„Biciklivel bármit el lehet érni” – A balassagyarmati kerékpármúzeumban jártunk

Vagy onnan, amikor Olexa Miklós, a múzeum alapítója egy súlyos betegség utáni rehabilitációja során kerékpárra ült, és elkezdte felfedezni Észak-Nógrád kincseit.

A balassagyarmati Vármegyeháza korábban Nógrád vármegye központjaként szolgált. Udvarán osztozott a városi fegyházzal, amit még a 19. század közepén emeltek klasszicista stílusban. A tortára hasonlító épületben a reformkor – és a világ – trendjeinek megfelelően már nemcsak a bűnök megtorlása, hanem az elítéltek „megjavítása” volt a cél.

A Vármegyeháza kapuján belépve, ha nem fordulunk balra, és nem indulunk fölfelé a lépcsőn, hogy jó pár lépcső- és folyosóforduló után elérjük a biciklimúzeumot, hanem folytatjuk utunkat az udvarra, a roppant börtön és többsornyi szögesdrót fogad minket – ez határolja az udvart. A hatalmas épületen a legszembetűnőbb épp a város felé néző óra – annak az intézménynek a falán, ahol az élet legfőbb szervezője éppen az idő.

Ha pedig követjük a kacskaringós folyosókon kihelyezett táblákat, az 1. Kerékpármúzeumba jutunk. A Vármegyeháza falait fehérre meszelték, a belmagasság pedig hatalmas. Az előtérből a folyosóra érünk, ahonnan több kiállítóhelyiség nyílik. A régmúlttól egészen a máig megtalálhatók itt a különböző korszakokból származó kerékpárok. Velocipédreplikát, a MacMillan-féle „első igazi bicikli” replikáját – amelyen pedálokkal hajthatták a hátsó kereket a bringások, azonban ekkor még nem láncot, hanem a gőzmozdonyokról is ismert rudazatos megoldást alkalmazták – és sok más egy-, két- és háromkerekűt állítottak ki a múzeumban. Olyan érdekességeket is láthatunk, mint a gumiabroncs helyett rugókkal felszerelt katonai kerékpár, a fordítva kormányozható bicikli, a Trabant-elemekből épített trabicikli vagy a csak minőségi alapanyagokból elkészített amerikai bringa, amelynek gyártásakor nem volt szempont a költséghatékonyság, és még a pedáltartó is titániumból készült.

A kiállítótérben helyet kapott a Nagy bicikliskönyv is. Rajcsányi László írását felhasználva hozták létre a dokumentumot, amely a bicikli fejlődéstörténetét dolgozza fel Leonardo da Vinci 1492-ben készült vázlataitól kezdődően egészen napjainkig. Mérete miatt csak a helyszínen olvasható, azonban digitalizálva elérhető a múzeum honlapján.

A tárlaton kiállított járművek számát csak megbecsülni lehet, mondja Olexa Miklós, a múzeum alapítója, aki szerint jelenleg 200–250 darab van a gyűjteményben. – Amikor megnyitottunk, 100–120 körül lehetett. Mindennap kapunk ajánlatokat, hogy hoznának még, de egyelőre nem tudunk több kerékpárt befogadni. Előbb várjuk meg, hogy egyáltalán beférünk-e ide, mert az előző helyszínről sem hoztunk át mindent. De egyelőre még a plafonról nem lógnak a biciklik, és a falakon sincsenek mindenhol – teszi hozzá.

A versenyszférából a nonprofit világába

Olexa Miklós élete korábban nem a bicikli körül forgott. Az Ipoly Bútorgyár tulajdonosaként, menedzserként dolgozott hosszú időn keresztül, azonban egy hasnyálmirigy-gyulladás következtében műtéten esett át, ahogy ő fogalmaz, majdnem ott maradt. – Egy hatvancentis vágás volt a hasamon. Az orvosok javasolták, hogy mindenképp sportoljak, de olyasmit, ami kíméli a hasat: például biciklizzek. Külön a lelkemre kötötték, hogy nem szabad erőltetnem, és ne menjek dombra az elején – idézi fel. Előbb Balassagyarmaton biciklizett le-föl, de mert egyre jobban unta, majd egyre hosszabb távokat iktatott be, előbb-utóbb negyven-ötven kilométert tekert. Ez jó indok volt arra, hogy körbejárja a vidéket, és ha már megismerte a környéket, megcsinálja az Ipoly Aktív Kerékpáros Túrarendszert. Az útvonal a forrástól a torkolatig, vagyis a Dunáig tart 220 kilométeren, ebből 180 kilométer országúton, azonban összesen 5–6 kilométert kell hegymenetben tekerni, a többit sík terepen vagy lefelé gurulva lehet teljesíteni.

– Nógrád megye környékén a határ egyik oldalán sincs turizmus, mert elhanyagolták. A fejembe vettem, hogy megmutatom a világnak a térséget. Összeszedjük a túrázókat, felvisszük őket a forráshoz, ott esznek-isznak, másnap pedig kipihenten indulhatnak lefelé. Két-három napos túrákat csinálunk, az út során pedig bőven van látnivaló. Ráadásul nem olyan, mint a népszerű biciklisútvonalak: az országutakon nincs nagy forgalom, és minden nagyon olcsó. Választhatnak is, a határ miatt az Ipoly mindkét oldalán országút fut. A túrázó gondolhat egyet, átugrik Szlovákiába, eszik egy bryndzové haluškyt, iszik egy sört, aztán visszajön. Madách, Mikszáth, palóc, magyar és szlovák kultúra keveredik. Nincs olyan szegmense a turizmusnak, ami itt ne lenne meg – mutat rá Olexa Miklós.

A múzeum története a már említett Tour de Hongrie-futammal kezdődött. Miklós a fiával együtt úgy döntött, kerékpárokat kezd gyűjteni. Meghívta irodájába a három, a versenyen kiállító gyűjtőt, rövid beszélgetés után pedig kiderült, hogy Magyarországon rengeteg a magángyűjtemény. – Átláttam, hogy nem biciklit kell gyűjteni, hanem meg kell mutatni azokat, mert a gyűjtőknek erre nincs lehetőségük. Feltettem nekik a kérdést: „Uraim, ha biciklimúzeumot csinálok, adtok biciklit? Néztek rám, és azt mondták:

Ember, harminc éve arra várunk, hogy valaki ezt mondja

– idézi fel az alapítás körülményeit. Fél év alatt megvoltak a biciklik, a felajánlott kerékpárok mellé újabbakat is vettek. Az alapító szerint a gyűjtőknek dicsőséget jelent, hogy kiállították a biciklijüket, és van, aki annak örül, hogy a táblán szerepel a neve. Úgy fogalmaz, a gyűjtő más kategóriájú ember, akit állandóan üldöz a házastársa és a családja, mert nehezen viselik, hogy az udvaron, a nappaliban, de még a hálószobában is biciklik állnak. Van olyan, aki rendet tart a gyűjteményben, de olyan is, aki csak gyűjt és gyűjt, míg végül nem tud vele mit kezdeni, és halomban állnak a kerékpárok.

Fontos kérdés, mit tekintünk biciklinek, hiszen a kiállítótérben nemcsak egykerekűekkel és triciklikkel találkozhatunk, de itt található az első, Magyarországra szállított Mercedes e-bike is az eredeti szállítólevelével. Olexa Miklós elmondja, hogy a gyűjtemény végpontja a motorizáltság. Hozzáteszi, hogy bármilyen nagy volumenű fejlesztés történik a világban, az megfigyelhető a biciklin. Egy idő után annyira szerteágazók lettek a biciklifajták, hogy lehetetlenség követni, de igyekeznek mindent összegyűjteni, így azt sem jelölték ki, melyik irányba haladnak. Fő szabályként azonban az alapító azt határozta meg, hogy az a bicikli jöhet, amelynek pedálja van, más esetben az adott tárgy a szintén balassagyarmati Pannonia Motorkerékpár-múzeum vagy más, ezzel foglalkozó gyűjtemények hatáskörébe tartozik.

– Amerre a bicikli megy, arra megyünk mi is. Szokták mondani, hogy a kutya az ember legjobb barátja, a gépek közül pedig biztosan a bicikli az. Mindenkinek van valamilyen biciklis kalandja, a gyerekek pedig úgy nőnek fel, hogy a pólyából műanyag futóbiciklikre ültetik őket, így nem jelent akadályt megtanulni kerékpározni sem.

A bicikli ma

A múzeumban azért is vannak különleges kerékpárok, mert azok a mechanika történetének fontos állomásait képviselik. A bicikli az első ipari forradalom eredménye – ekkor jelent meg a fogaskerék, a lánc, mindezeket a biciklin volt a legegyszerűbb kikísérletezni. – Direkt odafigyelünk rá, hogy láthatók legyenek nálunk a mechanikára jellemző érdekességek. Üveges Péter ipari formatervező mérnök, a Nyugat-magyarországi Egyetem volt óraadó oktatója – aki meglátogatta a világ szinte mindegyik biciklimúzeumát – szerint nincs szégyellnivalónk ezzel a gyűjteménnyel, sőt nagyon büszkék lehetünk rá. Az 1920 előtti időszakból ugyanazt tudjuk, mint a nyugati múzeumok, egy különbséggel: míg ott 12 velocipédet állítanak ki, mi egyet tudunk. Viszont a húszas évek után jobbak vagyunk, mondja ő, mert nyugaton ebben az időszakban alapították ezeket a múzeumokat, és a későbbiekre nem fordítottak akkora energiát – teszi hozzá.

– Azt gondolom, hogy Kelet-Közép-Európában most tanuljuk újra a biciklizést. Drága lett a közlekedés, miközben mindenki tudja, hogy a nagyvárosokban értelmetlen ennyi autóval járni. Balassagyarmaton, amikor nincs olyan hideg, és nem esik az eső, biciklivel közlekedem. Miért is kellene mással? Az üzemanyag és az autó karbantartása drága, a biciklivel pedig nincs probléma a parkolással sem, ráadásul az ember jól is érzi magát, mert mozgott egy kicsit. Szerintem most fordulópont van, egyre több ember érti meg, hogy muszáj biciklizniük, ha nem akarják a fél életüket dugóban tölteni. Ideje volt – jegyzi meg Olexa Miklós.

A cikk folytatása a Magyar Kultúra magazin 3023/7. számában olvasható.

Fotók: Éberling András

#közlekedés