Békássy Ferenc

Békássy Ferenc-est a zsennyei kastélyban

Békássy Ferenc 1915. június 25-én esett el a keleti fronton, a mai Ukrajnában az első világháborúban. A megemlékező esten róla, a magyar irodalom és történelem különösségéről, békéről és háborúról lesz szó, majd megkoszorúzzák sírját és emléktábláját.

Felújították Békássy Ferenc sírját a Zsennyei Alkotóház kertjében

A jelentős angol kapcsolatokkal bíró, az első világháborúban elhunyt Békássy Ferenc költő sírja 2019 őszétől méltó módon várja a megemlékezőket.

Hősök kastélya volt, ma alkotóház

A Zsennyei Alkotóházban jártunk.

Amíg emlékezünk rájuk, élnek

A Fiumei úti sírkert van annyira izgalmas hely, mint a párizsi Père-Lachaise temető. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy szinte egész évben változatos programokból válogathatunk. A Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin a kiemelt események és az Új köztemetőben található Látogatóközpont rendezvényei mellett egyéb érdekességekről is beszámolt.