A Szabadakarat Júliája

Zene

2023. október 21-én mutatták be a Szabadakarat című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban, amelynek női főszerepét, Szendrey Júliát Schoblocher Barbara alakította. A Blahalouisiana énekesnője az alkotófolyamatról, a karakterépítésről és -értelmezésről is mesélt a Helyőrségnek.

A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé. A sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori. Az összességében jól eltalált pop-up előadás erős meglepetéseket is hoz, például Schoblocher Barbara Júlia-alakítását, aki egyszerűen csak hangból építi fel a főszereplő Júlia énekhangjaként azt az érzelmi erőtöbbletet, amely felől az egész történet külön értelmezési lehetőséget kap.
Az interjú a Helyőrség oldalán jelent meg.

A színpadon a te Júlia-értelmezésed volt a leginkább hatással rám. Hozol egy másik Júliát, te úgy, egyedül. Erről a Júliáról is szeretnélek kérdezni, de legelőször talán arról, hogyan talált rád ez a produkció, vagy hogyan találtatok egymásra ezzel a produkcióval?

Nagyon egyszerű erre a válasz, hiszen én egy zenekarban játszom Jancsó Gáborral, aki az egyik zeneszerzője volt ennek a darabnak, és a zenei vezetővel, Bella Mátéval is ismerjük egymást. Azt hiszem, hogy Gabinak és Máténak egyszerre pattant ki a fejéből az, hogy szuper lenne, hogyha én énekelném Júlia karakterét, aztán egy hosszabb, átbeszélős időszak után elkezdtünk dolgozni a dalok demóján, és az engem száz százalékban meggyőzött arról, hogy valami olyasmit fogunk alkotni, amiben érdemes részt venni.

Akkor ezzel szinte válaszoltál arra a kérdésemre is, hogy különösen az első felvonásban, de általában is miért volt időnként olyan érzésem, hogy blahás áthallások vannak a zenében.

Ez pontosan így van, mivel hogy a Blahalouisianában is Jancsó az, aki a legtöbb dalt írja, ezért hallatszik az ő zeneisége ezeken a dalokon is – ez egy pontos észrevétel volt.

Visszatérve a te Júliádra, őt honnan építed?

Azt nem tudom, hogy pozitívum-e, hogy még egy Júliát megmutattam a dalokban; én azért törekedtem arra, hogy amilyennek én érzem azt, ahogy Júliát megalkotja Viki (Staub Viktória, szintén Szendrey Júlia megformálója az előadásban – a szerk.), abba az érzelembe vagy abba az érzelmi csomagba igyekeztem beleburkolni, becsomagolni azt, amit a dalokban átvittem.


6534d3f818d2967e1d27a9e9.jpg
Schoblocher Barbara és Staub Viktória Szendrey Júlia szerepében a Szabadakarat című koncertszínházi előadásban (Fotó: Lakatos Péter / MTI)

Viszont mint önálló művészegyéniség bármennyire törekszik az ember az együttműködésre, azért mégiscsak a saját énjéből óhatatlanul sokat belevisz egy ilyen karakterbe.

Szerintem itt jön képbe az, hogy én nem színésznő vagyok, hanem egy könnyűzenei énekesnő, egy előadóművész, aki azon dolgozik, hogy leginkább önmaga legyen és leginkább meztelen legyen a színpadon, és bár most egy karakterbe bújva kellett énekelnem, de beletettem önmagamat, azokból az érzésekből táplálkoztam, amiket én is átéltem.

Erre akartam pontosan rákérdezni, hogy számodra a te Júliád milyen. A Blahalouisiana-klipekben megjelenő femme fatale, ahogyan ott látunk, mennyire van jelen egy Szendrey Júlia-álarcban?

Nekem nagyon szimpatikus az egész darabban az, hogy végre Júliáról is több szó esik. Emlékszem, amikor Petőfiről tanultunk az iskolában, akkor nagyon kevés szó esett Júliáról, Petőfi múzsájaként emlegették, de közben ő mégiscsak nagyobb hatással volt mind Petőfire, mind az irodalomtörténetre, mint az a köztudatban jelen van. Azt sem szabad kifelejteni Petőfi és Júlia történetéből, hogy ők nagyon-nagyon fiatalok voltak. Nagyon fiatal éveikben történt velük mindaz, amit ez a darab elmesél, amiről most valamit megmutatunk. Nekem nagyon érdekes az ő szerelmük, és az, hogy Júlia mennyire erős nő volt, és nagyon izgalmas az a szál kettőjük között, hogy ő tökéletesen megértette Petőfit, hogy mi az ő létezésének a célja, és ebben igyekezett támogatni őt annak ellenére, hogy ez iszonyatosan fájdalmas volt számára.

Azt mondod, hogy lehet és érdemes bármiféle szellemi-lelki közösséget vagy szövetséget kötni Szendrey Júliával 2023-ban is, tehát egy hiteles karakter, vagyis egy hiteles nő?

Azt sosem fogjuk megérteni, hogy pontosan ők mit éreztek, hiszen egy másik korban élünk, és nagyon más a világ már, de azt gondolom, hogy azok az alap dolgok, amiken ők érzelmileg átmentek, ugyanúgy jelen vannak ma is, csak egy kicsit más köntösben.


6534d53835572ad329255ef9.jpg
Elöl Tóth Mátyás Petőfi Sándor és Staub Viktória Szendrey Júlia, a háttérben Schoblocher Barbara Szendrey Júlia énekes és Ember Márk Petőfi Sándor énekes szerepében a Szabadakarat című koncertszínházi előadásban. (Fotó: Lakatos Péter / MTI)

Arra gondoltam, hogy a Blahalouisiana szövegeivel jól érezhető ez a rokonság.

Azokat leginkább Szajkó András, a gitárosunk írja – a magyar dalszövegeket. Az előző lemezen már én is írtam két dalt, de főként Szaja írja.

Foglalkoztat titeket az idő tematikának az a rengeteg aspektusa, ami a blahás szövegekben megjelenik?

Őt nagyon, és én nagyon élvezem ezt, hiszen ő zseniális szövegeket ír, nagyon szeretem őket. Viszont a gondolatmenetekben nagyon-nagyon osztozunk, és nagyon sokat beszélgetünk, sokat filozofálgatunk az időről meg az életről a hosszú buszutakon, úgyhogy nagyon egy síkon mozgunk, és nekem egy nagyon érdekes együttest alkot az, ahogyan az ő gondolatai végül egy női lelken át – az enyémen – meggyúrva érkeznek el a közönséghez az egész zenekar üzeneteként a dalainkban.

Akkor legyen majd ez a következő nagyinterjú egyik témája.

„Petőfi és Júlia személyében – köszönhetően többek között a Kiss Márk által tervezett nagyszerű jelmezeknek – egyszerre volt jelen a rock & roll életstílus és a véleményformáló rapper; mi, nézők pedig néhol egy humoros show-műsor kellős közepében találjuk magunkat, majd tombolunk egy-egy nagyszerű zenére. Petőfi átdolgozott, de felismerhető megzenésített versei szintén különlegessé tették a darabot, s a nézőközönség végre-valahára úgy nyerhetett betekintést a reformkor eseményeibe, hogy közben otthonosan érezhette magát benne.”
A Helyőrség beszámolója az előadásról itt olvasható.

A nyitóképen Schoblocher Barbara Szendrey Júlia énekes szerepében a Szabadakarat című koncertszínházi előadás főpróbáján az Erkel Színházban 2023. október 20-án. Fotó: Lakatos Péter / MTI