Beteg gyermekeknek szereznek örömet az A38 Hajó koncertjegyeivel
Az A38 Hajó beállt a Bátor Tábor Élménykülönítmény Beats for Kids kezdeményezése mögé, ami a zene, a közösség és a jótékonyság erejét egyesíti a súlyosan és krónikusan beteg gyerekek támogatásáért. A kampány ideje alatt a látogatók több koncerten is támogatói jegy megvásárlásával segíthetik az alapítvány munkáját.
A Bátor Tábor immár több mint húsz éve nyújt ingyenes élményterápiás programokat súlyos és tartós betegséggel küzdő gyermekeknek, valamint családjaiknak. A táborokban, egészségügyi létesítményekben és iskolákban megvalósuló foglalkozások célja, hogy a gyerekek, ha egy rövid időre is, de maguk mögött hagyhassák a hétköznapok terheit, és olyan élményeket élhessenek át, amelyek örömet, motivációt és új erőt adnak nekik a gyógyuláshoz. Az íjászatot, lovaglást, falmászást és egyéb játékos aktivitásokat magukba foglaló programok nemcsak életre szóló élményt nyújtanak, hanem erősítik az önbizalmat, a bátorságot és a közösségi élményt is.
Ezek a sorsfordító pillanatok azonban nem jöhetnének létre a támogató közösség és az adományozók nélkül. Az alapítvány „lilapólós” csapata, az Élménykülönítmény, ősszel új, izgalmas jótékonysági kampányt indított útjára: a Beats for Kids névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy minél több zenei klub, koncerthelyszín és fesztivál állítsa a zene erejét a jó ügy szolgálatába.
Az A38 Hajó számára a zene mindig is a kapcsolódás és az összetartozás szimbóluma volt. Az idelátogató közönség olyan nyitott, érzékeny és tudatos emberekből áll, akik hisznek abban, hogy a zene képes összekapcsolni, inspirálni és segíteni másokat. Ennek szellemében az A38 Hajó több idei és jövő évi programmal is csatlakozik a Beats for Kids jótékonysági projekthez.
A kampányhoz kapcsolódó koncertekre támogatói belépők is elérhetők, amelyek megvásárlásával a látogatók jegyenként bruttó 2000 forinttal járulnak hozzá a Bátor Tábor munkájához, hogy minél több gyermek élhessen át felejthetetlen, erőt adó pillanatokat.
A programkínálat
November 12.: FIRE! (SE), Endemit (CZ), november 13.: Barabás Lőrinc Quartet feat. Sena, Gnäw (CZ), november 14.: Wallners (AT), Lucid Duo (AT), november 15.: Mayberian Sanskülotts lemezbemutató, november 21.: Pink Turns Blue (DE), Choke City, november 22.: Anima Sound System – 30 éves a Shalom, Pearz (IT), november 27.: Deep Forest (FR), Ficture, november 29.: Barkóczi Noémi, L.A. Suzy, december 4.: Rosa Anschütz (DE), Sacrobosco (IT), Paperdeer, december 19.: Palya Bea, HWA, február 19.: Kensington (NL), február 28.: Elektro Guzzi (AT) Hertzinger (AT), március 13.: Bremer McCoy (DK), Ava Rasti (Iran–Berlin).