Csorba Loci-HN_005 crop.jpg

Beugrással mentik meg a 80 nap alatt a Föld körül-előadást

Karácsonyi Zoltán sérülése miatt a zenés produkció alkotógárdája újragondolta az előadás szereposztását.

A TRIP, a Gold Record és a Kult2 közös produkcióját július 8-án a MOM Kulturális Központban láthatják az érdeklődők. A Pesti Színházban sikerrel játszott előadás után Auda hercegnőt ezúttal Nagy Bogi alakítja, ám más újdonságra is számítani lehet: Karácsonyi Zoltán helyett Phileas Fogg szerepében Szántó Balázst láthatja a közönség, Jean Passepartout bőrébe pedig Kerek Dávid bújik. Újra csatlakozik a csapathoz Tóth Dominik is, aki – másokhoz hasonlóan – több karaktert elevenít meg a színpadon.

Verne Gyula regényéből Divinyi Réka írt színdarabot, melynek rendezője Magács László, a dalok zenéjét és szövegét Csorba Lóci jegyzi, a Lóci játszik pedig nemcsak kísérője, hanem aktív résztvevője is az előadásnak. Az előadásban elhangzó tizenkét dalban megjelenik a zenekartól megszokott sokszínűség: a pop-funk és a karibi elemek érzelmes balladákkal vegyülve alkotnak egy igazán izgalmas egészet. A koreográfiáért Bakó Gábor felelt.

Auda hercegnő karakterébe a fiatal énekesnő, Nagy Bogi bújik, a további 121 szerepet Hirtling István, Szántó Balázs, Fekete Patrícia, Illés Adrián, Kerek Dávid, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Tóth Dominik és Turi Péter keltik életre. Az előadás egyszerre koncert és színház: zenés forgatag állandóan változó karakterekkel, helyszínekkel, elefántból hajóvá formálódó kellékekkel, fordulatokkal teli cselekménnyel, melynek csúcspontjai az élő zenekari kísérettel megszólaló dalok.

Ez is érdekelheti

Újraindul a zenés kaland: ismét látható a 80 nap alatt a Föld körül

A TRIP, a Gold Record és a Kult2 közös produkciója júliustól a MOM Kulturális Központ repertoárján szerepel. A Pesti Színházban játszott előadás után Auda hercegnőt ezúttal Nagy Bogi alakítja.

Csorba Lócival és basszusgitárjával startol el a Hajógyár új hangszerbemutató sorozata

Ismert zenészek mesélnek legkedvesebb bajtársaikról: kiderül, milyen kapcsolat fűzi őket hangszereikhez és milyen emlékeket őriznek velük kapcsolatban.

Csorba Lóci: Életemben először tudok egy szereplő bőrébe bújva a saját hangomon szólni

Csorba Lóci és Vecsei H. Miklós a világirodalom egyik leghíresebb regényét, A kis herceget viszi színpadra a Poket és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös eseményén. A produkcióról Lócit faggattuk, aki nemcsak zenészként, de a Róka szerepében is feltűnik majd.

A nők a nyári világrészek – Csoóri Sándor-verset zenésített meg Csorba Lóci

Csoóri Sándor Szeptemberi nők című versének zenés feldolgozásával jelentkezett a Lóci játszik, amelyet Csorba Lóci Vecsei H. Miklós felkérésére írt a Művészetek Völgye programjára.