Nem a magyarok teszik híressé Bartókot, hanem ő a magyarságot ? hangsúlyozta a Bartók-év január 26-ai budapesti sajtótájékoztatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: ?ami az egész világon ismertté tesz bennünket, azt újra és újra fel kell fedeznünk ahhoz, hogy a miénk is maradjon?.

bartokbalog2


Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy januártól lejár a Bartók-életmű 70 éves védettsége, de a kormányzat szeretné folytatni az együttműködést az örökösökkel. A miniszter elmondása szerint a kormányzat 1,4 milliárd forintot szán az idei és jövő évi programokra. Mint kiemelte, megkezdődhet Bartók Béla műveinek kritikai összkiadása: az első két kötet idén jelenik meg, majd a tervek szerint évente két-két további kötet ebben a várhatóan 15-20 éves vállalkozásban.

Közelebb hozzák a lakossághoz Bartók művészetét

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója hozzátette: a Bartók-év programját a miniszter felkérésére létrejött szakmai grémium állította össze, a cél azonban az, hogy Bartók Béla ne csak egy évre kerüljön a fókuszba.

Az életmű jobb megismertetését szolgálja a Bartók-évre meghirdetett számtalan hangverseny és fesztivál. Budapesten sok programnak ad otthont a Bartók Béla Emlékház, idén nagyobb fókuszt kap a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, de többek között a Hagyományok Háza is tovább kutatja az életművet.

A rendezvénysorozat az általános iskoláktól a Zeneakadémiáig a fiatalok minden korosztályához közelebb szeretné vinni Bartók Béla munkásságát, de fontos az életmű tudományos megközelítése is, ezt több nagy konferencia szolgálja majd.

bartokbalog


A Ludwig Múzeum kiállítása Bartók képzőművészetre gyakorolt hatását vizsgálja ősztől, a Magyar Művészeti Akadémia a zeneszerző által ihletett festményekből rendez tárlatot, az MTA Zenetudományi Intézete pedig Bartókné Pásztory Dittára emlékezik kiállítással.

Sanghajban is bemutatkozik a Bartók-életmű

Sanghajban ősszel nagyszabású bemutatkozást szerveznek a Bartók-életmű számára, de a komponista nevét viseli majd a Zeneakadémia új nemzetközi versenye is ? számolt be a programokról Káel Csaba.

Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora elárulta, a 2017-től elindítani tervezett Bartók zenei verseny megalapításához, majd kétévenkénti megrendezéséhez többek között a Müpával, a Zenetudományi Intézettel és a Bartók Emlékházzal fognak össze.

A Zeneakadémia egész éves koncertsorozattal tiszteleg egykori diákja, majd tanára előtt, az intézmény hagyományos novemberi ?születésnapi? koncertjén például A kékszakállú herceg vára lesz majd hallható ? árulta el Vigh Andrea.

MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd