A Jókai Mór kettévágott szülővárosa, Komárom körül elterülő monarchiakori hatalmas erődrendszer túlparti központja 12 hektáron nyújtózkodik, magában foglalva az Öregvárat, Újvárat egy gigantikus laktanyával és parancsnoki épülettel. Jelenleg felemás állapotban van, egy részét már felújították, de alapvetően meglehetősen romos.
„A dicsőséges szovjet néphadsereg 1968-1989 között tanyázott az erőd falai között, katonai raktár és laktanya volt, ezért az állapota bőven hagy kívánnivalót maga után” – meséli a bejárat előtt Andrej Ozimy, a Komáromi Központi Erőd igazgatója. Mégpedig ízes magyarsággal, holott szlovák az anyanyelve. Azért tanulta meg a nyelvünket, mégpedig gyönyörűen, mert imádja a várat, a várost, és talán a magyarokat is szereti. Ezt a háttér-információt Kiss Réka árulta el nagy tudású kalauzunkról. Réka Észak-Komárom város önkormányzata és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ által szervezett sajtóúton karolta fel az anyaországból, Erdélyből, Szlovéniából érkező magyar újságírókat.
A várba a Lipót kapunál lehet belépni, amely I. Lipót császár után kapta nevét. Az ő idejében fejezték be az új erőd építését, mely munkálatokat édesapja, III. Ferdinánd kezdett el az Öregvár megerősítésére, bővítésére. Az egykori laktanya, amely Szlovákia leghosszabb épülete, 540 méter hosszú, és 2-3000 katona is alhatott benne. Az egyik oldalát kívülről már hófehérre felújították, a másik oldal még mindig hámló vörös – valamiért ezt a színt preferálták a szovjet néphadseregben.
Andrej elmeséli, hogy a laktanya háromemeletes, 330 helyiségből áll, ebből eddig 30-at sikerült felújítani. Az erőd 2003 óta Komárom város tulajdona. Eredetileg azért vették meg a katonaságtól, hogy ide költöztessék a város nevezetes felsőoktatási intézményét, a Selye János Egyetemet. Azonban a szigorú műemléki előírások lehetetlenné tették a szükséges átalakításokat, így a hatalmas terület legnagyobb része jelenleg szellemvár.
Az erőd ilyen formájában is kivételesen érdekes, ráadásul egész évben nyitva tart. Naponta három alkalommal indul idegenvezetős csoport, egyéni látogatókat a méretek és a balesetveszély miatt nem tudnak fogadni.
Fügét mutat az ellenségnek
Az előtérben egy fenséges női szobor áll, amely egykor a legmagasabb bástyán őrizte az erődítményt. Talapzatán latin feladat hirdeti: Nec carte, nec marte, azaz Sem csellel, sem erővel, és ez nem volt üres dicsekvés, hiszen a vár falait sohasem tudták bevenni erővel. Egykor fém babérkoszorút is tartott a kezében, ami azonban rég eltűnt az idők bablevesében. A szobor üresen előrenyújtott karjáról megállapították a néhai bakák, hogy fügét mutat az ellennek.
Az egyik felújított teremben hatalmas makett látható az erődrendszerről, különféle régi csákók, újabb kori szovjet katonai kulacsok és egy bőrdíszműves műhely társaságában. A modellen jól megfigyelhető, hogy az erődöt a Duna és a Vág összefolyásánál építették, ami igen jól védhetővé tette. Az Öregvár formára hasonlít a Gárdonyi Géza által megörökített egri várhoz, ennek a falai is teknősbékára hajaznak felülről nézve, de már a honfoglalás korában is lehetett ott egy földvár. Az ásatások azt bizonyítják hogy ötezer évvel ezelőtt is lakott volt ez a terület. Az Öregvár körül feltártak egy bronzkori vizesárkot, az Újvárban végzett ásatások során pedig kelta kori érméket és cserépégető kemencét is találtak. A 15. században Mátyás király építettett magának egy vadászkastélyt, de erről a reneszánsz palotáról sajnos semmilyen ábrázolás nem maradt fenn, és valószínűleg II. Szulejmán hadjárata idején pusztult el.
A mai falak első szakaszát még I. Ferdinánd építtette a 16. században, a kor legmodernebb hadtudományi ismeretei alapján. Olasz mesterek irányításával emelték fel a bástyás, téglából épített erősséget. Köré vizesárkot húztak, a falak tetejére pedig felhányták a kiásott földet. Ez nemcsak az ágyúgolyókat nyelte el, hanem szigetelte is, ráadásul miután ellepte a vegetáció, szinte beolvadt a környezetbe.
A középkori Komárom az Újvár helyén lehetett, ám egy török ostrom alatt felégették a várost, a civilek pedig elmenekültek a német várvédőkkel együtt. A magyar védők viszont maradtak, és a török sereg három hét ostrom után csalódottan elkullogott. Ezt követően rendelet tiltotta meg, hogy a vár körül építkezzenek, így a város nyugatabbra húzódott. A Klapka tértől a vár felé sétálva még ma is csak elvétve látni nagyobb épületet.
Klapka diadalától a „rossz vasig”
Az Újvárat a 17. század második felében kezdték építeni, amikor az Öregvár már teljesen beépült és szűknek bizonyult. A napóleoni háború után téglából és kőből kiépült a teljes erődfal, felhúzták a ma is látható laktanyaépületeket, illetve a parancsnoki részt, ahol a tisztek laktak. Még az egykori lőporraktár is fennmaradt. A monarchia büszke erődrendszere hatalmas területen húzódott, fénykorában százezres nagyságrendben állomásoztak benne a császár katonái. A mai magyarországi részen a gyönyörűen felújított Csillagerőd védte a Duna két partján álló várrendszert összekötő hidat.
Az Észak-komáromi Erőd máig legismertebb ostroma Klapka György parancsnoksága idejére esik, akinek irányításával hetekig verték vissza az 1848-49-es szabadságharcot eltipró osztrák és orosz hadakat, végül sikerült méltó feltételekkel letenni a fegyvert.
A hősies kitartással a tábornok elérte, hogy a tiszteket a kardjukkal együtt bocsássák szabadon, és a védők minden későbbi üldözés ellen felmentést kapjanak. Erről menlevelet írtak, melyhez a komáromi születésű Jókai Mór is hozzájutott, így menekülve meg a felelősségre vonástól vagy akár a vértanúságtól. Klapka a város valamennyi polgári tisztviselőjének is megszerezte a menlevelet, ami mintegy 30 ezer férfi szabadságát jelentette.
A várban barangolva láthatjuk az egykori kápolnát is, melyből a szovjetek boltot csináltak. Vidámabb hír, hogy a laktanya egy részében hamarosan kézműves sörfőzde kap helyet, már működik egy szabadulószoba, és talán szálláshelyeket is kialakítanak idővel.
A parancsnoki épület viszont teljesen üres, és jelenleg használhatatlan, mivel a kivonuló Vörös Hadsereg mindent elvitt, amit tudott. Miután a város megvásárolta, egy ideig senki sem őrizte a várat, így a hajléktalanok fejezték be a rombolást. A radiátorokat például akkor vitték el „a rossz vasba”, ahogy errefelé nevezik a fémhulladékkal foglalkozó vállalkozásokat. Az erkély, ahonnan Klapka tábornok adta ki a napiparancsokat, szerencsére épen maradt.
Edda és uborka
Kicsit odébb sétálva még egy mesebeli erdő is található az erőd közepén. Továbbhaladva az Öregvár felé hatalmas térre jutunk, melynek egyik felében szabadtéri koncerteket rendeznek, pár hete az Edda is ott dübörgött.
Izgalmas folyosókat és rejtett helyiségeket lehet felfedezni a várfalak között és alatt is, ahol rengeteg szovjet hagyatékot látni. Az évszázados helyiségek egy részét például – kémelhárítási okokból – szemétlerakónak használták. Szépen összegyűjtöttek minden hulladékot a terem egyik végében, majd, amikor már túlcsordult volna, lefalazták. Ennek jó oka volt, hiszen nem lehetett kihordani a szemetet városba, mivel az ott őgyelgő kapitalista kémek megsaccolhatták volna, hány szovjet vitéz őrzi a Varsói Szerződés biztonságát az erődítményben. Arra viszont nem gondoltak az éber elvtársak, hogy a kenyeret a városból hozatták a katonáknak, így a szemételemzéstől megfosztott spionok jobb híján a katonai vekniket számolták meg.
A séta során felbukkan olyan terem is, melynek falát aranyos szovjet állatfigurák díszítik, a No, megállj csak! stílusában, ott talán hadi óvoda működhetett. Másutt egy rejtettebb folyosó falára meztelen nőt rajzolt egy besorozott naiv művész, ami szintén érthető, hiszen a bakákat nem engedték ki a falak közül, Playboy meg nem járt nekik. A tiszteket se szívesen eresztették ki a városba, mivel megesett, hogy odakint összeverekedtek egymással, a helyiek szerint bizonyos hölgyek miatt.
Bár kenyeret nem sütöttek, de az egyik teremben hatalmas kádak őrzik annak emlékét, hogy egy kaszárnyányi vöröskatonának rengeteg uborkát és káposztát kellett savanyítani. Nyilván nem azért, mert ezek nélkül egy rendes orosz nem tudja meginni a vodkát, hanem az említett savanyúságok C-vitamin-tartalma segített fitten tartani a szoldátokat.
A várban napokat lehetne bolyongani, a vezetett séta is legalább másfél órás, és érdemes rászánni az időt. Bár felújítva fantasztikus lehetőségeket rejt, így is lenyűgöző, a szovjet időszak ma már vicces, de akkor véresen komoly hagyatéka pedig a közelmúlt történelmére is figyelmeztet. Ez nyilván eltűnik majd, ha felújítják, de az ehhez szükséges gigantikus összegért belátható időn belül biztos nem nyúl a zsebébe a szlovák kormány.
Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
