Bagossyéknak is tervezett

Milyen szerepe volt az alkotásnak a gyerekkorodban?

Hála istennek mindig is jó kézügyességem volt, nagyon szerettem rajzolni, sokat kézműveskedtem a nagymamám közelében, aki szintén szabással, varrással foglalkozott, de tervezett is. Rengeteg ruhát készített nekünk, amikor gyerekek voltunk, miközben rendszeresen ott sertepertéltem körülötte. Emlékszem, a gombos doboza olyan volt nekünk, mint a Kánaán, de arra is, hogy már elég fiatalon elkezdtem kisebb dolgokat varrni mellette, plüsst vagy párnát. Az ő műhelye mindenképpen inspiratív környezetet jelentett, és talán ösztönzött is arra, hogy később jómagam is a textillel kezdjek el foglalkozni.

Nem merült fel, hogy képzőművészettel foglalkozz?

Már a középiskolában is emelt óraszámban tanultam a rajzot, szerencsére volt is tehetségem hozzá, izgalmasan bántam a színekkel és szerettem is a festékkel kísérletezni. A textil azonban kézzelfoghatóbb lehetőségeket kínált, miközben lehetővé tette azt is, hogy kilépjek a térbe. Mert ugyan nagyon szerettem a rajzolást és a festést, a síkot mégiscsak korlátnak éreztem. Jó voltam ábrázoló geometriából, ezt a tudást pedig szintén tudtam, tudom alkalmazni a tervezés során.

Az öltözékeidnek is van egyfajta térisége.

A MOME-n végeztem a mesterképzést textiltervező művészet szakon, ott pedig már világosan látszott, hogy mindig valamilyen strukturális feladat felé evezek, a formaképzés helyett mindig is sokkal inkább az izgatott, hogy a textil sajátosságait kihasználva hogyan tudok megalkotni valamilyen struktúrát. Térbe kilépő felületeket készítettem, ami burjánzik, taktilis érzeteket kelt és gazdagabb, mint egy sima vászon.

A tervezői praxisod az upcycling mentén is megközelíthető.

A struktúra megalkotásakor visszanyúltam a hagyományos népi kultúrához, abba az időbe, amikor minden alapanyagnak értelme és jelentősége volt. Ráadásul a textíliának sokkal hosszabb volt az élettartama, elég csak megemlíteni, hogy a használtabb vásznakat újraszabták és gyerekruhákat készítettek belőlük, hiszen azok kellően finomak és puhák voltak már, így jobban passzoltak a kicsik érzékenyebb bőréhez. Más értéke volt a ruháknak is, jobban védték őket, gyakori volt, hogy egy darab generációról generációra száll.

A mai világban ezek az elnyűttebb anyagok rossz érzetet keltenek, azonban az én öltözékeimben mégis új értelmet tudok nekik adni: csináltam olyan kabátot, amelynek a belső rétegei régi pizsamákból készültek, de olyat is, amelybe rossz minőségű vagy csúnya mintájú szöveteket tudtam beépíteni. Ha a felső réteget elkezdjük felhajtogatni, akkor ezek az újrahasznosított textilek mind fellelhetők.

Szimbolikusan nézve régi történeteket rétegzel egymásra, hogy azokból megírj egy újat.

Folyamatosan selejtezzük a már megunt ruháinkat, amiket aztán továbbadunk a barátainknak vagy eladományozunk/eladunk, így a ruhában rejlő történeteinket is átadjuk másoknak. És tulajdonképpen a selejtezéssel mindig keletkeznek zsáknyi ruhák, amik keringenek valahol az éterben. Ezeket a passzív anyagokat igyekszem fellelni, aktivizálni őket, így az általuk őrzött történetek is visszakerülnek a körforgásba. Egy legutóbbi program keretében is például néhány embernek a saját kiselejtezett ruháikból készítettem új öltözékeket, így tulajdonképpen visszakerült rájuk a saját történetük.

Hogyan inspirálódsz a népművészetből?

Nagyon szeretem a különböző népviseleteket, szűröket, bundákat, a nagy, kevésbé megszabott darabokat, ahol a teljes anyagmennyiséget felhasználták és formailag is kiadtak egy teljes alakzatot. Ezekből inspirálódva kezdtem el T szabású kabátokat készíteni, amelyeknél törekedtem arra, hogy minél kevesebb szabásforma varrat legyen és minél kevesebb hulladék keletkezzen.

Hogyan balanszírozol a test elrejtése és megmutatása között?

A Halmozott múlt című diplomamunkámat erős üzenetnek szántam, ezért nem is a konkrét formán volt a hangsúly, hanem hogy rámutassak micsoda textiltobzódás van körülöttünk: a fogyasztói kultúrában rengeteg ruhát vásárolunk feleslegesen, világszerte pedig rengeteg textilhulladék keletkezik, aminek csak az egy százalékát hasznosítjuk újra. Éppen ezért nem is az emberi test megmutatása volt a fontos, hanem azt akartam érzékeltetni az öltözékkel, hogy a világban is szinte elveszünk az anyagtöbbletben vagy éppen megfulladunk benne.

Később azonban szerettem volna hordhatóbb darabokat is tervezni, így a diploma óta keletkezett öltözékeim már jobban követik a test formáját. Továbbra sem szeretnék nagy formai bravúrokat, egyszerűbb szabásokban gondolkodom és inkább feltöltő vagy kardigánszerű darabokat készítek, amelyeknek már ugyan be van szabva az ujja, kicsit karcsúsítottak, de az egyszerűsége mégis megmarad.

Érdekes, hogy mondod a tobzódást, hiszen ez a struktúra eszembe juttatja a virágzást, a kibomlást is.

Fontos, hogy ez látszik is. A kibomlás egyébként a ruhák esetében időbeli folyamat: a használat során nyílnak meg egyre jobban ezek a struktúrák, éppen ezért saját élete van ezeknek a ruháknak, ami tulajdonképpen a hordás során teljesednek ki. A Magyar Művészeti Akadémia Essentia Artis márciusi kiállításmegnyitóján szereplő munkámnál erre kifejezetten rá is játszottam: egy korábban készült, hordás alatt álló darabom került ki, amelyen már szépen kibomlottak a formák. A cirkularitás folyamatát egyébként dokumentáltam is, ami szintén látható most.

Mi a helyzet a legfelső réteggel? Ez is újrahasznosított textil?

Kezdetben nagyon sokat dilemmáztam azon, hogy ha a rétegek közé új anyagot is beemelek, akkor mondhatom-e, hogy újrahasznosított darabról van szó. A felső réteg ugyanis jellemzően egy egyszerű, vásárolt vászon. Egyrészt ennek az oka, hogy gyakran megvan egy színelképzelésem, amihez nem biztos, hogy találnék megfelelő használt anyagot, ugyanakkor a fel nem használt, passzív anyagaim a legtöbb esetben nem elég nagyok ahhoz, hogy kiadjanak egy teljes réteget. A belső rétegek azonban mindig újrahasznosított textilekből készülnek, a bélést pedig meg lehet csinálni hordott férfiingekből. Másrészt azt is gondolom, hogy a belső rétegek tobzódását érdemes kicsit visszatompítani a felső réteggel, hogy az összhatás ne legyen kaotikus.

Hogyan választod meg a színeidet?

Az újrahasznosított anyagok esetében a szín adottság, amit nekem kell jól összekombinálni, a felső rétegnél pedig mindig az aktuális hangulatom vagy elképzelésem dönti el az árnyalatot. Ha pedig megrendelésre készül egy termék, akkor nyilván a vevő ízléséhez igazodom. Így volt például az eddigi talán legnagyobb projektemnél is, amikor a Bagossy Brothers Company tagjainak jubileumi koncertjére terveztem ruhákat az MVM Dome-ba.

Mesélsz erről egy kicsit?

Először az énekesnőnek, Bagossy-Bíró Barbinak terveztem egy ruhát a Budapest Parkos fellépésükre, aztán pedig Bagossy Laci kezdte el böngészni az oldalamat és kérte, hogy neki is készítsek valamit. Az ötletelés pedig odáig fajult, hogy kitaláltuk, hogy a tízéves jubileumi koncertjükre akkor lehetne egy egységes megjelenés, amit én valósítanék meg. Elkezdtünk gondolkodni a színekben, ők pedig átküldték a Jupiter bolygót inspirációnak, így végül a fiúknak sötét, fekete-kékes ruhák készültek. Közben pedig nézegettem a régi koncertfelvételeket és azok alapján világossá vált, hogy minikollekcióban kell gondolkodnom, mert a fiúk között van, aki inkább mellényes, van, aki zakós, inges. Közben azt is ki kellett találnom, hogy bizonyos helyeken hogyan könnyítsem ki az anyagot úgy, hogy megfelelően tudjanak benne játszani a koncert alatt.

Hogyan hozod létre a struktúrád?

Az elkészült szabásmintára rétegzem az anyagokat, amelyek bekerülnek a felső és az alsó réteg közé. Ha ez megvan, akkor összefércelem a darabokat, hogy ne mozduljanak el egymáson. Ekkor tehát egy mindenhol összefércelt lapot lehet látni. Ezt követően kezdem el rávarrni a mintázatot, tulajdonképpen elkészülnek a “varratok”. Ha pedig ezzel is megvagyok, akkor két varrat között ollóval felhasítom az anyagrétegeket, így “kinyílik” az adott struktúra. Régebben ezt megpróbáltam lézerrel felvágni, de ollóval sokkal jobban lehet szabályozni, hogy mennyi réteget vágjak át.

Benczúr Emese volt a konzulensed a MOME-n, hogyan hatott rád az ő munkássága?

Inspiráló volt a lazasága és az, hogy mindig engedte, hogy szabadon alkossunk. Az ismétlésre, halmozásra épülő munkái hatottak rám leginkább, valamint azok a textilművei, amelyekben meglévő anyagokra hímzett különféle üzeneteket.

Milyen lehetőséget jelentett számodra az MMA-ösztöndíj?

2020-ban, a covid-járvány évében nyertem el az ösztöndíjat, ami nagy segítség volt abban az időben, hogy talpon maradjak. Már az egyetem mellett is vállalkoztam, azonban a covid teljesen felborította az addigra már jól működő rendszert, így az ösztöndíj jelentette anyagi támogatás volt az, aminek köszönhetően tovább tudtam folytatni a megkezdett munkát. Ugyanakkor jó érzés volt bekerülni egy olyan csapatba, ahol mindenféle művészeti ág képviselteti magát, mert a negyedéves találkozásaink során sokféle szempontból közelítettünk a társaink projektjeihez, és nagyon sok értékes kommentet kaptam mindig, amelyek mentén tovább tudtam haladni a munkával.

Milyen terveid vannak a közeljövőben?

Az öltözékeimben már sikerült beemelni az idő dimenzióját, most azon gondolkodom, hogyan lehetne az antopológiai értelemben vett mozgás dimenziójával is gazdagítani ezeket a ruhákat. Új távlatot nyithat, ha ezek a darabok táncosokra kerülnének, akik a mozdulataik által keltik életre ezeket a struktúrákat. Az Essentia Artist kiállítássorozat keretén belül március 23-án, a Vigadóban lesz is egy ilyen nagyszabású esemény, Darabos Péter táncművész, koreográfus és alkotótársaira kerülnek fel a kabátjaim. Az összművészeti produkcióban a végtelen körforgás a zenei lüktetés és a néptánc ősi kifejezésforma-nyelvén keresztül fogalmazódik meg, az általam a táncosok mozgására igazított textildarabokban.

Az Essentia Artis programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Regisztálni ezen a linken lehet.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu