Balog: fontos a kultúrházak közösségépítő szerepe

Egyéb

Balog Zoltán a Kultúrházak éjjel-nappal című programsorozat rendezvényén, a Csokonai Művelődési Házban, ahol a MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai által vezetett, óvodásoknak és kisiskolásoknak tartott hangszerbemutatón vett részt, közölte: "a kultúrházak olyan közösségépítő terek, amelyek lehetővé teszik a találkozást a különböző generációk között, és ennek a funkciónak az erősítése a minisztérium számára kiemelt jelentőséggel bír".

A miniszter kiemelte: a péntektől vasárnap estig tartó eseménysorozatba az idén csaknem 450 művelődési ház és közösségi tér kapcsolódott be az ország minden pontjáról, több mint ezer programmal.

A rendezvénysorozat keretében zajló Zene-Tér-Kép című szombati eseményen a MÁV Szimfonikus Zenekar mellett Balog Zoltán is aktív szerepet vállalt: a fafúvósok alaphangszerét, a furulyát szólaltatta meg.

Az idei országos rendezvénysorozat fókuszában a kulturális terek, művelődési házak közösségformáló szerepe áll. A művelődési házak, közösségi házak, faluházak a leggyakrabban felkeresett kulturális terek, a látogatások száma meghaladja az évi 80 milliót.

A programokhoz valamennyi megye és a főváros több kultúrháza is csatlakozott.

Nagykanizsán a VI. Országos Farsangi Fánkfesztivál részesei lehetnek a helyszínre látogatók, maszkos felvonulással kezdődik a program a belvárosban, majd megrendezik a fánkcsapatok országos versenyét. Debrecenben a Csapókerti Közösségi Ház Farsangi Cuhárét szervezett, amelynek keretében a téltemetés, mulatozás délelőtt kezdődött és egészen hajnalig tart majd.

A fővárosban kalligráfiára, hangtálkoncertre várják az érdeklődőket, a Kispesti Művelődési Házban szombat este a Csík Zenekar ad koncertet, Halász Judit pedig a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban várja a családokat.

Vasárnap Abaújszántón táncház, Mezőszentgyörgyön fánkfesztivál és műveltségi vetélkedő, Bélapátfalván maskurás felvonulás és téltemető mulatság lesz.

Vásári komédiára, zenés interaktív népi játékra és bábjátékra hívják a családokat Zuglóba, a Lipták-villába vasárnap, a Budafoki Fotóklubban pedig éjszakai portréfotózáson és fotóretusáláson lehet részt venni.

A programsorozathoz kapcsolódva a szervezők három pályázatot hirdettek meg: a közművelődési szakmai innovációs pályázat a nyertes intézménynek újszerű programjai megvalósításához nyújt anyagi támogatást, Az én sztorim című kiírás a közművelődésben dolgozó munkatársaknak nyújt lehetőséget napi munkájuk kreatív bemutatására, Az én kultúrházam címmel pedig a látogatók kultúrházas élménybeszámolóját várja a szakmai zsűri. A pályázatok nyerteseit március első felében hirdetik ki, és a díjakat is ekkor adják át.

Az eseménysorozat a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesületével és a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve valósul meg.

Fotó: Csákvári Zsigmond