Sokunknak van fröccssztorija: az első lopott kortyok a nagypapa szüretén gyerekkorunkban, bátorító poharak fontos randevúkon, világmegváltó filozofálgatások idegenekkel a kocsmapult mellett. Bérczessy Gergely és Fejérvári Gergely tudják, hogy a fröccs a legszemélyesebb italok egyike, és könyvet is ebben a szellemben írtak róla. Nem leszünk általa sem szódaszakértők, sem borlovagok, de mire a végére érünk, egy (hosszú)lépéssel közelebb kerülünk a fröccsivás humorral, hagyománnyal és intimitással teli kultúrájához.
Azért tényadatokban sincs hiány: ha átrágjuk magunkat a számtalan történeten, idézeten és lírai eszmefuttatáson (nem is átrágjuk, nem jó ez a szó, hiszen egy-egy fejezet olyan, mint a kisfröccs – el sem fogyott, és már kérnénk a következőt), hosszú, a teljesség igényével fellépő lajstromát kapjuk a szóda és a bor vegyítési lehetőségeinek. A klasszikus három deci bor, két deci szóda változat (röviden: házmester) csupán aperitif olyan kevésbé ismert nagyágyúk előtt, mint a Puskás-fröccs (ebben hat-három arányban keverjük az összetevőket a legendás magyar–angol meccs emlékére), az előtörlesztés („2 deciliter olaszrizling, amihez a szódát már reggel megittuk”) és a nevéhez leghívebb zalai szigor („ha megittuk a bort, kaphatunk egy pohár szódát”).
A kiművelt fröccsveteránok sem maradnak tehát újdonságok nélkül, amelyek nem korlátozódnak a keverési arányokra. Az utolsó fejezetek egyike hazánk borvidékeit veszi sorra, és nemcsak kóstolásra érdemes borfajtát és hozzá illő mennyiségű szikvizet javasol, de italunkkal jól csúszó, helyi étkeket és az elköltött ebédet levezető programokat, látnivalókat is. (E sorok írója nemrég döntötte el: még a nyáron meglátogatja Balatonfüred–Csopak környékét egy pohár olaszrizlingből készült kisfröccsért és egy tányér Csáky töltött rostélyosért, utána pedig megtekinti a Jókai Mór Emlékházat.)
De mi van a fröccskisokos előtt? Történelem, irodalom, vallás és filozófia; ismerjük meg az italunkat, mielőtt belekóstolnánk. Nem száraz szakmai útmutatók segítségével – a szakirodalomra vágyóknak a könyvet záró tizennégy tételes lista ajánl további olvasmányokat –, hanem az élet, a múlt és a művészet révén.
Mint a magyar innovációk jelentős része, a fröccs hazai „születése” is a reformkorra datálható. Eredetmítoszának főszereplője Jedlik Ányos, a „steampunk fenegyerek, afféle bencés MacGyver”, aki az 1842. október 5-én tartott fóti szüretre szén-dioxiddal dúsított vízzel érkezett, majd felöntötte vele a házigazda borát. A pincebulin Vörösmarty Mihály is jelen volt, akit a bornál jóval gyomorbarátabb ital megihletett – így született a Fóti dal, minden bordalok bordala.
„Fölfelé megy borban a gyöngy; / Jól teszi. / Tőle senki e jogát el / Nem veszi.”
Szózatunk szerzője csupán egy a számtalan irodalmár közül, aki versbe vagy prózába foglalta a fröccsöt. Bérczessy és Fejérvári egyaránt külön fejezetet szentel az irodalmi említéseknek – utóbbi feltűnően nagy hangsúlyt helyez erre, így az említett rész majdnem egyharmadát öleli fel a háromszáz oldalas könyvnek. Irodalmi fröccsenetei a Bibliával és az antik bordalokkal indulnak, megpihennek egy pohárkára Bajza József és Petőfi Sándor mellett, majd egészen Esterházy Péterig és Krasznahorkai Lászlóig győzik szuflával.
Apropó, Krasznahorkai: a kötet a legfiatalabb művészeti ágról, a filmről sem feledkezik el, és többek között a szerző Sátántangó című regényéből készült, legendás(an hosszú) alkotással bizonyítja: bor és szóda a nagy vásznon is jóbarátok. A hét és fél órás játékidő jelentős része kocsmákban telik, az egyik ilyen jelenet alkalmával hangzik el a láthatóan magvas, ám további kifejtést igénylő gondolat: „Nem teremtés, fröccs. A teremtés az egy fröccs.”
Tarr Béla filmjében genezis, A Pogány Madonnában felettébb hatásos motiváció a szóban forgó ital. Erre Bujtor István mutat rá Ötvös Csöpiként, amikor ötszáz nagyfröccs ígéretével ösztönzi a Bánhidi László által megformált Matuskát a címadó szobor felkutatására. Hogy a kísérlet beválik, maga a simlis fagylaltos bizonyítja szállóigévé vált válaszával: „Egy életem, egy halálom, a fröccsöket megszolgálom!”
Kicsit sem meglepő, hogy a fröccsirodalom számtalan jeles képviselője között a könyv kiemelt szerepet juttat Hamvas Bélának. A bor filozófiájának szerzője gyakori vendég a lapokon, sőt külön fejezetet kap – hiszen A fröccs teológiája című egység nem más, mint hamvasi gondolatok értelmezési kísérlete és italunk önmagán túlmutató, vallási jelentésrétegeinek feltárása. Nem blaszfémia, nem polgárpukkasztás, hanem az isteni igazság emberi elmének is befogadható formába öntése. A víz (a szóda) a tükör, amely által homályosan ugyan, de felsejlik a színtiszta bor, a megismerhetetlen, csupán megsejthető transzcendencia.
Emlékezzünk meg Márai Sándorról is, aki szintén visszatérő szereplője a kötetnek. Szerinte igazán jó fröccsöt csak a csaposok tudnak készíteni, Műsoron kívül című kötetében pedig felidézi a legnagyobb ivót, a néhai Kankalint, aki több volt ösztönös tehetségnél: páratlan kritikai érzékkel ítélte meg mesterségének többi művelőjét is. A legfontosabb persze, hogy „jellemes ivó volt, élete utolsó szakaszában kitartott igazi műfaja, a fröccs mellett”.
A Fröccskönyv szerzőinek szintén testhezálló zsáner a spritzer (amely elnevezés nem kevésbé magyaros, mint a fröccs, ezt Parti Nagy Lajos Lugas időtlen című novellája óta tudjuk). Ahogy a szerencsésen alkalmazott, kötetlen és személyes stílus is, amelyet keresni sem kellett, hiszen minden sorból süt az írók témaközelsége. Minden sztori, minden szó mögött kitapinthatók a saját élmények – a gyerekkori kísérletek, a baráti iszogatások és a fűnyírás utáni, jól megérdemelt pohárkák.
A két Gergely színes-szagos (itt említjük meg a jó érzékkel kiválasztott archív fotókat és P. Szathmáry István rendkívül ötletes illusztrációit), egyszerre informatív és szórakoztató hálabeszédet szerkesztett kedvenc italuknak, amely a megrögzött sörivókkal és a szeszateistával is megszeretteti a fröccsöt. Talán még azzal a jó pár emberrel is, aki – Hamvassal szólva – „nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát”, és „nem bort iszik, hanem alkoholt”. Mert – és ezt már Fejérvári Gergely írja – „a fröccs: szerelem csalódás, elhajlás szégyen, gondolat cáfolás, könnyű mámor fejfájás nélkül”.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
