Búcsú helyett időutazásra hív az Illés

Eltelt néhány évtized, és „felépült végül a házunk”, azaz teljes lett az Illés-életmű: egy úgynevezett rekonstrukcióban CD-n is kapható az Illés zenekar 1970-ben elmeszelt albumterve, a Goodbye London. És hogy az albumon szereplő Kéglidalt idézzük: már nem szólt rájuk a házmester, azaz sem Bors Jenő, sem Erdős Péter, és megjelenhetett az eredeti koncepcióval az 1970-re tervezett lemez, a zenekar hatodik tagjának fölfogható, az Illés arculatáért felelős Szyksznian Wanda tasaktervével.

Hogy ez az album idővel beilleszkedik-e az Illés diszkográfiájába, mint az 1970-es év Illés-albuma, nem tudjuk. Némileg a dolog olyan, mint egy utólag kiszínezett kép, afféle helyreállítás, vagy épp utólagos igazságtétel, javítás. A poptörténelem összképén legalábbis némileg igazíthat.

De végül nem ez lett. Ahogy A Kati jött című dalból tudjuk – ami szintén hallható a Goodbye Londonon –, hogy bár Levente és Tini Júliára vártak, de hát a Kati jött. Ugyanakkor fontos, dokumentumértékű kiadvány, a zenekar harmadik albumának történeti rekonstrukciója, de ennél is fontosabb: ez itt egy kiváló élvezeti értékekkel bíró album.
 

A dalok nagy része később, más verzióban ugyan, de megjelent a Human Rights (1971) és az Add a kezed! (1972) albumokon, tehát mondhatjuk azt is, hogy kérem, nincs itt semmi látnivaló. De inkább mondjuk azt, hogy milyen felemelő érzés, hogy az 1956-ra utaló Elvonult a vihar című számot „rendes” lemezen, az eredeti tervek szerint szerkesztve lehet végre hallani. A dalt egyébként annyira problematikusnak találták („a zúgó vihar visszajöhet még” sora afféle fenyegetésként is értelmezhető), hogy nagylemezre nem kerülhetett fel, de kislemezre meglepő módon kimásolták.

Az Illés 1970 februárjában és márciusában tíznapos angliai turnén vett részt, felléptek Londonban, Cambridge-ben és Cardiffban. Londonban interjút adtak a BBC-nek, március közepén feltöltődve érkeztek haza, és várták, hogy nekilássanak Mészáros Márta filmes anyagának, ami egyben a harmadik albumuk lett volna.

Az Országos Rendező Iroda (azaz: ORI) viszont váratlanul közölte velük, hogy eltiltották őket a fővárosi szereplésektől, és a „bünti” része, hogy a Hungaroton elállt a lemezük kiadásától.

Ezek mellett több olyan szerzemény is született, amelyek reflexiók voltak a letiltásukra (Approximáció, Légy egy napra a kedvesem, A legjobb dobos a világon), amelyek aztán a politikai tartalmú Human Rights album B oldalán landoltak, vagy kislemezeken jelentek meg. Aztán nemrég szépen összeterelte Szörényi és Bródy az egy alomba tartozó dalokat, Virányi Attila hangmérnök pedig elvégezte a számok technikai korszerűsítését. A dalok nagy részét tehát ismertük kislemezekről (Kéglidal, Élünk és meghalunk Ne sírjatok lányok, Júliára várunk, A lány és a csavargó, Elvonult a vihar) vagy éppen az 1971-es Human Rights albumról, ugyanakkor az Évek óta afféle kallódó felvétel volt, sokáig a zenekar archívumában porosodott.

Az album érdekessége a Goodbye London némileg szelídebb, 1970-es verziója, amit a zenekar az 1972-es Add a kezed albumon már „fickósabban”, hard rockosabb változatban játszott. Aztán 1971-ben már „elvonult a vihar”, de később, 1973. június 10-én a diósgyőri sportpályán, a „Magyar Popkoncert” névre keresztelt fesztiválon újból visszajött.

Mint az közismert, Bródy nem tett mást, csak a színpadon sajátos módon megköszönte rendőrség munkáját: „Köszönöm a rendfenntartó erők segítségét is. Igen, komolyan gondolom ezt, mert voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra, és nem volt hol aludniuk, a padokon, az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát, a rendőrség részükre szállást biztosított – igaz, hogy ez a fekhely nem volt olyan, mint az otthoni ágy, de reggel megkérdezték, hogy jól aludtak-e, és jó szórakozást kívánva kiengedték őket.”

A zenekar ekkor indult igazán bomlásnak, így a goodbye részint magának az Illésnek is szólt. Viszont ezen a rekonstruált albumon nincs helye a búcsúnak, a zenekar mindenkit meghív egy 1970-es időutazásra.

Nyitóképen az Illés együttes tagjai: Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán 1968-ban Siófokon. Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan