Erős Kinga, a lap egyik szerkesztője a megnyitón elmondta: a naponta frissülő online kiadványt Csontos János költő, író, újságíró, publicista álmodta meg. Csontos János tavaly év végi halála a közös munkát megszakította, nem lehetett jelen a lap indulásakor: az első írások február 18-án, a magyar széppróza napján váltak elérhetővé az olvasat.hu-n. Mint hozzátette, a lap, amelynek másik szerkesztője Rózsássy Barbara, alapvetően irodalomközpontú, tárcákat, interjúkat, könyv- és programajánlókat, valamint irodalmi témájú kisfilmeket jelentet meg. Elmondta, hogy a kiadvány tárcarovata, a Zsurnál, minden nap más tollából közöl írásokat. Jelentős a Premier és az Esszencia rovat, amely az új könyveket szemlézi, illetve interjúival a Kaleidoszkóp néven futó rovat, amely elsősorban irodalmárokat és olyan, a társművészetek területén alkotó művészeket mutat be, akik munkásságukkal kapcsolódnak az irodalomhoz. A vizualitás is fontos számukra, Írómozi című rovatuk hetente frissül, egy-egy új öt perces versetűddel, vagy helyszíni tudósítással ? emelte ki Erős Kinga.

 

Hozzátette, hogy az Ez lesz című rovat programajánlót ad a szabadidő tartalmas eltöltéséhez, a Napi klasszikus verset kínál a nap elindításához és Macskaköröm címmel elgondolkodtató idézeteket is megjelentetnek az oldalon. Mint mondta, az online folyóirat feladata az olvasás népszerűsítése. ?Bízom benne, hogy ez egy olyan lap lesz, amely eligazít a mai világban, amikor nehéz a nem szakmabelinek eligazodnia a könyvek, az irodalom, a kultúra világában? ? hangsúlyozta a szerkesztő. L. Simon László költő, országgyűlési képviselő az eseményen arról beszélt, hogy a nyomtatott sajtótermékek olvasótábora napról napra fogy, és a szervezet helyesen döntött, amikor nem egy újabb nyomtatott lapot, hanem egy online médiumot indított az irodalom és az olvasás népszerűsítésének céljával. ?Valljuk be őszintén, erre nagyon nagy szükség van? ? jegyezte meg. Fontosnak nevezte, hogy a felnövekvő generációk is váljanak értő olvasóvá, legyen meghatározó az életükben az, hogy az irodalommal foglalkoznak, legyenek olyan irodalmi élményeik, mint amilyenek a korábbi generációknak megadattak.

 

A kiállítást Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, művészetkritikus nyitotta meg, aki kiemelte: az olvasat.hu olyan irodalmi kulturális fórum, amely szemet nyitogató tágassággal szemlézi a magyar és a külföldi irodalom, művészet, képzőművészet, zene jelenségeit, könyveit, emellett portrét rajzol a szerzőkről. A tárlat tablókon mutatja be az online folyóirat szerzőit, fotók és idézetek segítségével. A Magyar Írószövetség dísztermében látható kiállítás megnyitóján a portál szerzői közül is sokan megjelentek.

 

Forrás: MTI

Fotó: Olvasat Facebook-oldala