Bagossy Brothers Company - Hajógyár Sessions HJL.jpg

Bagossyék, Zséda és a Parno Graszt is ott lesznek a Road Movie Live-on

A Road Movie Live a Szent István-nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, amely idén augusztus 19-én és 20-án kínál különleges zenei élményt a Műegyetem rakpartra látogatóknak. Többek között a Bagossy Brothers Company, a Honeybeast és Zséda érkeznek a hazai tájak, városok által inspirált dalaikkal.

Augusztus 19. és 20. között a Műegyetem rakparton immár negyedik alkalommal találkozhatunk a legismertebb magyar zenészekkel, akik koncertrepertoárjukra olyan dalokat is felvettek, amelyekben egy-egy hazai régió, város vagy épület ihlette történetet mesélnek el.

A Road Movie projekt keretében az elmúlt öt évben számos olyan sláger született, amely Magyarország különböző tájait és városait ünnepli, így a közönség hallhatott már a Balaton, Sopron, Debrecen vagy éppen Szentendre által inspirált szerzeményeket. Idén az új előadóknak köszönhetően újabb települések kerülhetnek fel a Road Movie országtérképére: Szeged képviseletében színpadra lép a Hűvös és a Honeybeast, míg Paszabot a Parno Graszt, Pápát pedig Zséda jeleníti meg a koncertműsorban. De nem maradhatnak el a régebbi, már bizonyított zenekarok sem: a kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvényen olyan ismert előadók is szerepelnek, mint a Bagossy Brothers Company, Curtis, a Roma Soul és a Random Trip.

Minden Road Movie-dalhoz készült videóklip és riportfilm is – ezek a zenészek és filmes művészek sajátos látásmódjától válnak igazán hangulatossá és értékessé.

Az ünnepségsorozat részletes programja, valamint az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos információk elérhetők a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu honlapon, valamint a Szent István-nap mobilalkalmazásban.

Ez is érdekelheti

Találkozik a torta, a bogrács és a kenyér a Várnál

A bográcsban és a tűzön készült ételek kapják idén a főszerepet a Magyar Ízek Utcájában, amelynek gasztronómiai különlegességeit augusztus 18. és 20. között lehet megkóstolni Budapesten, a Várkert Bazár előtt.

Szorongás előtte, eufória utána: zenészek a koncert elején és végén

Portrépárjainkkal arra kerestük a választ, milyen hatással van egy-egy koncert a zenészekre. Ennek pedig tökéletes terepe volt a Művészetek Völgye.

Hajóra száll a Random Trip

Idén 15 éves a Random Trip. Az ország legszínesebb könnyűzenei közössége: műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro) átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene legkülönbözőbb területeiről érkező előadók lépnek fel sokszor meglepő összeállításokban és vonják be egymást a legváratlanabb zenei kalandokba. A Random Trip ebben az évben különleges helyszíneken koncertezik.

Senki ne mondja meg, hogyan adjuk a talpalávalót!

Meddig lehet elmenni, hogy ne sérüljön a hagyomány? Oláh Józseffel, a Parno Graszt jó kedélyű vezetőjével Genda Noémi beszélgetett a zenekar történetéről, a hagyományos roma kultúra helyzetéről, illetve arról, miért tartja a zenész a Jóisten áldásának, hogy nem nyerték meg 2016-ban A Dalt.