Heincz Gábor Biga: A hallgatóság elvesztette az ösztönösséget

Karriered elválaszthatatlan a televíziós vetélkedőktől (Megasztár, The Voice, A Dal, Sztárban sztár, Eurovíziós Dalfesztivál). Anno nem vágytál arra, hogy ne tévéstúdiók virtuális terében hulljon rád a fény, hanem a fesztiválok és a koncerttermek színpadain is?

2005-ben, a Megasztárt megelőző hat évben 1500 koncertet játszottam, de ezt megelőzően is rengeteget koncerteztem, nálam ez életforma. Pont a tévés színpad volt az, ami mindig is idegen volt számomra. A Dal című műsor ugyanakkor fontos volt a bemutatkozás miatt, a Sztárban sztár pedig viccesnek tűnt.

Pedig a kamera szeret téged, rutinból hozol egy karácsonyi show-t is, szóval mégis felmerül a kérdés: sosem vágytál arra, hogy saját tévéműsorod legyen?

Saját tévéműsorra nem vágyom, sőt az utóbbi időben az ilyen jellegű szereplési vágyam is jócskán alábbhagyott… Meghagyom ezt a szakavatottabb kollégáknak.

Elmúltál harminc, amikor igazán beindult a karriered. Mit csináltál a húszas éveidben?

Húsz éve, hogy elmúltam már harminc. (nevet) A húszas éveimet is végigzenéltem, természetesen. Az érettségi után gyakorlatilag azonnal főállású zenész lettem. Akkoriban a VIII. kerületben laktam egy nagyon pici, hideg és nyirkos egyszobás belvárosi lakásban. Pezsgett a klubélet Budapesten, nem volt olyan hely, ahol ne zenéltem volna.

Mindig trendi ruhákban láthatunk, áramvonalas szemüvegekben. Erre a tévék stylistjai szoktattak rá, vagy már kamaszkorodtól levetted, hogy éppen mi a menő?

Mindig szerettem öltözködni, és mindig megvolt a saját elképzelésem a stílusomat illetően. Általában a tévéműsorok színpadain is saját ruhában lépek fel. A „szemüvegötlet” A Dal című műsor előtt született. Ismeretlen arc voltam, rajtam kívül viszont szinte mindenki nagy név volt a versenytársak közül, így muszáj volt kitalálni egy első blikkre is megjegyezhető karaktert valami stílusjeggyel, amire emlékeznek, amihez tudják kötni később a nézők a dalt. „Tudod, az a szemüveges gyerek azzal a jó kis dallal…” (nevet)

Pedig jól láttam, nem kellett szemüveg, ezért csak szimpla üveg volt benne. A sors fintora, hogy jó pár éve már, hogy valóban szemüveges lettem!

A megszólalásaidból úgy tűnik, hogy egy választékos, éles meglátásokkal rendelkező, producerhabitusú alkotó vagy. Viszont a popszakma tele van súlyos, a bulvárt is zavarba hozó esetekkel. Milyen technikáid vannak arra, hogy elkerüld a kisebb koccanásokat a problémás kollégákkal?

Szelektálok. Amennyire lehet, eleve kerülöm a problémás embereket. Viszont, ha nem tudom elkerülni, akkor is igyekszem jól kezelni. Ha nem megy, akkor szeparálódom. Kialakítottam egy nagyon jól működő, szűk baráti és szakmai kört, egy hatékony csapatot, akikkel minden feladatot el tudunk végezni, mindezt jó hangulatban, stresszmentesen.

Minden popsztárban van egy természetes excentrikusság. Amikor a Generál-tagokkal vagy színpadon, vagy a Zenevonat LGT-s produkciójával, akkor egy fél méterrel hátrébb kell lépj. Könnyen megy ez?

Abszolút. Sosem volt vágyam csillogni, sosem akartam sztár lenni. Leginkább egy jól működő rendszer egyik segítőpillére szeretek lenni. A kollektívában látom az erőt, a zenekaros projektekben hiszek, és a jó energiákban.

Nagyon sok produkcióban veszel részt, dalt írsz, klipekben vagy alkotótárs stb. Hogy tudod az élő fellépésekkel mindezeket összeegyeztetni?

Elég nehéz. Egy hatékony és jól működő rendszert alakítottam ki, de mivel szeretem a kihívásokat, és motiválnak az izgalmas új feladatok, hajlamos vagyok túlvállalni magam. Persze mindig megígérem magamnak, hogy ez jövőre másképp lesz… Aztán nem lesz másképp. (nevet)

Ismered a huszonévesek ízlését, figyeled a zenei trendeket. Mégis: a mai tizenévesek, akik a legfőbb zenefogyasztó célcsoport, más buborékban élnek, mint az akár náluk tíz évvel idősebbek is. Mi az, ami legutóbb meglepett a tinédzserekre célzó szórakoztatóiparban, 2026-ban?

Azt gondolom, hogy a zene egész más helyet foglal el ma a fiatalok szívében, mint a 60–70–80-as években. Abból a szempontból nem történt változás, hogy továbbra sem zeneközpontú az érdeklődés, inkább bizonyos karakterekhez vonzódnak. Ha megvan a „szerelem”, akkor szinte mindegy is, hogy jó zenét játszik-e az előadó, vagy sem.

Úgy érzem, hogy a hallgatóság elvesztette az ösztönösséget, ami még húsz évvel ezelőtt megvolt. Mindenki tudta, hogy mit szeret, és mit vár egy daltól, egy verstől, el tudta dönteni, hogy tetszik-e neki, vagy sem.

Ami ezer százalékon pörög, azt túltolja a rádió, a tévé, az összes social platform. A hozzáadott művészeti érték jócskán háttérbe szorult, egész más adottságokkal lehet ma csatába menni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy éltem kulturálisan színesebb és művészetre fogékonyabb időszakokban, amelyekben szívesen lubickoltam.

Számos stílusban szólalsz meg, vannak Bryan Adamst idéző dalaid, vannak könnyed, bulizós popszámaid. Melyik az a hangvétel, stílus, amiben leginkább otthon érzed magad?

Sosem választottam műfajt. Az a zenész vagyok, aki imád rockot, reggae-t, popot, folkot és megannyi más műfajt játszani. Minden zenei stílusban megtalálom a szépséget, amit gyönyörűen be tudok építeni a saját zeneiségembe. Ezt élvezem a legjobban. (nevet)

Tavasszal sokat láthat élőben a közönség. Milyen meglepetésekkel készülsz a turnéd során?

Idén is játszom a saját zenekarommal, a Zenevonat LGT formációval és a Zenegép GENERÁL formációval, úgyhogy unatkozni nem fogok, az biztos. (nevet) A GENERÁL vadiúj projekt, számunkra is és a közönség számára teljesen új élmény lesz.

Fotó: Sorok Péter/Kultúra.hu