A német kormánypártok parlamenti képviselői egyöntetűen üdvözölték vasárnap, hogy lemondott tisztségéről a világ egyik legjelentősebb kortárs kiállítása, a kasseli Documenta főigazgatója, miután botrányt váltott ki egy indonéz művészkollektíva antiszemita motívumokat is tartalmazó alkotása.

Sabine Schormann szombaton jelentette be
távozását, miután sikerült megegyezni vele a lemondásáról – közölte a
rendezvény felügyelőtanácsa. A szociáldemokrata, zöld és liberális politikusok
arról beszéltek, hogy az igazgató menesztése régóta esedékes volt.

A Taring Padi indonéz művészkollektíva által
készített, felháborodást kiváltó alkotást már néhány nappal a júniusi megnyitó
után letakarták a művészcsoport, a menedzsment és a művészeti vezetés közös
megegyezésével. A képen többek között egy disznóarcú katona is látható, aki
Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli
titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.

Az izraeli nagykövetség felháborodását fejezte
ki a kép miatt, a berlini Amerikai Zsidó Bizottság pedig Sabine Schormann, a Documenta
igazgatójának azonnali elbocsátását követelte. „Az egyes kiállítási tárgyakon
látható elemek Goebbels és követői propagandájára emlékeztetnek a német
történelem sötét időszakából. Ezeknek semmi közük a véleménynyilvánítás
szabadságához, egyszerűen a régi típusú antiszemitizmus kifejeződései” –
hangsúlyozta a nagykövetség.

Korábban az Anne Frank Oktatási Központ igazgatója, Meron Mendel, Claudia Roth német kulturális miniszter és Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke is elítélte a művet. Mendel, aki antiszemita uszításnak nevezte a képet, szintén az eltakarását vagy az eltávolítását követelte, és az idei Documenta körüli problémák megvitatására szólított fel.

A szervezőket már a kiállítás előkészületei
alatt is antiszemitizmus vádjával illették, mivel olyan művészeket is
meghívtak, akik támogatják Izrael kulturális bojkottját a palesztinokkal
szembeni bánásmód miatt. A kiállítás idei kurátora, az indonéz Ruangrupa
művészeti kollektíva a kritikákat lesöpörve vitát indítványozott.

Frank-Walter Steinmeier német elnök a nagyszabású kiállítás megnyitóján bírálta egyes művészek Izraellel kapcsolatos meggondolatlan, komolytalan hozzáállását. Mint hangsúlyozta: „A művészet lehet sértő, válthat ki vitát. Ugyanakkor az már átlépi a határvonalat, ha az Izraellel szembeni kritika átcsap Izrael létének megkérdőjelezésébe.” Izrael nemzetként való elismerése minden németországi vita alapja és előfeltétele – emlékeztetett.

Claudia Roth német kulturális miniszter helyeselte a főigazgató távozását, és annak tisztázására szólított fel, hogy miként kerülhettek a kiállításra antiszemita tartalmú művek.

A Documenta a velencei biennálé mellett a világ egyik legfontosabb kortárs művészeti kiállításának számít. A Kasselben ötévente megrendezett tárlat idén 15. alkalommal nyílt meg, és szeptember 25-ig látogatható. A város mintegy harminc helyszínén száz napon át több mint 1500 művész munkáit mutatják be a nagyközönségnek.

A képen Sabine Schormann. Fotó: dpa/Swen Pförtner