Baczoni Dorottya, a kötet szerkesztője, a XX. Század Intézet igazgatója elmondta: a kötet Schmidt Mária 2018 és 2022 között megjelent írásainak válogatása.
Mint kifejtette, az esszék vezérfonala, hogy a hidegháború után következő világrend már nem érvényes, az Egyesült Államok elvesztette hegemón szerepét, kihívója Kína. Eközben a nyugati világ hagyományos értékei, köztük a vallás, a család és a tudomány relativizálás áldozatává váltak.
Az esszék szerint Európa az első világháború óta a globális eljelentéktelenedés útjára lépett. A kötet egyúttal azt is számon kéri a nyugati világ intellektuális és politikai vezetőin, hogy vajon képesek lesznek-e alkalmazkodni az új helyzethez.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az eseményen arról beszélt, álláspontja szerint káros és helytelen az ideológiai előfeltételezéseket a reálpolitikai szempontok elé emelni. Úgy vélte, akárcsak a kommunizmus hatásai, az új ideológiák, köztük a woke-izmus, az LMBTQ és a BLM (Black lives matter) hatásai is károsak lesznek.
A nyugat-európai elitet bírálva kijelentette, hogy az ottani akadémiai és politikai közegben tapasztalt tabusítás arra emlékeztet, amit a közép-európai országok, köztük Magyarország az 1970-es évek második felében élt meg, aminek következtében (mára) intellektuálisan teljesen kiüresedett Európa.
Szerinte 1990 óta Európa nyugati felében nincs meg a szándék Kelet-Közép-Európa történelmi, köztük a kommunizmussal kapcsolatos tapasztalatainak megértésére. Úgy látja: 1990 óta nincs kérdés, csak kioktatás, de ez nem tud így működni.
A feminizmus kapcsán Schmidt Mária kifejtette: a nők megnyerték a 20. századot, mert minden célkitűzésüket megvalósították, ugyanakkor elveszíthetik a 21. századot.
Az ukrajnai háborúról szólva elmondta: aggodalommal tölti el, hogy nem érti az Egyesült Államok stratégiai célját a konfliktusban, Európa eközben pedig olyan döntéseket hoz – mondta a szankciós politikára utalva –, amelyek súlyosan, de lehet, hogy végzetesen fogják érinteni a kontinenst.
Schmidt Mária úgy vélekedett, hogy a háborúból Kína fog profitálni, eközben Németország megszűnt létezni, mert a német politikában az ideológia uralkodik a reálpolitika helyett.
A történész szerint Oroszország meggyengítése, visszaszorítása alááshatja az európai stabilitást, az Egyesült Államok pedig olyan mértékben alázza meg az oroszokat, hogy az nem hagy számukra más lehetőséget, mint hogy Putyint támogassák.
A csaknem 450 oldalas kötet a Közép-
és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában
jelent meg.
Fotók: MTI/Kovács Anikó