Beatzene a Kádár-kori filmekben

?Vászonról ránk néztek? ? A könnyűzene és a film egymásra hatása a Kádár-korszakban címmel tartottak konferenciát június 21-én az A38 Hajón. Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Ideiglenes Kollégium vezetője, az első szekció elnöke kiemelte: 1957 körül elindult a magyar könnyűzene, ugyanakkor, amikor a televíziózás is szárba szökkent. A képernyő eljuttatta a könnyűzenei műsorokat sok-sok család otthonába. Nem lett volna táncdalfesztivál és ki mit tud, és nem lettek volna ilyen népszerűek a könnyűzene sztárjai, ha nincs televízió és mozi. Hogy honnan indult 1957-ben a televíziózás? Mint az adatok mutatják: összesen 600 darab készülék volt az országban, majd két év után már húszszorosára nőtt a televíziók száma, szerte az országban megjelentek az adótornyok, és hét évvel később már 2,7 millió magyar látta a tokiói olimpiát. Több mint tíz évvel később pedig 1967-ben már egymillió előfizetője van a televíziónak. Sőt arról is van adat, hogy 1965-ben a falusi lakosság 40 százalékának az első számú kulturális kikapcsolódását a televízió jelentette. Majd 1980-ra már elérte a teljes lefedettséget a televízió, azaz 23 év alatt az ország televíziós nemzet lett ? mondta el Bajnai Zsolt, hozzátéve: akkor már azt mondták az emberek: ?benne volt a televízióban?, és nem azt, hogy ?benne volt a rádióban?. Miközben pedig a televízió egyre fontosabb közvetítő eszközzé vált, a könnyűzene is fejlődött. Hogyan jutottak el a slágerek a lakossághoz, amikor még nem volt magnó? Például a filmek segítségével.

Csatári Bence történész Az Ezek a fiataloktól a Kopaszkutyáig ? a Kádár-kori könnyűzenei filmgyártás politikatörténeti háttere címmel tartott előadást, melyben az 1967-ben készült Ezek a fiatalok című filmmel kezdődő és az 1981-es Kopaszkutyával betetőződő Kádár-kori könnyűzenei filmgyártás helyzetének politikatörténeti hátterét mutatta be. Mint elmondta: a Kádár-korszakban a könnyűzenészek úgy érezték, kisebb ellenállásba ütközve, kisebb cenzúrával tudják dalaikat eljuttatni a hallgatókhoz a filmeken keresztül, mint lemezeken. Ebben az esetben furcsa módon a filmrendező volt a cenzor, és bár engedélyeztetés előtt a Filmfőigazgatósághoz be kellett küldeni a forgatókönyvet, ilyenkor már ritkán nyúltak bele. Talán a propaganda ereje miatt, de jobban elfogadta a rendszer a filmművészetet, mint a zeneművészetet. Az oroszlán ugrani készül című filmbe készült számot (Miért hagytuk, hogy így legyen?) például a pártállamra vonatkozó kritika ellenére is elfogadták, és ezért a későbbi Illés-kislemezre is felkerülhetett, mondván: ezt a számot korábban már cenzúrázta a filmrendező és a Filmfőigazgatóság.

Az oroszlán ugrani készül című film 1968-ban készült és 1969-ben mutatták be. Az akcióvígjátékot Révész György rendezte, és teljes létszámban megjelenik bene az Illés-zenekar. A film főcímzenéje Illés Lajos és Bródy János szerzeménye. A Miért hagytuk, hogy így legyen? című dal szövege ellenére is maradhatott:

?El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa, sárga rózsa.?

Bródy János erre azt mondta: bár a rendező értette a szám üzenetét, bátor volt és elfogadta.

Majd az Ezek a fiatalok című film volt az a lehetőség, melyen keresztül a hazai beatsztárok először juthattak nagylemez-szerződéshez. Bródy János maga is azt mondta, hogy az Ezek a fiatalokat tartja első nagylemezüknek. A film azért készült, hogy bemutassák a rendszernek: a beatzenészek is komoly zenészek, művészek. Így az 1967-ben Banovich Tamás rendezésével készült fekete-fehér film az első magyar beatzene-film, az Illés együttes eredeti dalaival, mellette a Metró és az Omega egy-egy számával.

Majd az 1981-es Kopaszkutya már úgy került a nyilvánosság elé, hogy a Filmfőigazgatóság elfogadta, míg a Sanzonbizottság véleményét itt már ki se kérték. Bár a film megosztotta a döntéshozókat, és vita folyt a bemutatásáról, érv volt az engedélyezése mellett, hogy valós társadalmi problémára hívja fel a figyelmet: a társadalomból való kivetettségre, és a rajongók között már elterjedt a híre a filmnek, és ha nem engedélyezik, akkor a zenészek áldozat szerepbe kerültek volna. Így bár a film elkészült, nagylemezre azonban nem engedték a számokat. A film egy korabeli rockzenekar életébe nyújt bepillantást, melynek tagjai a P. Mobil és a Hobo Blues Band zenészei.

Ignácz Ádám Vitányi Iván szerepe az Extázis 7-től 10-ig című filmben címmel tartott előadást. Mint kiderült: Kovács András Extázis 7-től 10-ig című 1969-es dokumentumfilmje nemcsak a beatzene rajongóinak körében keltett feltűnést, de megjelenése a populáris zenéről, illetve az ifjúsági kultúráról folytatott közéleti viták és tudományos diskurzusok kibontakozásához is nagyban hozzájárult. A film egyik kulcsszereplője az a Vitányi Iván, aki a marxista zeneszociológia és művelődéskutatás legkorszerűbb módszereivel közelített a populáris zenéhez. Előadásában elemezte Vitányi filmbéli megnyilvánulásait, majd pedig bemutatta az általa vezetett kutatócsoport generatív zenei képességekre vonatkozó vizsgálatait. Mint kiderült: 1969 tavaszán mutatták be ezt a filmet, melyet az első olyan dokumentumfilmként tartanak számon, amely a beatzenét tematizálja. Az volt a célja a filmnek, hogy alulnézeti szemszögből fontos társadalmi problémákat mutasson be az utca emberének a bevonásával. Az, hogy Vitányi Iván szociológust, szakembert is megszólaltatták benne, jól mutatja, hogy a beatzene akkor már tudományos látótérbe került. Hogy miket mondott a filmben Vitányi, aki az állami népi zene és komolyzene irányából érkezett egy idősebb generációból? Ezek a beatzenészek még kamaszok, de már felnőttek is, férfiak, bár nőiesek, lásd a hosszú hajukat, művészek, de ugyanakkor egyek a közönséggel, akikkel a koncertjeiken együtt visítanak ? fogalmazott a szociológus.

Szabó Kata Beatzenekarok a KISZ-bizottság előtt címmel tartott előadást. Előadásában Gazdag Gyula A válogatás című filmjét elemezte, hangsúlyt helyezve a helyi KISZ-szervezetek ifjúságpolitikai elvárásaira, valamint a beatzenészek helyzetére a hivatalos szervek előtt. Az 1970-ben elkészült, és 1982-ig betiltott Balázs Béla Stúdiós dokumentumfilm nemcsak az ifjúság és a pártfunkcionáriusok viselkedés- és megítélésmódjába, hanem a könnyűzene hangszerelési körülményeibe is betekintést ad. A jelenleg Los Angelesben élő, korábban a Színház és Filmművészeti Iskolán tanító rendezőnek második, külföldön is díjazott filmje koncertjelenetekkel is demonstrálja a korabeli beatzenekari megszólalást és a KISZ szerepét a könnyűzenei élet alakulásában.

Mint Szabó Katától megtudtuk: a film valóságfeltáró szándékú, és olyan kérdéseket tesz fel: miért van szükségünk beatzenekarra? Szereted-e a beatzenét? A KISZ-titkár az interjúban azt feleli: ?Majd ezt is kibírjuk.? Mint fogalmaz: ő nem szereti a beatzenét, öreg már hozzá, a 35. évét tapossa. Jobban szereti a jazzt, és csak a munkaköre miatt tetteti, hogy szereti a beatzenét. Szabó Kata hozzá is teszi: míg a 60-as években a jazz a tűrtből támogatott és népszerű zenei irányzat lett, a beatnem nem volt ilyen szakmai és társadalmi elfogadottsága.

A következő fontos kérdése a dokumentumfilmnek: támogatja-e valaki erkölcsileg, anyagilag a zenekarokat? A felvételből kiderül: a zenészek jelentős anyagi terhet vállaltak magukra, miközben a KISZ-szervezetektől többnyire nem kaptak honoráriumot a fellépések után. Az előadást élén vita és beszélgetés követte, mielőtt elkezdődött volna a konferencia II. és III. szekciója. Ezekről következő cikkünkben olvashatnak!

A konferenciát az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja és a Hangőr Egyesület szervezte.

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond