Bach zenéjétől a növények is nagyobbra nőnek

Egy kutatásban a klasszikus zene hatására dúsabb lombot és nagyobb gyökérzetet fejlesztettek a pak choi növények, mint csendben vagy rockzenét „hallgatva”.

Johann Sebastian Bach szobra Lipcsében. Fotó: Shutterstock
Johann Sebastian Bach szobra Lipcsében. Fotó: Shutterstock

Egy friss tanulmány szerint a klasszikus zene – különösen Bach Brandenburgi versenyei – serkentheti a növények fejlődését. A kutatásban pak choi növényeket neveltek három különböző környezetben: klasszikus zene, rockzene és teljes csend mellett. Az eredmények szerint a Bachot „hallgató” növények nemcsak dúsabb lombot, de nagyobb tömegű leveleket is növesztettek, mint azok, amelyek csendben vagy rockzene mellett fejlődtek – számolt be róla a classicfm.com.

A gyökérnövekedés terén is szembetűnő különbség mutatkozott: a klasszikus zenével nevelt pak choi gyökérvolumene átlagosan 90 köbcentiméter volt, a csendben növőké 77 köbcentimétert ért el, míg a rockzene hatására fejlődő növényeké csupán 30 köbcentimétert tett ki. A kutatók egyelőre nem tudják pontosan, mi okozza ezt a hatást, de feltételezésük szerint

a hangfrekvenciák, a zene tempója és a hangszerek rezgései mind stimulálhatják vagy gátolhatják a növényi folyamatokat.

A tanulmány társszerzője, Charles Spence, az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológia professzora szerint a növények természetes környezetükben is érzékenyek a rezgésekre – például a talajban áramló víz rezgéseire –, így nem meglepő, hogy bizonyos hanghatások biológiai választ válthatnak ki. A rockzene frekvenciatartománya viszont eltérhet attól, amely serkenti a növények növekedését.

A kutatók hangsúlyozták, hogy további vizsgálatokra van szükség, mielőtt bárki rendszeresen zenét kezdene játszani a kertjében. Nem ez az első ilyen jellegű kísérlet: korábbi tanulmányok szerint a zene például a paradicsom- és a búzanövények növekedését is pozitívan befolyásolta.

Ez is érdekelheti

Stressztűrő növényfajok után kutatnak Szegeden

Feigl Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Növénybiológiai Tanszékének adjunktusa az MTA Lendület programjának támogatásával a növényi stresszt okozó emberi eredetű szennyezések növekedésre és egészségre gyakorolt hatását vizsgálja munkatársaival.

Hét kihagyhatatlan magyarországi állatkert

Augusztus 9-én az állatkerteket ünnepeljük: 1866-ban ezen a napon nyitotta meg kapuit a Budapesti Állat- és Növénykert. Az alkalom pedig remek lehetőséget nyújt arra, hogy felfedezzük hazánk izgalmas állatkertjeit és vadasparkjait.

Bach volt minden idők egyik legnagyobb zenei lángelméje

Kétszázhetvenöt éve, 1750. július 28-án halt meg Johann Sebastian Bach. A szerénységéről ismert zenei zseni titkának a szorgalmat tartotta, és úgy vélte: bárki viheti annyira, mint ő, ha kitartóan gyakorol.

Július 28-án történt

„A jó vers szerintem némiképp ráolvasásszerű. Ez a felfogás mostanában nem népszerű, mostanság talán azt tartják jó versnek, ami elgondolkodtat, meghökkent, vagy kiáll valami ügy mellett, azt hiszem. A jó vers legyen kissé megfoghatatlan, kissé érthetetlen, kissé tökéletlen, és fülbemászó. De legfőképpen igaz. Forma és tartalom kölcsönösen elbűvöli egymást, és ott születik a vers” – fogalmazott néhány éve egy, a Kultúra.hu-nak adott interjúban László Noémi József Attila-díjas költő, aki ma ünnepli születésnapját.