Akkor sem, ha ez esetben adott volt a Honvéd Férfikar, amely a két világ között kapásból átjárást biztosít. Az ilyen előadások a szórakozásnak ahhoz a formájához kötődnek, amikor egy sörrel a kézben lehet falnak támaszkodni, vagy bármikor táncra perdülhet körülöttünk a tömeg. A nézőnek hiányérzete támad, pedig izgalmas produkciót lát, újszerűt, szellemeset, csak épp az Eurovíziós Dalfesztivál díszletei és arcai között.
A Krétakör Színház tehetsége, az Amorf Ördögök és a KrétakörSzínészTánczenekar énekesnője ezen az estén megmutatta, hogy frontemberként is rendesen működik. Új csillag van születőben a diverzív popzene feminin egén, van élet Méhes Marietta, Tereskova és Rutkai Bori után. Utóbbi művésznővel az eklektika és az orosz műdalok iránti vonzódás, valamint a meglehetősen egyedi előadói készség is közös. Nem mintha bármiben is azonosak volnának, mert Péterfy Bori például egyáltalán nem vérbeli rögtönzőművész, vagy konferanszié. A férfiközönség követelte, hogy végig ő beszéljen, a szóvivő mégis régi zenésztársa, zeneszerzője és szövegírója, a billentyűs Tariska Szabolcs, aki a hirtelen támadt hibákat is könnyedén áthidalja verbálisan. Mindenki tudja, hogy nem igazán új formáció a Bori és a Yakuzák becenévre hallgató zenekar, sőt leginkább az Amorf Ördögök egy lényeges személyiség fejlődési szakaszának tekinthető, decentralizált bandából, díva vezette csapattá lettek, de még nem tudni pontosan merre veszik az irányt. Tövisházi Ambrus is írt a szólólemezhez számokat, és egy jelenet erejéig feltűnt a színpadon. A le-fel masírozó Honvéd Férfikar átöröklődött, és igazán nagy dobás, mert egyrészt egy Menzel film hozzájuk képest temetési menet, másrészt a hangjuk felfrissíti az előadást. A régi Trabant számok feldolgozásai, Vigh Mihály és Vető János szerzeményeinek "yakuzás" átiratai beengedtek némi nosztalgiát, könnyek is hulltak az alternatív elmúlt aranynapjai után. "Látod milyen szépen ég a város, ezt nem oltja el egy rendelet...." Tisztára a Fiatal Művészek Klubjának lépcsőjén éreztem magam, amíg nem konstatáltam újra, hogy valójában egy elegáns tánczenei esten vagyok. Ahogy a kezdő, illetve újrakezdő zenekarokhoz illik, játszottak metál darabot, költői szövegekkel, és diszkó jellegűt, bugyuta versekkel vegyesen. Közben egy szív alakú kivetítőn Péterfy Bori különböző arcai jelentek meg, mindig az a verzió, ami az adott számhoz illett; füstöt fújva, vizes fejjel, naívaként, áldozatként, vagy akár parókarirálynőként láthattuk viszont. Némafilm-giccsek hangulatát idézte a házimozi. Az est egyik pontján, először csak elméletben (zene és szöveg), majd élőben is megjelent az új ember: Lovasi András, a Kispál és a Kiscsillag zenekarok messze földön hires énekes-gitárosa. Borral és görög dinnyével érkezett, nem virággal és kisvártatva egy szürreális szerelmes duettett énekelt Borival. A Lovasi-féle közérzeti szövegek viccesek, de nem indokolták, hogy az előadók a padlón fetrengjenek.
Lírától a vadságig minden belefért ebbe az eklektikus másfél órába, akinek meg semmi nem volt kedvére való, az a főhősnő mélyen dekoltált, könnyed, nyári jelmezének szabásmintáján gondolkodhatott. Esetleg azon, hogy mennyiben lett volna más Szász János filmje, ha ezek a vidám zenészek nem késik le a határidőt, és belekerül az Ópium című opusz. Itt kétszer is eljátszották, szemtelenül, és sikert arattak vele.
