Bolyongó lelkeknek szól a Kingfishers zenéje

Az MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtárban adja elő pop-metál dalait a Kingfishers együttes. A felvidéki trió a Hajógyár Sessions közönségszavazós dalversenyén nyerte ezt a bemutatkozási lehetőséget, és a legfrissebb Sessions/KUNSZT videóban meg is nézhetjük, hogyan éltek vele.

A felvidéki gyökerű Kingfishers zenekar 2019-ben alakult, majd több tagcserét követően 2024-re kristályosodott ki a formáció jelenlegi felállása. Elmondásuk szerint bolyongó lelkeknek szól a zenéjük, de sokszínű pop-metáljukkal tágra nyitják a kapukat. Tavaly jelent meg első, Időhurok című nagylemezük, az új dalokat pedig a Rómeó vérzik vendégeként számos helyszínen, többek között a Barba Negrában is bemutatták.

A jelenleg Benko Reinold énekes, Nagy Bálint szólógitáros és Gyimesi Bence dobos alkotta zenekar a Keserű hajnal című dallal jelentkezett a 2024-es Hajógyár Sessions játékára, amit a legtöbb közönségszavazat bezsebelésével nyertek meg. A nyeremény egy profi live session felvétel volt a Hajógyár csapatával. A végeredmény pedig a Hajógyár Sessions videójában látható, ahol a zenélő jégmadarak négy dalukat adják elő az MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtár egyedi miliőjében.

Ez is érdekelheti

Miért tanult meg hegedülni Szabó Balázs?

Szabó Balázs énekes, dalszerző, multiinstrumentalista, valamint két kedvenc hangszere – egy Fender Telecaster gitár és egy egyedi készítésű hegedű – a főszereplői a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument mostani epizódjának. A videóból azt is megtudhatjuk, hogy mivel foglalkozott Szabó Balázs fiatalon és hogy milyen zene hatására kezdett hegedülni tanulni.

Kié volt eredetileg Simon Bálint Ludwig Vistalite dobfelszerelése?

Simon Bálint, az Ivan & the Parazol dobosa és Ludwig Vistalite típusú dobfelszerelése állnak a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának a fókuszában.

Milyen veszély fenyegette Pély Barna kedvenc gitárját?

Pély Barna gitáros, énekes, dalszerző és egy fekete Gibson ES-335-ös gitár a főszereplője a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának, amelyből kiderül, miért éppen erre a hangszerre esett a népszerű zenész választása, milyen tulajdonságaiért kedveli azt, és hogy milyen meleg helyzetben volt már részük.