Köteteit kisiskolások és anyukáik is előszeretettel olvassák, olykor még a tanító nénik is tartanak felolvasásokat belőle, hiszen történetei rengeteg hasznos információt, tanácsot rejtenek. Művei elszántsággal és lelkesedéssel készülnek, ugyanis számára az írás nemcsak hivatás, hanem szerelem is, vagy ahogyan ő mondja ?ha egy napig nem gépelek be egy sort sem, már lelkiismeret-furdalásom van, mintha megcsaltam volna a szerelmemet?. Finy Petra alkotásainak momentumairól, a mesekönyvek szeretetéről és a jövőbeni terveiről mesél.
Több műfajban is kipróbáltad magad, írtál meséket, gyerekverseket, felnőtt versek, regényt, novellát, és ha jól tudom, reklámszövegeket is. Melyiket érzed magadhoz a legközelebb?
Nagyon szeretek lírai meséket írni, vicces szövegeket, és roppant módon élvezem a versíráshoz szükséges tömörítési technikák kipróbálását. De amit a legközelebb sejtek magamhoz, az a regényírás. A Madárasszony című felnőtt regényem megírása után éreztem azt, hogy hazaérkeztem, igen, ez az én műfajom. Regényt írni kicsit olyan, mint bejárni egy munkahelyre: ugyanúgy köszöntöm reggel a szereplőket, kávézom és csacsogok velük, együtt sírunk és nevetünk, közösen ebédelünk. Ráadásul jóval megértőbbek bármely kollegánál!
Hogyan szerettél bele a mesék világába? Lehet ezt szerelemnek nevezni?
Természetesen, lehet, hiszen olyan szenvedélyesen írok, és annyira a szoros a viszonyom a munkámmal, hogy ha egy napig nem gépelek be egy sort sem, már lelkiismeret-furdalásom van, mintha megcsaltam volna a szerelmemet. De ahhoz, hogy ez a szerelem fellobbanhasson, rengeteget kellett dolgoznom.
Mennyire viszel bele a mesekönyveidbe kényes témákat? Értem ez alatt az olyan problémákat, amelyek egy gyermek életében előfordulnak (szemüveg viselése, testvér születése, óvodakezdés)?
A felsorolt problémák mind megjelennek a könyveimben, mert ezek igenis problémák, akkor is, ha sok felnőtt ezeket hajlamos elbagatellizálni: ?én is elkezdtem valahogy az óvodát, és túléltem a mamám nélkül?, ?én is kaptam szemüveget, és nem haltam bele, hogy csúfoltak miatta?. Közben pedig lehet, hogy gyerekkorukban a lelkük egy pici része igenis belehalt, csak ezt már felnőttként gyengeségnek tartják bevallani.
A szülőknek is nyújtanak egyfajta segítséget a könyveid, vagy kizárólag csak a gyerekeknek?
Reménykedem benne, hogy talán igen. Sokszor írok a gyerekek problémáiról, fájdalmairól, félelmeiről, kellemetlenségeiről, esetleg olyan helyzetekről, melyek kihívást jelenthetnek a számukra. A könyvekben persze nem biztos, hogy mindig megjelenik az egyetlen és üdvözítő megoldás az adott szituációra, de már a problémafelvetés és egy lehetséges járható út is hasznos lehet.
A gyermekeidnek saját szerzeményeket is szoktál olvasni? Ők melyiket szeretik a legjobban?
Természetesen, de általában nem a kész könyvet, hanem még a kéziratot. Ők és a férjem az elsődleges tesztalanyaim, kritikusaim. Az Iskolások kézikönyvénél is megfogadtam például Emma, a nagyobbik lányom tanácsait, és milyen jól tettem! Hiszen ő elsőosztályosként teljesen máshogy látja az iskolakezdést, mint én, aki már jó pár éve túl vagyok ezen. Emmának és Lénának amúgy jelen pillanatban pont ez a könyv a kedvence!
Neked melyik a kedvenc meséd, és milyen személyes élmény köthető hozzá?
A mesék közül talán a Szegedi Katalin csodálatos képei által díszített Fűszerkatona meséi állnak a legközelebb hozzám, mert a könyv alapját az a néhány mese adta, amelyet kifejezetten a lányaimnak írtam házi használatra, amikor egyszer a férjemmel elutaztunk kettesben. Mindig ők jutnak eszembe és a varázslatos utazás, ha ezeket a szövegeket olvasom.
Mennyire fontos számodra a mesekönyvek illusztrációja? Te is beleszólsz, esetleg rajzolsz is, vagy teljes egészében rábízod ezt a ?szakemberre??
Ez az egyik legfontosabb dolog egy könyvvel kapcsolatban ? én is leginkább a mesekönyvek képeire emlékszem a gyerekkoromból. Mindig úgy éreztem, hogy ezek a figurák és rajzok különös utazásra invitálnak. Talán nekik köszönhetem, hogy meseíró lettem, mert ők nyújtották felém a kezüket a gyerekkori könyvek lapjain, és hívtak magukkal a fantázia világába. Hogy rajzolok-e? Természetesen rajzolnék, hiszen tervező grafikusnak készültem, de van önkritikám, és tudom, hogy az illusztrálás egy külön szakma.
Nemcsak a szórakoztató irodalom, de a mesekönyvek piacán is igazi versenyharc van. Hogyan lehet fennmaradni ezen a területen, mi a titka a meséidnek?
Nem vagyok egy harcos típus, ami sokszor rossz, de én inkább jó dolognak érzem. Azt írom, ami a szívemből vagy a lelkemből jön. Nem a tetszeni akarás hajt, inkább adni szeretnék a szövegeimmel, és ha ez sikerül, akkor nagyon boldog vagyok. A Madárasszony című felnőtt regényem kapcsán rengeteg nő keresett meg: fiatalabb, idősebb, félénkebb, nagyobb hangú nők, asszonyok, és mind ugyanazt írták. Hogy nagyon megrendítette és megérintette őket a könyv, és örülnének, ha írnék még felnőtt könyvet. De az is remek példa az olvasók kényeztető figyelmére, hogy az Iskolások kézikönyvét is ilyen sokan szeretik. Ezúton is köszönöm nekik a lelkesedést!
Mik a terveid a közeljövőben? Dolgozol most valamilyen mesekönyvön, versesköteten, vagy egy olyan könyvön, ami folytatása egy előzőnek?
A könyvhétre, vagyis június elején jelenik meg a legújabb regényem a Tilos az Á Könyvek gondozásában Péczely Dóra szerkesztésével, amely a 14+-os korosztályt célozza meg. A célcsoport besorolásából is jól látni, hogy számomra új írói terepre léptem, hiszen kisebb kamaszoknak és felnőtteknek írtam már, de a kettő közötti korosztálynak még nem.
Bukovenszki Orsolya
