának eredményessége miatt joggal nézhetünk fel. Ám míg Semmelweis Ignác élete korántsem volt mesébe illő, hiszen élete utolsó szakaszát méltatlan körülmények között töltötte, a film a klasszikus hollywoodi mintát követi. Kritika.

Koltai Lajos: Azokról forgattam filmet, akiket falhoz vert az élet

Koltai Lajos operatőr a fény embere. Nemcsak azért, mert Hollywoodban különleges megvilágítási eljárást neveztek el róla (Lajosing), hanem azért is, mert amihez hozzányúl, az sikeres lesz. Gyerekkoráról, házasságáról, Semmelweis Ignácról és Sean Conneryről is mesélt nekünk.

„Olyan ritka manapság az efféle makulátlan történet” – Koltai Lajos a Semmelweis-filmről

„Engem az foglalkoztat, hogy az akadályok ellenére miként járhatja végig az ember a saját útját” – fogalmaz Koltai Lajos, aki szerint Semmelweis Ignác mániákus elhivatottsága filmvászonra kívánkozik. A láthatatlan gyilkos című alkotás rendezőjével beszélgettünk.