Egy esős éjszakán a huszonéves Dorka balesetet szenved, és öntudatlan állapotban kórházba kerül. A szerencsétlenség négy ember életét változtatja meg – ők Kiss Tibor Beláthatatlan táj című regényének elbeszélői. Mindnyájan megpróbálják valahogy mederbe vágni az életüket, célt keresnek a létüknek, de erre nincs sok esélyük ebben a kiüresedett és érték nélküli világban: a tájban, amit nem látunk be.

Az elején nem igazán enged magához közel ez a szöveg, frusztráló és nyomasztó olvasni. Azt ugyan már elég hamar érzékeljük, hogy a történet több szereplő monológjából, mozaikszerűen fog összeállni, de a jelenetek villanásszerű felbukkanása, a töredékesség, és az, hogy az első néhány fejezetben még nem világos, pontosan hány szereplővel is van dolgunk, meglehetősen megnehezíti a befogadást. Ám első két köteténél már megtanultuk, hogy Kiss Tibor Noé zseniálisan képes adagolni a sztorimorzsákat. Ezért egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy teljesen hatása alá kerültünk ennek a történetnek is. A szöveg nem enged, és bármennyire is depresszív, kilátástalan az általa teremtett atmoszféra, hamarosan „beleveszünk” ebbe a tájba.

A kötet borítója
Forrás: kisstibornoe.hu

Az olvasó frusztráltságát a táj beláthatatlansága okozza. Nem ismerjük a szereplők közötti kapcsolatokat, és sötét folt számunkra a környezet is. Nem vagyunk mindentudók, nem vagyunk képesek felülről tekinteni a történetre: mindig csak egy pici részletére látunk rá. Egy ezt érzékeltető idézet: „A huzalok között ismeretlen kapcsolatok, kibogozhatatlan összeköttetések, nem tudom, hová vezetnek és mitől aktiválódnak az idegnyalábok. Össze vagyunk drótozva, de nem tudjuk, hogyan.” A kisregényben egy autóbaleset következtében négy emberi sors gubancolódik egymásba szétválaszthatatlanul. A köztük lévő kapcsolódásokra csak a mű végén derül fény.

Dorka, a baleset elszenvedője kómában fekszik, és senki sem tudja megmondani, hogy valaha felébred-e. Az agyában azonban tovább pereg a film, elméjéből mantraszerűen, töredékesen, szaggatottan bugyognak fel a gondolatok. A versszerűen megjelenő, széthulló, majd újból összeálló sorok drámaian hatnak, álomszerű lebegést idézve elő az olvasóban.

Dorka apja melankolikus, elvált történelemtanár, aki letargikusan konstatálja, hogy már túl van élete javán. A baleset rákényszeríti, hogy szembenézzen a saját és a lánya múltjával. Közben pedig váratlanul esélyt kap egy furcsa szerelemre. 

A másik két hang egy húszas éveiben járó testvérpáré, akik korán árván maradtak. A csendes, magába forduló és erősen vallásos nővér mint egyfajta anyapótlék gondoskodik célok nélkül élő öccséről, aki egy banda tagjaként előszeretettel vesz részt mindenféle illegális kalandokban, és a lehető legértelmetlenebb pótcselekvésekkel igyekszik kitölteni rengeteg szabadidejét. 

Forrás: Pexels/rebcenter moscow

A négy elbeszélői hang szépen elkülönül egymástól, egy idő után jól lekövethetővé válnak. A balhés kamaszfiú szlengje ugyan kissé erőltetetten, mesterkélten hat, és Dorka lírai monológjai olykor veszítenek a lendületükből, összességében azonban Kiss Tibor Noénak sikerült eltalálnia a hősökhöz passzoló hangokat. Az elbeszélésekből lassanként kirajzolódik a négy szereplő sajátos karaktere.

Egy ponton fény derül arra, hogy e négy karakter által kirajzolt kapcsolati háló mennyire komplex és drámai. A regényt mégsem amiatt olvassuk, hogy kiderüljön, miként fonódik egybe a különböző háttérrel rendelkező emberek élete. (Habár kriminek se utolsó ez a mű.) Nagyjából onnantól kezdve veszünk bele, amikor megértjük, hogy a négy karakterben, legyenek bármennyire is eltérő személyiségek, van valami közös. Mindannyian a magánnyal, a talajnélküliséggel és a kommunikációképtelenséggel küzdenek. Egyikük sem látja, hogy merrefelé halad(hat)na az élete, vagy hogy mi a létezése célja. Vagy hogy lehet-e szabadulni azoktól a béklyóktól és függőségektől, amelyeket az életünk során magunkra pakoltunk. Sőt: meg sem tudják fogalmazni, mit várnak az életüktől.

A könyv borítójának grafikája
Forrás: kisstibornoe.hu

Kiss Tibor Noé nagyszerűen érzékelteti a húszas generáció kiüresedettségét: a cél nélkül kallódó fiatalok egy értékvesztett világban, sikertelenül próbálnak fogódzókat találni. Kezükben folyamatosan ott van a telefon; görcsösen nézik, hogy épp ki milyen képet osztott meg, vagy hogy az aktuális képükre hány lájk érkezett, miközben remegve várják a Messenger pittyegését. De nemcsak a nettől nem tudnak szabadulni. Egyiküket a drog, másikukat a pánikbetegség és a feldolgozatlan gyász tartja fogva, és közben érzik, hogy az életüket kitöltő tevékenységek csak pótlékai valaminek, amit ők maguk sem tudnak megfogni. A testvérpár lány tagja, Zsófi az, akiben leginkább benne van a küzdeni akarás, aki megpróbál kitörni a posványból. Nagyon érzékiek azok a részek, amelyekben az ő belső harcai válnak láthatóvá.

E talajvesztett, érték nélküli létezést kiegyensúlyozhatná a történelemtanár példája, aki afféle vezérfonalat biztosíthatna a fiatalabb generáció számára. Ám elég hamar világossá válik, hogy az ő élete is éppolyan kiüresedett és labilis, mint a húszas éveiben járó kamaszoké. Válás után levő, a szakmájában kihívást nem találó, az életének felét már leélt férfi éppúgy nem találja a kapaszkodókat, mint azok, akik most érték el a felnőttélet küszöbét. Folyamatosan maga előtt görgeti az élete alatt felhalmozott traumákat, amelyek feldolgozása még várat magára. Aggódik Dorka felépüléséért, és a rémület egy fiatal lány karjaiba sodorja. Ám ez a szerelem csupán pótlék, amitől vigaszt, támaszt remél.

Forrás: Pexels/ Engin Akyurt 

A fejezetek egyes oldalaira néha „ötödik hangként” működő, váratlan szókapcsolatok kúsznak be. Ezek zavart keltenek az olvasóban, és felerősítik az egyensúly nélküli, kiüresedett, ingadozó lét érzetét. 

Bámulatos, hogy a szerző milyen mesterien kezeli a történet vázát. Bravúrosan szövi a négy karakter sorsát. Habár olykor-olykor csöpögtet néhány információt, a legvégsőkig késlekedik elárulni, hogy a baleset miként kapcsolja össze alakjainak életét.

Kiss Tibor Noé Beláthatatlan tája ráébreszt arra, hogy ez a történet nem puszta fikció: elég pontosan lemodellezi a jelenünket. Olyan világban élünk, ahol alig találjuk a kapaszkodókat, és folyamatosan meg kell küzdenünk azért, hogy láthatóvá váljanak a valódi értékek, mert nagyon könnyű kisodródni, és elveszteni a talajt a lábunk alól. Ez a történet ráébreszt arra, hogy mennyire könnyű belecsúszni a nihilbe, ami a Beláthatatlan táj szereplőinek életét jellemzi.

A nyitókép a Libertine könyvesboltban készült. Fotó: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert

#olvasósarok