Kalapács József_1.jpg

Egy P. Mobil-koncerten szerette meg a rockot Kalapács József, aki nyolc évig a Pokolgéppel járta az országot

Első zenei élményeit akkor szerezte, amikor titokban a táncdalfesztivált nézte a család fekete-fehér televízióján, a rockzenével pedig 14-15 éves korában találkozott először egy P. Mobil-koncerten – hangzik el abban az interjúban, amelyet Kalapács József rockénekessel készített a Petőfi Kulturális Ügynökség. A PKÜ Hajógyár YouTube-csatornáján közzétett Életút-videósorozat legújabb részéből az is kiderül, hogyan vált a Pokolgép frontemberévé, majd nyolc évvel később miért hagyta ott a legendás heavy metal együttest.

Koncertek előtt akár több száz fiatal is összegyűlt Csepel központjában, a ma Szent Imre nevét viselő, egykori Tanácsház téren a hetvenes-nyolcvanas években. A korábban Betonnak becézett találkozóhelyen az a Kalapács József is gyakran feltűnt, aki most Petőfi Kulturális Ügynökség Hajógyár YouTube-csatornájának adott interjúban mesél arról, hogy első rockzenei élményét egy P. Mobil-koncerten szerezte, később pedig Hobót és a Korált is sokat hallgatta, dalaik mondanivalóját ugyanis a magáénak érezte.

A budapesti születésű – szülei válása és édesanyja romló anyagi helyzete miatt sokat költöző – Kalapács József eleinte saját szórakoztatására, később a Speed nevű zenekarnak kezdett dalszövegeket írni. Amikor az együttes énekes nélkül maradt, ő ugrott be helyettesíteni, és azonnal ráérzett a fellépések ízére. Olyannyira, hogy 1982-ben Németh László énekessel együtt egy Pokolgép-koncert végén odasétált a zenekar tagjaihoz azzal, hogy szívesen zenélnének velük. „Nyitottak voltak erre. Vadidegen emberekként bekopogtunk, mire ők azt mondták, hogy menjünk el egy próbára” – mondja.

A Pokolgép tagjai akkor már két éve játszottak együtt, az országos ismertséget azonban az 1983-as Ki mit tud? hozta meg számukra: a közönség szavazataival jutottak el a döntőig, és végül a második helyen végeztek. Egyre több fellépésre hívták őket, és egy időben – idézi fel a rockénekes – három IFA-val jártak turnézni.

Sikereik csúcsán Kalapács Józsefet behívták katonának. „Rögtön tudtam, hogy itt a vége, fuss el véle, ezt nem úszom meg” – mondja. Pedig a Pokolgép akkoriban rengeteget koncertezett, sőt megkapták életük egyik nagy lehetőségét: felkérték őket, hogy a Motörhead előzenekaraként játsszanak az együttes 1984-es budapesti koncertjén. A laktanya egyik hadnagya akkor már ismerte és szerette a Pokolgép zenéjét, neki köszönhette, hogy végül eljutott a fellépésre, sőt később koncertezni is kijárhatott a laktanyából – igaz, szigorú szabályok mellett.

A Pokolgéptől az Omenen át a Kalapácsig

Az együttesben a nyolcvanas évek végén már feszült volt a hangulat, 1990-ben a Pokolgép két részre szakadt. Az ország akkori legnépszerűbb heavy metal zenekaraiból kivált tagok megalapították az Oment, amely azokban az években is folyamatosan koncertezett, amikor egészen más műfajok taroltak, például a rave, a techno vagy a dance.

„Baromi jókat szórakoztunk, néha túl jókat is” – emlékszik vissza a rockénekes, hozzátéve: lehet, hogy ma már botrányhősnek neveznék őket.

„Én úgy emlékszem, hogy kiléptem. Ők úgy emlékeznek, hogy kirúgtak” – mondja 2000-es távozásáról. Kalapács József Szörényi Levente egyik rockoperájának bemutatójára készült, amikor megtudta, hogy a zenekar is koncertet ad a premier napján. „Mondtam nekik, hogy nem érek rá, és nem értették meg. Megcsinálták Katona Lacival. Ez volt, ami betette nálam a kaput. Nem vagyok hajlandó olyan zenekarral fellépni, amelyiknek mindegy, ki az énekese” – magyarázza.

Volt időszak, amikor ott akarta hagyni a zenei pályát, de csakhamar hiányozni kezdett neki a színpad. 2002-ben alapította meg a Kalapács együttest, 2005-ben indította el a Hard, 2009-ben pedig a Kalapács és az Akusztika zenekart. Azt vallja, a rockzene valamiféleképpen „konzervál”, sokféle lelki problémát megold, ha az ember ki tudja magából tombolni a feszültséget egy jó koncerten.

Az interjúból az is kiderül, egyetért-e a rockénekes a legendás Pokolgép-sláger szövegével, miszerint „ha újra megszületnék, akkor is így élnék”, milyen kapcsolata van a két házasságából született hat gyermekével, és milyen zenei tervek vannak a tarsolyában. Az Életút-sorozat előző részében Szikora Róbert mesélt zenei pályájáról. 

Ez is érdekelheti

Cservenka Edit: Ha a kép rögtön mindent elmond, könnyű továbblépni róla

Élénk színek, plasztikusan megfestett testtöredékek, egymásba forduló formák: Cservenka Edit képein az érzékiséghez rendre valamiféle sejtelmesség társul. A figurák környezetükbe olvadnak, a testrészek kapcsolatai nehezen kibogozhatók, a látvány az absztrakció és a felismerhetőség között mozog. Festészetének egyik alapvető kérdése, hogyan alakul az identitásunk mások között, és mennyit őrzünk meg magunkból az alkalmazkodás során. A Székesfehérváron élő alkotóval a kerámiától a festészetig vezető útról, az erotikus témák felvállalásáról és az anyasággal átalakuló munkáról beszélgettünk.

Steven Balogh: Annyiszor megtört az élet, hogy nehéz volna elszállni magamtól

Balogh István Vilmos – ahogyan a nemzetközi művészeti szcéna ismeri, Steven Balogh – pályája a performansz, a konceptuális művészet és a body art felől indult. Az 1980-as évek közepén politikai menekültként hagyta el Magyarországot. Gyerekkori agyagozásról, a New York-i felemelkedésről, valamint arról beszélgettünk, miért jelent számára évtizedek múltán is egyfajta köldökzsinórt Szentendre.

Görög László: Nem a főhős változik, hanem a néző

Görög László adja elő a Thália Színházban Az ember, akit Ovénak hívnak című monodrámát, amely a svéd Fredrik Backman regényéből készült. Zayzon Zsolt rendezésében egyetlen színészt látunk a színpad minimalista díszletei között, aki egy mogorva svéd nyugdíjast személyesít meg. A darab címszereplőjével beszélgettünk.

Don’t You Hate Yourself? – A Waiting Room az Offstage nyolcadik epizódjában

A Waiting Room zenekar, pontosabban a formáció három tagja – Paulikovics Milán gitáros, illetve Maya Gustafson és Orlik Noémi énekesnők – a vendégek a Hajógyár és a PKÜ Offstage című sorozatának nyolcadik részében, ahol Orlik Noémi válaszol Szlimmy kérdéseire, és a csapat három dalának akusztikus változatát is meghallgathatjuk.