Fesztivállal ünneplik februárban Bertolt Brecht születésének 125. évfordulóját szülővárosában, Augsburgban.

A rendezvény 2023. február 10-én kezdődik, a német drámaíró születésnapján, és február 19-én fejeződik be. A kulturális fesztivál igazgatója, Julian Warner a részletes programot decemberre ígérte, de annyit elárult, hogy a tervek között szerepel egy nagyszabású megnyitó felvonulás, egy ünnepség, birkózás mint politikai színház és beszélgetések Brechttel mint mesterséges intelligenciával. Utóbbi megvalósításában az augsburgi Staatstheater lesz a fesztivál együttműködő partnere, amely digitális részlegével járul hozzá a produkcióhoz.

A brémai színház Brecht Ein Brotladen című darabjával vendégszerepel a fesztiválon. A programban zenei produkciók is helyet kaptak, ezek között rendezik meg a Hosszú Brecht-éjszakát is különleges fellépésekkel.

Brecht, aki jelentős újítóként vonult be a színháztörténetbe, Kelet-Berlinben halt meg 1956-ban. Augsburgban évente megrendezett ünnepséggel emlékeznek meg a drámaíróról. Szülőházában egy múzeum is működik.

Nyitókép: Bertolt Brecht német költő és drámaíró 1954-ben. Fotó: Roger-Viollet via AFP/Lipnitzki