f83262b3-46bd-4fc1-a9c0-c9cd974eb866.jpg

Bereményi Géza lesz a Müpa irodalmi sorozatának következő vendége

Idén is számos rendezvénnyel várja az olvasókat a Müpa Literárium című irodalmi programsorozata, a következő estet A költő Bereményi címmel január 20-án tartják.

A 2024/2025-ös évad második fele a tavalyi év Margó-díjas szerzője, Kemény Lili telt házas estjével kezdődött január elején. A programsorozat következő rendezvénye január 20-án A költő Bereményi című előadás lesz a Literárium Extra keretében. Középpontjában Bereményi Géza áll majd, aki 2021-ben a Magyar Copperfield című regényével adott betekintést kalandokkal teli életének egy szeletébe. A napjaink egyik legsokszínűbb életművével rendelkező alkotó ezúttal Víg Mihállyal és a Balaton zenekarral a régi alkotótárs, Cseh Tamás dalait dolgozza fel úgy, ahogyan a közönség eddig még nem hallhatta.

Február 10-én, a Lövétei Lázár László-est alkalmával a Csíkszentdomokoson élő, József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, műfordító életével, valamint a határon túli költői-írói léttel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Lövétei Lázár László költészete magával ragadó színfoltja a kortárs magyar lírának. A szerző a Székelyföld című folyóirat főszerkesztőjeként naprakészen rálát a kortárs erdélyi irodalom történéseire.

Február 25-én mutatják be a Szerb Antal legendája – a megérkezés című produkciót. Szerb Antal gondolatai és alkotásai ezúttal az Anima Sound System tagját, Prieger Zsoltot és zenésztársait ihlették meg, akik rendhagyó audiovizuális utazásra invitálják a közönséget.

Március 19-én Kun Árpád lesz a Literárium vendége, aki az Esőkönyv, a Boldog Észak vagy éppen a Takarító férfi című műveiben valóság és képzelet határait összevonva kreált új világokat. Az író csaknem két évtizede Norvégiában él, így ritka találkozásban lehet részük a nézőknek, akik ezúttal a színpadon is láthatják megelevenedni a szerző emberi-írói tapasztalatait.

Március 31-én Karinthy Frigyes dédunokája, Karinthy Vera Bornai Tibor segítségével idézi fel azokat a történeteket, amelyek által a megszokott Karinthy-képtől eltérő, személyesebb oldaláról ismerhetik meg a családot a Müpa látogatói.

Május 26-án a nagy érdeklődésre való tekintettel két alkalommal is műsorra tűzik Nádasdy Ádám költő, műfordító, nyelvész estjét. Már mindkét eseményre elfogytak a jegyek. A program a sokrétű életmű legfontosabb csomópontjait, állomásait kísérli meg felölelni.

Ez is érdekelheti

Kocsis Zoltán-emlékkoncertet tartanak a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 6-án Johannes Brahms két megrendítő művével emlékezik egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra a Müpában.

Az 56 csepp vértől a Szabadságvágy villamosáig – Programajánló az ünnepi hosszú hétvégére

56 csepp vér a József Attila Színházban, Mario De Biasi 1956-os fotói Debrecenben, 1956 vidéki eseményei a szentendrei skanzenben, a Szabadságvágy villamosa a Deák Ferenc téren, 1956-os naplók a Józsefvárosi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek ünnepi programajánlónkban.

A 2020-as évek lírai megörökítése lesz Bereményi új verseskötete

A Milyen világ ez? című kötet október 27-én jelenik meg a Magvető gondozásában.

Frontátvonulás, művészkönyvvásár és a bor dicsérete – Programajánló

Nemzetközi Művészkönyv Vásár, táncelőadás a bor dicséretéről, Frontátvonulás az Akváriumban, Szalóki Ági legjobb gyerekdalai, Czillei és a Hunyadiak Székesfehérváron, Lábas Viki összművészeti estje a pécsi Kodály Központban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.