DTAMS20251021024.jpg

Bélyegen és újra kiadott lemezeken az ötvenéves East együttes

Különleges bélyegblokkot bocsátott ki az idén ötvenéves East zenekarról a Magyar Posta Zrt. október 21-én Budapesten. Az ünnepélyes eseményen bemutatták az együttes első három lemezének most CD-n megjelent újrakiadását is.

„A Magyar rockklasszikusok sorozatban korábban az LGT, az Omega és az Edda zenekarról is bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta. Az East együttes a nyolcvanas években a hazai progresszív rock legfontosabb formációja volt” – mondta Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke a FUGA Rendezvényközpontban tartott eseményen.

Mint fogalmazott, a Szegedről indult East első négy lemeze, a Játékok (1981), a Hűség (1982), a Rések a falon (1983) és az Áldozat (1984) a hazai könnyűzene történetének meghatározó anyagai. Hozzátette: az együttes 1989-ben született dala, az ’56 a rendszerváltás ikonikus felvétele, sokunknak a szabadság és a zenei őszinteség szimbóluma.

A bélyegblokkot Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész, grafikusművész tervezte, aki az East számos lemezborítójának is alkotója. Az alkalmi bélyegblokkon emberi motívumok fonódnak össze a környezet elemeivel. Az első napi borítékon a művész egy másik absztrakt alkotása látható, míg a bélyegző lenyomatát egy emberi arc teszi különlegessé.

Az ofszet nyomdai eljárással készült értékcikket 40 ezer példányban (fekete sorszámú perforált változatban) és négyezer példányban (piros sorszámú vágott változatban) gyártotta az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. A bélyeg 1610 forintos névértékkel kerül forgalomba, és október 21-től megvásárolható.

A bemutatón jelen volt Móczán Péter basszusgitáros, zeneszerző, az East vezetője, Varga János gitáros, Pálvölgyi Géza billentyűs, Király István dobos, Szurcsik József, valamint Keresztes Ildikó, aki a kilencvenes években vokálozott az együttesben.

Mint elhangzott, az első két East-lemez 1981-ben és 1982-ben elnyerte az év lemezborítója címet, tervezője, Szurcsik József akkor még a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt.

DTAMS20251021018.jpg
Móczán Péter basszusgitáros, zeneszerző, az idén ötvenéves East zenekar vezetője (j) és Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész, grafikusművész, a bélyegblokk tervezője. Fotó: Hatházi Tamás / MTI

„Első budapesti fellépésünk ugyanabban az épületben, a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt volt, mint a FUGA, ahol a bélyegblokkot most kibocsátották. A hetvenes évek végén itt az első emeleten egy jazzklub működött, ahová befogadtak minket, talán mert akkor még mi is instrumentális zenét játszottunk” – idézte fel Móczán Péter.

A zenész elmondta: a közeljövőben a tervek szerint újra megjelenik CD-n az Áldozat – Szodoma című East-CD is.

„Olyan egyéni úton jártunk, amelyre korábban nem lépett más Magyarországon. A progresszív rock világszerte a hetvenes években lett népszerű, elsősorban a Pink Floyd, a Genesis, a Yes és a King Crimson miatt, mellettük a lengyel SBB is példa volt számunkra. Utóbbiakkal, még az East megalakulása előtt, 1974-ben az Angyalok zenekarral egy fesztiválon léptünk fel Lengyelországban” – jegyezte meg Móczán Péter.

Az East gyökerei a szegedi Angyalok zenekarhoz nyúlnak vissza, ahol Móczán Péter és Király István a hetvenes évek elején kezdett együtt zenélni. Az első négy lemezen mellettük Varga János, Pálvölgyi Géza, valamint az énekes Zareczky Miklós és Tisza József szerepelt. Az évtizedek során az East a magyar rockzene egyik leginnovatívabb, nemzetközileg is elismert formációjává vált: a zenekar a nyolcvanas években fellépett Japánban, Hollandiában, Nyugat-Berlinben és a Varsói Televízióban is.

A zenekar a nyolcvanas évek második felében átalakult (érkezett Takáts Tamás énekes és Dorozsmai Péter dobos), de 1994-ig sikeresen működött. Tizennyolc évvel később, 2012-ben az East visszatért, és a következő öt évben számos koncertet adott, például Pécsen, Szegeden, Budapesten, a Müpában, és végül 2017. október 23-án a Papp László Sportarénában.

Az első három East-lemez mostani újrakiadása feljavított hangminőségben, emellett bónuszfelvételekkel érhető el a GrundRecords kiadásában.

Ez is érdekelheti

Bélyeggel tiszteleg a Magyar Posta Kovács Kati életműve előtt

Tematikus bélyeg kibocsátásával ünnepli Kovács Kati pályafutásának hatvanadik évfordulóját a Magyar Posta Zrt. Az elmúlt évtizedek során közel hatszáz dalt eléneklő Kossuth- és Liszt-díjas énekesnő június 13-án az MVM Dome-ban tart életműkoncertet.

Postai bélyeggel ünneplik Csepregi Évát

Először ad ki előadóművészről személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt.. Csepregi Éva, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja idén töltötte be 70. életévet, ennek megünneplésére 2024. január 6-án életműkoncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában.

Ákos: Igent mondani meló

Mától megtekinthető a mozikban az Ember maradj című Ákos-portréfilm.

Eddig kiadatlan Illés-CD jelenik meg a 60. évfordulóra

Idén hatvan éve annak, hogy a legendás Illés együttes klasszikus felállása kialakult. A kerek évfordulóra, amelyet már csak Szörényi Levente és Bródy János élhetett meg, CD-n is megjelenik a zenekar Goodbye London című lemeze.