A southamptoni General Hospital egyik belső falán a koronavírus-járvány első hulláma alatt jelent meg Banksy Game Changer című alkotása. A vászonra készült festményt akarja most árverésre bocsátani a művész. A festmény értékét előzetesen 2,5-3,5 millió fontra (1-1,5 milliárd forintra) becsülték.

A képen egy kisfiú térdel és szuperhősökkel játszik, de miközben Batman és Superman már a szemeteskosárba került, a gyerek kezében egy ápolónőbaba van. Az egyméterszer egyméteres kép a sürgősségi osztály folyosóján lógott. A Christie's szerint, amely az árverést szervezi, a kép a reményt és a pandémiában helytálló egészségügyi személyzet iránti tiszteletet jelképezi. Amikor megjelent a kórházban, egy üzenet is tartozott hozzá, amelyben a művész köszönetet mondott a kórház dolgozóinak és reményét fejezte ki, hogy a fekete-fehér festmény egy kicsit felderíti a helyet, ahová került. Az árverés után a kép reprodukciója kerül vissza a kórház falára.

Kiemelt kép: Independent