A megemlékezés keretében koszorúkat helyeztek el Békássy Ferenc emléktáblájánál, illetve sírjánál, ahol közreműködött a Rumi Kórusegyesület, valamint a díszőrséget adó szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület.

_DSC6672_Copy

Az ünnepség előadássorozattal folytatódott a Zsennyei Alkotóház nagytermében, ahol az előadók különböző szemszögből emlékeztek meg Békássy Ferencről: Harangozó Bertalan, Vas megye kormánymegbízottja, Weiner Sennyey Tibor költő, író, Békássy Ferenc hagyatékának gondozója, valamint Dr. Hóvári János a MANK főigazgatója ? az előadássorozat levezető elnöke ? méltatták a 100 éve elhunyt hősi halottat.

 _DSC6809_Copy

Békássy Ferenc 1893-ban született Zsennyén, 1905-től középiskolai tanulmányait Angliában végezte, a Cambridge-i Egyetemen történelmet hallgatott, tagja volt a legkiválóbb diákokat tömörítő zártkörű irodalmi klubnak, az Apostolok Társaságának, ahol kapcsolatba került Bertrand Russell-lel, Ludwig Wittgensteinnel, Virginia Woolffal és John Maynard Keynesszel, akihez szoros barátság fűzte.

_DSC6813_Copy

Az ígéretes pályakezdés közepette érte a világháború kitörésének híre. Hazája iránti elkötelezettségből – azzal az eltökélt szándékkal, hogy Magyarországot fegyverrel is védelmezni fogja – haza akart térni. Hazautazása másnapján Nagy-Britannia hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Hazaérkezvén önkéntes huszárnak állt. A galíciai fronton harcolt, 1915 nyarán Bukovinában, Dobronucnál hősi halált halt.

Fotó: Csákvári Zsigmond