 |
Egészen elképesztő helyszín a zamárdi strand egy zenei fesztiválnak, mű tengerparti bárokat építettek a fövenyen, némelyikhez pálmafa és homok is jár, aztán fürdőruhában, fűszoknyában ropja a nép, mintha Goában egy telihold partin venne részt, csak annál mezítlábasabb. A thai-masszázs szalon már ismerős a VOLT-ról, komplett elhozták a szolgálólányokkal együtt, jobban is passzol ide hangulatilag, csakhogy ez egy olyan helyszín, ahol folyamatos a tánc, vagy legalábbis a toporgás és kézrázás, úgyhogy nincsen izom, ami megmerevedik, nagyjából mindenki edzésben van. A drum and bass színpad is ugyanaz, mint a VOLT-on, és a tetején szintén viccesen táncolják a step aerobikot, szóval meg lehet oldani a bejutást úgy is, ha valaki a díszlet részének tetteti magát. Még a HillTopos bormérő nénit, a fesztivál legvidámabb pultosát is ugyanabban a pózban találtuk, a negyven fokban az arcára sült a mosoly.
Szóval minden ugyanaz, csak a zene más, sokkal elektronikusabb, igaz, hogy úgy tűnik: a Quimby zenekart magyar zenei rendezvényről egy tört-ütemes társaság vagy lemezlovas sem fogja kiszorítani. A sztálinvárosi szürreál-sanzonoknak nálunk örökké divatja lesz, igaz, hogy talán a körülmények hatására felpörögtek és a "legyen a gépnek hálleluja" sorokat most sokkal felindultabban énekli Varga Líviusz. Az elektronikus felé menő közízlés neki dolgozik, ő már nem muzsikál, csak ad egy jelet a gépnek, de azért nem hiányzik belőle az irónia. A lendületesre hangszerelt koncert közben amúgy poentírozzák a fesztiválszabályokat, és a végén egy nagy közös vonyítást rendeznek, amitől megőrül a partszakasz. Azért a Quimby igazi tánczenét játszik, már Manu Chao-s etno-punkos attitűdökkel is keveredik az előadásmód, úgyhogy irányt vettek az alternatív világhír felé, amit csak erősít a legszebb lóarcú énekes szexi imidzse. Kiss Tibin kívül egyébként csak Legát Tibor, a Lidérc frontembere pályázhat erre a címre.
 |
Utánuk a Massive Attack koncertje a pénteki fő szenzáció, akkorra már előbújnak az addig láthatatlan Depeche Mode-rajongók és kiszáll a palackból visszavonhatatlanul a fesztivál igazi szelleme is, amely a Szigetétől azért nagyban különbözik, jóval egyneműbb. Ami felejthetetlen, az a partról a látvány a tihanyi fjord felé, mintha valami görög buliszigeten lennénk, mobilszobrok pörögnek, a vízben lámpák úsznak, meg külön erre a célra épített, kivilágított szökőkutak siklanak. Mint a mesében. A T-Mobil színpadon éppen kezd a Koop, a svédek legjobb, eklektikus külsejű jazz elektronikusai. Egy díva a hatvanas évekből, tupírozott frizurával bravúroskodik a színpadon, miközben úgy peregnek a dobok, hogy hullámot vet a telehányt Balaton. Örülnek a halak is. Táncolnak, egyre szélesítik a kört. Vasárnapra már felforr majd a víz, harminchét fokot jósolnak, és már tervezik az óvintézkedéseket, hogy senki, aki éjjel kiájul, ne kozmáljon oda örökre a reggeli nap első sugarainál.
