A kötet elején szerepel, hogy a „könyvbeli valóság merő fikció”, és az írók általában nem szeretik, ha a regénybeli alteregójukat velük azonosítják. Miért hívják mégis a Bolyai című regényben szereplő írót Lángnak?

Nem volt efféle elhatározásom, amikor elkezdtem írni a regényt, ez közben alakult ki. Elkezdtem elolvasni Bolyai több ezer oldalnyi kéziratos hagyatékát, a róla szóló könyveket, és észrevettem, hogy a szerző, a feljegyzések tanulmányozója miként változik, alakul az olvasottak hatására. Érdekelt ez az átalakulás. Bár a regénybeli Herr Láng bizonyos dolgokban − megjelenését, tárgyait, családját tekintve − megegyezik velem, lényegében mégsem azonos. Mint ahogy a könyvön dolgozó énem sem azonos a könyv előttivel. Emlékszem arra a pillanatra, hogy egyszer csak felnéztem, és azt gondoltam, teljesen más vagyok most, mint öt évvel ezelőtt, amikor a korábbi regényemen dolgoztam. Másfelől, ha a könyv egyik szereplőjét ugyanúgy hívják, ahogy a valóságos szerzőt, akkor ez amolyan stiláris ösztönzés az olvasó számára, hogy a könyv másik szereplőjét, ez esetben Bolyait is valóságosnak tekintse.

Baj, ha a szerző elfogult a főhősével?

Elfogultság nélkül nem lehet érzékletesen írni, kell, hogy a szereplő valamilyen módon megérintsen, különben nem tudok empátiával lenni iránta, a tárgyszerű leírás nem érdekel.

Elkezdte magát átrágni az iratokon, leveleken, de mikor érezte azt, hogy megérinti a történet, és ebből lehetne regényt írni?

Ahogyan haladtam ezekkel a feljegyzésekkel, úgy kezdtem megkedvelni Bolyai Jánost. Akivel korábban Marosvásárhelyen „találkoztam”, az egy szoborszerű alak volt, idegenkedtem tőle. Felszínes dolgokat mondtak az életéről, az arcukon megjelent valami máz, amikor Bolyairól beszéltek, nem találtam szimpatikusnak és nem is voltam különösebben kíváncsi rá. Ebben állt be fordulat, amikor olvastam a leveleit, láttam, miként beszélt másokkal, és elkezdtem kedvelni, bár ez nem is jó szó, ez több mint megkedvelés.

Nem érezte gúzsba kötésnek, hogy egy konkrét történelmi figuráról ír? Akiről, ha felszínes is a tudásuk, sokaknak van valamilyen elképzelése.

Éppen ezeket a csomókat akartam kioldozni, hogy szabaduljak a szoborszerű alaktól. És az alak szoborszerűségétől.

Fotó forrása: Libri

Mitől kedvelte meg Bolyai János karakterét?

Volt benne valami olyasmi, amire magam is vágyom, amilyen szívesen lennék. Megragadott az egyenessége, ami nem valami ideologikus elhatározásból eredt, hanem természetesen fakadt belőle. Nem volt sznob, nem volt megalkuvó, szabad ember volt. Mai értelemben vett európai. A másik, ami nagyon szimpatikus volt, és amivel könnyen azonosultam: a hite. A hite abban, hogy valamit logikusan el lehet mondani, hogy meg lehet érteni a világot, a hit abban, hogy a világ jó és nem akar nekem rosszat. Ez a hit bennem kamaszkorom környékén eltompult. Bolyai 58 évesen is hitt abban, hogy a világ a mi pártunkon van.

Ritkán érzi úgy, hogy a világ az ön pártján van?

Dehogy, mondom, mindig is éreztem, de a felnőtt világ az ilyesmit naivitásnak tartja, néha lesajnálja, máskor nevetségesnek titulálja. Ma sokkal gyakrabban halljuk, hogy a világ nem a mi pártunkon áll, vagy mi nem vagyunk a világ pártján, szóval általános az ellenséges viszony.

A párhuzamos szálak, a regény időben is mozaikos felépítése már a Perényi szabadulása című regényében is megjelent. Mindenképpen a mához kell kötni a történetet valamilyen jelen idejű cselekményszállal?

Mindent a mához kötünk, nem is tudnánk másképp. Bolyai százötven évvel ezelőtti korszerű, egészen mai gondolkodása is összefüggésekben, viszonyokban írta le a világot. A regényben találkozik egymással a jelen és múlt idő. Ott egy író, aki keresi azt, akinek a kéziratát olvassa, igyekszik kitalálni, hogyan nézett ki, mi foglalkoztatta, és közben őt is formálják az olvasottak, kölcsönösen alakítják egymást.

Nem állná meg a helyét pusztán történelmi regényként?

Talán igen, de üres térbe kerülne, nehezebb lenne kapcsolódni hozzá. Tulajdonképpen azért nem tudok róla igazán beszélni, mert nincs mihez kötni, még így, az értékelés szintjén sem.

Tudatosan építi fel a szöveget, vagy elkezdi írni a történetet és idővel kibontakoznak a fő szálak?

Színházi hasonlattal élve olyan ez, mint mikor egy rendezőnek semmilyen elképzelése nincs az előadásról a próbák kezdetén, minden ott helyben alakul ki. A Bolyai esetében különösen így volt. Mindegyik történetnek van valamilyen sajátos „íze”, az ember érzi, hogy rövid elbeszélés vagy több száz oldalas regény születik belőle, de ennek részletei csak írás közben bontakoznak ki.

Láng Zsolt dedikál
Forrás: Liget

Azt hittem, hogy egy regényhez az ember struktúrát épít, családfát, viszonyrendszereket rajzolgat.

Balzac esetében így volt, ő kenyérbélből gyúrt kis figurákat, elrendezte őket a regény terepasztalán, és ha véletlenül lesodródtak, elmozdultak, törés állt be a regényben. Most, hogy említette, eszembe jutott, Nagy Boglárka, a kötet szerkesztője talált nálam néhány mellékszereplőt, akik később ismét felbukkantak, de más volt a keresztnevük, az ember soha nem tud elég figyelmes lenni.

Olyan mintha olvasva tanúi lennénk a szöveg születésének, ahogyan az író kiszól a szövegből, megjegyzi, hogy ezt vagy azt a részt inkább ki kellene húzni, vagy másként fogalmazni.

„Az író írja a szövegét”, ez egy kódrendszer, ami arra szolgál, hogy megmutassam azt az írói alakot, akinek képzeletében megjelenik a regény főhőse. Azzal, hogy őt megismertetem, egyben megmutatom azt a szemszöget, amellyel ő Bolyait szemléli, megmutatom a képernyőt, amelyen Bolyai megjelenik.

Februárban már a második kiadása jelent meg a regénynek. Javít, változtat ilyenkor?

Most akadt néhány apró módosítás, ennek egy részére az olvasók hívták fel a figyelmemet. A nagyobb tanulságok már egy következő könyvhöz tartoznak.

Azt mondta egy alkotó ismerősöm, hogy az elmúlt hónapokban is éppúgy ült az íróasztalánál és dolgozott, mint évek óta mindig. Ön is hasonló könnyedséggel éli meg a járványügyi helyzet miatt Romániában is szigorú korlátozásokat?

Ugyanúgy ülök én is az íróasztalomnál. Tulajdonképpen egy csomó örömteli dolgot lehetne megélni ebben a helyzetben, csak ne lenne mögötte annyi bizonytalanság. Engem nem nyomorgat ez a helyzet, de tudom, vannak, akiket igen, és ettől mégiscsak nyomasztó.

Nyitókép forrása: Népújság