Benjamin Clementine-nal erősíti tovább a Müpa őszi könnyűzenei kínálatát

Egyéb

Tovább bővül a Müpa 2023/2024-es évadának könnyűzenei kínálata: a brit dalszerző-énekes, Benjamin Clementine csatlakozik a világsztárok – Elvis Costello, Ludovico Einaudi, Tommy Emmanuel és Hania Rani – névsorához, míg a műfaj hazai képviselői egymásnak adják majd a színpadot.

Csaknem tíz évvel első magyarországi fellépése után tavaly megjelent harmadik albumának anyagával, Budapestre pedig egy magyar vonóskvintett kíséretében tér vissza Benjamin Clementine. Az And I Have Been a korábbi két lemezhez képest könnyedebbre sikerült – legalábbis a debütáló At Least for Now önéletrajzi ihletésű melodramatikájához, vagy a 2017-es, a menekültválságra rávilágító avantgárd konceptalbumához, az I Tell a Flyhoz képest. Ez nem azt jelenti, hogy habos, cukorpopos slágereket kapunk; a teljes egészében Clementine által írt, hangszerelt és feljátszott album zeneileg kiegyensúlyozottabb és finomabb hangvezetésű, miközben költői érzékenységű szövegei, az élet gazdag szövevényességeiről szóló dalai a korábbiakhoz hasonlóan ellenállnak a kategorizálásnak. Október 30-i koncertjén egy magyar vonósötös kíséri majd.

Míg 2014-ben szólóban jött, szeptember 30-i koncertjére régi zenésztársa, Steve Nieve társaságában érkezik Elvis Costello, aki az európai turnét felvezető sajtótájékoztatóján azt mondta: imádott a magyar fővárosban zenélni, és ígéri, hogy „ennek a show-nak lesz a legnagyobb dinamikai íve, amit valaha csináltunk”.


64f1cdbe1b76daa1f20b99b7.jpg
Elvis Costello. Fotó: Marc Seliger

Ahogyan a jazz és az elektronika hangjait mesterien kombináló lengyel zeneszerző-zongorista, Hania Rani, úgy a filmzenéivel világhírnevet szerző olasz zongorista, Ludovico Einaudi koncertjére is szinte azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók, pedig utóbbi még duplázik is. Annak is iparkodnia kell, aki az ausztrál gitárvirtuóz, Tommy Emmanuel híres tízujjas pengetési technikáját szeretné élőben látni, mert a december 4-i koncertre vészesen fogynak a jegyek.

A magyar zenekarok életében mindig kiemelkedő fontosságú esemény egy müpás fellépés, ennek megfelelően igyekeznek valami egyedivel – különleges hangszerelés, vendégelőadók, extra látványvilág – készülni. Négy különböző szettből álló koncerttel és több mint tucatnyi, a 2020-as évek új hangjaival és a közösség korábbi meghatározó zenészével ünnepli fennállásának tizenöt évét Magyarország kedvenc improvizációs koncertsorozata, a Random Trip.

A Lóci játszik pedig olyan koncertet ad, amilyenre korábban soha nem volt lehetősége, de titokban mindig is vágyott. Az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb hazai zenekara, a Margaret Island és a Szegedi Kortárs Balett közös projektje során egyedi vízióban elevenednek meg a dalok, Szakács Gergő pedig a hangversenyteremben mutatja be új, Rajzolt zajok című albumát. Szintén új lemezzel érkeznek a Lázár tesók, akiknek a nagy érdeklődésre való tekintettel azonnal meg is kellett duplázniuk az Eső előtt című korong anyagát bemutató koncertet.


64f1ce3b9549f91d4837044f.jpg
Lázár tesók. Fotó: Bátori Jim Gábor (sinco)

A nyitóképen Benjamin Clementine. Fotó: AKARTE

Forrás és fotók: Müpa