Idén szeptemberben egy mezőgazdasági beruházás alapozási munkálatai során egy csontváz került elő, ezért indult meg a régészeti leletmentés, amelyen több, másodlagosan temetkezési céllal is használt hulladékgödröt találtak. Az első gödörben egy zsugorított helyzetű férfi csontvázát tárták fel, a csontokon tbc-re utaló elváltozásokat figyeltek meg. A szomszédos, két méter átmérőjű gödör alján eddig negyven koponya maradványait és a hozzájuk tartozó testek összekeveredett csontjait találták meg. A csontok közül előkerültek a középső bronzkori Füzesabony kultúra jellegzetes kerámia tárgyai, valamint sok egyéb háztartási hulladék – nagyon sok állatcsont, kagyló, halcsont – és egy kis bronz késpenge. A leletek az i.e. 1700 körüli időből származhatnak, de a későbbi természettudományos vizsgálatok ezt még pontosítani fogják.

Kiemelt kép: alfoldhir.hu