Két kiváló magyar restaurátor és művészettörténész, Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna sokéves munkájának eredményeként bizonyosodott be, hogy az esztergomi királyi palota egyik évszázadokkal ezelőtt összomlott épületében a korai reneszánsz egyik legjelesebb képviselője, Botticelli egyik fiatalkori műve található.
A magyar királyok egykori székhelyén, Esztergomban az 1400-as évek második felében működött a reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb közép-európai központja: Vitéz János érsek udvara. Mátyás király egykori nevelője korábban a nagyváradi püspökséget vezette, majd 1465-72 között élt Esztergomban és állt a magyar egyház élén. A szoros itáliai kapcsolatokkal rendelkező, nagy műveltségű humanista főpap a művészetek és a tudományok értő mecénása volt. Híres könyvtárának is helyet adó dolgozószobája azonban áldozatul esett az 1543-1683 között dúló török ostromoknak. Csaknem 340 éven keresztül föld és törmelék borította, mert a palota leomló felsőbb emeletei betemették.
Az 1934-38 között zajló ásatások során azután csodálatos kincs került napvilágra: az a falképsorozat, amely allegorikus nőalakok formájában négy "erényt" ábrázol: Okosság, Mértékletesség, Erő, Igazságosság. A képek legfelső felülete ugyan mára visszahozhatatlanul elpusztult, de a megmaradt alapfestés is olyan kiemelkedő minőségű alkotást mutat, hogy a kutatókat immár hét évtizede foglalkoztatja a kérdés: ki, vagy kik voltak e különleges szépségű nőalakok alkotói?
Az 1938-ban kezdett helyreállítási munkákatokat később újabb beavatkozások követték egészen a legutóbbi, az 1970-es években végzett felületkezelésig. Wierdl Zsuzsanna 2000-ben kapott megbízást az esztergomi Királyi Palota freskóinak újabb kutatására, restaurálására. Az ő kezdeményezésére próbálták ki a világon elsőként ezeken a freskókon a hollandiai Musis cég számítógépes rétegvizsgálati módszerét. A hét különböző hullámhosszon működő kamera képes megmutatni az emberi szem számára láthatatlan rétegeket is.
A kutatás túlzás nélkül rendkívüli eredményeket hozott: tökéletesen elkülöníthetővé váltak az eredeti, illetve a későbbi restaurálások során kiegészített képelemek, így végre biztos kézzel lehetett elkezdeni a felület megtisztítását. A mű a tisztítás során lépésről lépésre "szabadult fel", folyamatosan "ütött át" rajta az eredeti vonalvezetés ereje, elsöprő tehetsége. A restaurátorok a munka előrehaladtával egyre inkább Filippo Lippi műhelyének technikáját azonosították.
Így fedezték fel, hogy a Mértékletesség fejének vázlatát rövid idő - akár percek - alatt kellett, hogy megrajzolja a művész. E vonalak a reneszánsz művészet egyik legjelentősebb óriásának alkotásaival mutatnak szoros rokonságot - aki nem más, mint Sandro Botticelli. Botticelli nőalakjai közismerten hasonlítanak egymásra, sok rajtuk az azonos, jól felismerhető, karakteres elem. A Mértékletesség szembetűnő rajzi hasonlatosságokat mutat a húsz évvel későbbi, nevezetes női fejek vonalvezetésével, például a talán legismertebb Botticelli alkotás, a Vénusz fejvonalával.
A harmadfélszáz évig a föld alatt lévő falkép sajnos elveszítette legfelső, lazúrokkal teli, befejező rétegét. Amit ma látunk, az egy előrajzolt és előfestett, előkészítő réteg. A Mértékletesség feje és egész alakja erős-feketén, ecsettel van alárajzolva, és a szakértők szerint ugyanez a technikai vonás jellemezte a Lippi-műhely festmény-előkészítő munkáját is.
Kérdés azonban, hogy hogyan kerülhetett Botticelli Esztergomba? Alessandro Mariano de Filipepi valamikor 1444-45 táján születhetett Firenzében. Apja a kezdetben aranyműves-ötvösséggel foglalkozó fiút az 1460-as évek elején adta be Lippihez tanulni, és valószínűleg 1467-ig dolgozott nála. Társaitól itt kapta a "Botticelli" (hordócska) ragadványnevet, amelyről világhírű lett. A mester néhány év elteltével olyan tehetségű tanítványokkal, mint Botticelli, megtehette azt is, hogy maga csak kijelölte a helyszínen a munka főbb irányait, a kidolgozást azután teljesen rábízta fiatal munkatársaira.
A történeti körülmények, az alapozó aláfestés módszerének használatában megfigyelhető módszertani párhuzamok, a nőalakok megformálásának és szellemiségének feltűnő hasonlósága, a végső forma megtalálásához vezető próbák, kisérletek használati módjának hasonlósága, a mű alkotása során, illetve a tágabb környezetében megfigyelt, jól dokumentálható rajzkényszer és játékosság, továbbá a bekarcolt aláírás értelmezése alapján Sandro Botticelli ifjúkori (talán első önálló) művének tekinthetjük az Esztergomban található falfestményt.
Sandro Botticelli olasz festő 1444-ben vagy 1445-ben született Firenzében. A reneszánsz jellegzetes alakjának művészi pályafutása egy ötvösműhelyben indult, majd az 1460-as évek elején Fra Filippo Lippi tanítványául szegődött. Később feltehetőleg Verroccio mellett is dolgozott, majd 1470-től saját műhelyt tartott fenn. Az 1470-es évektől igen foglalkoztatott művésznek számított, elsősorban a Medici családnak és baráti körének dolgozik. Ez az időszak már kiérlelt stílusáról, a korszak szépségideáljának eszményítéséről, a figurák érzelmi telítettségéről, üde és harmonikus színhatásról tanúskodik.
Az 1480-as évek elején születtek legjellegzetesebb munkái: a nagyszabású allegorikus kompozíciók. Ebben az időszakban festette egyik legismertebb művét, a Vénusz születését, s ekkorra datálják a Primavera (A tavasz), Pallas Athéné legyőzi a kentaurt című festményeit is. Botticelli elsősorban ebben az időszakban készült freskóin, de néhány későbbi művén is jellemző, hogy szinte szobrászian mintázta figuráit és mély térhatású építészeti környezetbe állította őket.
Az 1490-es évek művein a szenvedélyes érzelmek kavarognak, míg az 1500-1505 közötti festményein légiesen könnyed rajzosság az uralkodó. Az 1490-es évek második feléből már kevés képe ismert, a Judit, az Angyali üdvözlet változatai, a Keresztre feszített Krisztus Szt. Magdolnával a Savonarola halálát megelőző időszak látomásos nyugtalanságát tükrözik. Élete utolsó korszakában visszatért a racionálisabb, személytelenebb ábrázoláshoz, a keményebb rajzossághoz. 1510-ben hunyt el Firenzében.
A korábbi reneszánsz hagyományokhoz való ragaszkodás, az ismétlődő megoldások, a szürkébe hajló színek művészetét visszavetették, egy időre feledtették festői nagyságát, amelyet a 19. század fedezett fel ismét. A Wikipédia Botticelli művei között mindössze négy freskót sorol fel, melyek mindegyike Olaszországban van: három Firenzében, egy pedig a római Sixtus-kápolnában található.
(Múlt-kor/MTI)
