Megjelent az idei BISEL-fotópályázat felhívása

Kultpol

A kormány célja a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása, valamint az egészséges és élhető környezet biztosítása a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása mellett. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet azokra a programokra, amelyek a legkisebb kortól kezdve a természeti értékek szeretetére, tiszteletére tanítják a gyermekeket – emelte ki csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium.

Turisták fotózzák a Csurgó-kutat, az egyik legszebb, leglátványosabb forrást a Bakonyban, Farkasgyepű és Magyarpolány között, a Köves-patak partján. Fotó: Branstetter Sándor / MTI
Turisták fotózzák a Csurgó-kutat, az egyik legszebb, leglátványosabb forrást a Bakonyban, Farkasgyepű és Magyarpolány között, a Köves-patak partján. Fotó: Branstetter Sándor / MTI

Az Energiaügyi Minisztérium által működtetett környezeti nevelési programok egyike a BISEL-verseny (Biotikus Index a Középiskolai Oktatásban) és a hozzá tartozó fotópályázat, amelyet idén ötödik alkalommal hirdet meg a tárca.

Az év BISEL-fotósa pályázatra a tavalyihoz hasonlóan 7–12. évfolyamos diákok mellett felnőttek is jelentkezhetnek. A pályázatok arra ösztönzik a résztvevőket, hogy lépjenek ki a természetbe, ismerjék meg a környezetünkben lévő vizes élőhelyeket, illetve víz alatti és víz feletti egyedi fotókon keresztül mutassák be a magyarországi vízfolyások változatos élővilágát. A képeken keresztül sok olyan faj válhat ismertebbé, amely a víz alatti életvitelből adódóan rejtve maradna.

A BISEL egy egyszerű eszközökkel végezhető vízvizsgálati módszer, amely segítségével szabad szemmel látható gerinctelen élőlények, például szitakötőlárvák, csigák és kagylók vizsgálatával meghatározható egy vízfolyás ökológiai állapota, az élőlények érzékenysége alapján pedig osztályozható a vízminőség. A terepi vízvizsgálattal a diákok gyakorlati tudásra tehetnek szert, új élményekkel gazdagodnak, és a tapasztalatok szerint a későbbiekben sokkal jobban odafigyelnek a folyóvizek tisztaságára, valamint elköteleződnek a természeti erőforrások védelme iránt. Magyarországon a program keretében eddig több ezer diák, száznál is több pedagógus és környezeti nevelő több száz BISEL-vízvizsgálatot végzett el.

A programhoz kapcsolódó fotópályázatra itt lehet 2024. szeptember 30-ig benyújtani a műveket. Ezeket a szakmai zsűri a pályázati kiírásnak való megfelelősége, minősége, kompozíciója, valamint egyedisége alapján bírálja el, a helyezést elérő vagy különdíjra érdemes pályázók jutalomban részesülnek. A felhívásra az elmúlt négy év során összesen 243 jelentkező közel 629 művel pályázott.