Platon Karataev: Nagy előrelépést jelentett a Hangfoglaló Program

Popkult

Új pályázati felhívást tett közzé az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadók és zenekarok számára. A pályázat korábbi nyertesei közé tartozik többek között a Platon Karataev is, mely ma már nem csupán a jól ismert, de az okkal nagyra értékelt zenekarok közé tartozik. A 2016-ban alakult négytagú formáció alapító frontemberével, az énekes-gitáros-dalszerző Balla Gergellyel beszélgettünk a Hangfoglaló Programban való részvétel részletei és pozitív következményei kapcsán.

Platon Karataev
Platon Karataev

A pályázat megnyerését követően miként használtátok fel a Hangfoglaló Programtól kapott támogatást?

Balla Gergely: A második lemezünk, az Atoms (2020) készült a program keretein belül, ennek a stúdiómunkálatait a pályázati pénzből finanszíroztuk. A Hangfoglalónak köszönhetően játszhattunk először a Campus Feszten, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, valamint a Malomfeszten is. 

Milyen területeken és hogyan lendült fel a zenekar pályája ennek köszönhetően?

B. G.: Pont a hangfoglalós meghallgatás előtt már volt egy kis érdeklődés a zenekar körül, mert az akkor itthon még nagyon újnak, ám nemzetközi szinten már relevánsnak számító Spotify-on az első dalunkkal hirtelen mi lettünk a leghallgatottabb magyar előadó, még külföldi ranglistákra is felkerültünk. Emellett a Keret tehetségkutatójában, a Kikeltetőben is a döntőbe jutottunk, így az underground színtéren belül is már hallottak rólunk. A Hangfoglaló abban segített sokat az anyagi támogatás mellett, hogy a zeneipari szakemberek nagy része végül itt találkozott velünk a meghallgatáson vagy az ehhez köthető koncerteken, és láthatták élőben is a produkciót. Szóval kapcsolatitőke-építés szempontjából nagy előrelépés volt. 

Milyen új, előrevivő ötleteitek, inspirációitok születtek a Hangfoglaló által létrejött turnék során?

B. G.: Talán a zeneipar működéséről tanultunk nagyon sokat – arról, hogy milyen egy lemez felvétele, kiadása, fizikai kiadványok gyártása, költségvetések készítése, vagy akár egy fesztiválos fellépés körüli logisztika megszervezése.

Miként emlékeztek vissza a pályázást követő, második fordulóban történő meghallgatásra? Mi segített titeket abban, hogy a lehető legjobban szerepeljetek?

B. G.: Rengeteget próbáltunk rá, mert tudtuk, hogy sok múlik ezen. Három dalt játszottunk, itt kötöttük először össze a számokat, és mindent kitaláltunk – azt, hogy mikor ki hangol, kinek mi a feladata. Össze kellett szednünk magunkat erre, és már emiatt is sokat tanultunk ebből a folyamatból. Reggel 8-kor játszottunk, 20 ülő embernek, erre is külön készültünk, mert nem ez a megszokott koncerthelyzet.

Hogy látjátok, miért hasznos és jelentős a hazai zeneipar alakulásának szempontjából a Hangfoglaló Program munkássága?

B. G.: Magyarország kicsi piac, és nem is termel ki feltétlenül sok minőségi előadót egy évben. Én úgy látom, hogy a program célja sem az, hogy mindegyik támogatott még 10-20 év múlva is egy emlékezetes projekt legyen. Viszont mindegyik évadból megvan az a két-három előadó, aki hosszú éveken át szerves része marad a könnyűzenei színtérnek és hozzáadott értékük van alkotóként a hazai kulturális élethez.

Mit tanácsoltok az idei pályázóknak?

B. G.: Ne akarjanak befutni, fókuszáljanak az alkotásra, írjanak minél több és minél jobb dalt. Ha nem jön össze elsőre, akkor jövőre lehet újra próbálkozni – lehet, hogy addig még érik is valamennyit a produkció, és már jobb helyen lesz ott a támogatás. A mi esetünkben is így volt!

Min dolgoztok jelenleg, milyen aktualitásaitok vannak, hol találkozhat veletek legközelebb a közönség?

B. G.: Most októberben jött ki a Nem felelhet című dalunk egy rövidfilmmel, ez a második single a 2025 tavaszán érkező Napkötöző nagylemezről, ami a negyedik lesz már a sorban. Idén még legalább egy dal érkezik, de most kicsit csendesebbek leszünk kifelé, mert stúdiózunk, hogy befejezzük az albumot. Az viszont biztos, hogy december 6-án a miskolci Helynekemben játszunk.

Akár négymillió forintos támogatásban is részesülhetnek az induló előadók és zenekarok.
Új pályázati felhívást tett közzé az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadók és zenekarok számára jazz, pop, rock, metál és elektronikus/hiphop/trap műfajokban, mely által a pályázók hang- és képfelvételek elkészítésére, turnékra, fellépésekre, valamint ezek népszerűsítésére akár négymillió forintos támogatásban is részesülhetnek. A pályázatok benyújtási határideje: 2024. október 25.
A nyertes pályázók számára az NKA Hangfoglaló Programiroda egy teljes éven át tartó mentorálási programot biztosít, a szakmai edukációs programok, vidéki klubturné szervezése mellett lehetővé teszi a részvételt több nyári fesztiválon is. A programban korábban részt vettek olyan, ma már népszerű előadók és zenekarok, mint a Platon Karataev, a Margaret Island, az Aurevoir. és Дeva. A pályázat benyújtásának módja elektronikus formában lehetséges. A beérkezett anyagokat egy közel száz főből álló szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai zenei szakemberek, kulturális szervezők, könnyűzenei menedzserek, televíziós és rádiós szerkesztők, hangmérnökök, producerek és zeneszerzők. A második fordulóba jutott pályázók többnapos élő meghallgatáson vesznek részt, a támogatásra javasolt előadók köréről a szakmai zsűri hoz döntést.