Búcsú Makk Károlytól

?Filmről van szó, filmet látunk és élünk, sok bennük a saját film, ami a mienk, a mi történetünk. A mienk akkor is, ha sem a történet, sem a forgatása idejében még nem éltünk.?

Így folytatódik az említett könyv bemutatása, nem véletlenül. Makk Károly művei ugyanis valóban úgy szólítják meg a nézőt, hogy kétségtelenül felötlik benne: a rendező hozzá kívánt szólni. Épp ez történt velem is, mikor megnéztem a Szerelem című filmet. Egy vasárnap délután ? mikor már volt televíziónk és videómagnónk ? édesanyám hazahozott egy filmet a videókölcsönzőből, a négyfős család pedig olyan áhítattal figyelte a képernyőt, hogy félő volt, talán sosem tudjuk levenni róla a szemünket. Akkor, tizenpár évesen jöttem rá: a mozgókép a csodák eszköze. Én ezt a felismerést Makk Károlynak köszönhetem. Annak a rendezőnek, aki már életében is klasszikusnak számított, és aki olyan alkotásokkal gazdagította a filmtörténetet, melyek nélkül számos kérdésre nem lenne válaszunk.

Az 1925. december 22-én született, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész 2017. augusztus 30-án, 92 éves korában hunyt el, magára hagyva ezzel a magyar filmművészetet, melynek mostantól egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy méltó legyen az emlékéhez.

A csodák atyja

Makk Károly édesapja, Makk Kálmán mozigépész révén nemcsak a mozi szó szerinti közelsége adatott meg neki gyermekkorában, hanem érettségi után egy gyakornoki állás is a budapesti Hunnia Filmgyárban. Budapesten iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet-filozófia-esztétika szakára, majd tanulmányait a Debreceni Egyetemen folytatta. Innen hívta őt a filmszakmába Ranódy László a Sarló Filmvállalathoz. Makk Károly 1946-ban már a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatója volt, ahol megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Radványi Gézával. A Valahol Európában című Radványi-filmben ügyelő volt, de Gertler Viktor, Bán Frigyes és Apáthi Imre mellett is dolgozott. Máriássy Félix 1950-ben őt választotta asszisztensének a Kis Katalin házassága című filmjéhez, 1954-ben, 10 éves szakmai gyakorlat után pedig elkészíthette első játékfilmjét Szigligeti Ede vígjátéka alapján. A Liliomfi a kor egyik legnézettebb filmje lett, főként bájos és humoros történetének, a szakmailag felszabadult és érett feldolgozásnak, valamint Dajka Margit, Pécsi Sándor, Darvas Iván, Soós Imre és Tompa Sándor kiemelkedő színészi játékának köszönhetően.

Az 1955-ben készült A 9-es kórterem című filmje magán hordozta a neorealizmus és Antonioni hatását. Ettől kezdve Makk Károly évente forgatott filmet: a sikeres közönségfilmek sorában mindig az ő nevéhez fűződött egy-egy kiemelkedő alkotás. A Mese a 12 találatról, A 39-es dandár és a Fűre lépni szabad közül így emelkedik ki az 1958-ban készített Ház a sziklák alatt, mely egy komor lélektani kamaradráma a múlt, a háború, az örökség terheitől szabadulni nem tudó, balsorsa felé végzetesen sodródó férfi drámája. A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, illetve a magyar-román koprodukcióban készült Bolondos vakáció után készítette el 1970-ben a Szerelem című alkotást Déry Tibor novellái alapján, Darvas Lili és Törőcsik Mari felejthetetlen alakításával. E mű máig a legnagyobb és leggyönyörűbb Makk-film.

Mi sem bizonyítja jobban Makk Károly profizmusát, minthogy a Szerelem után elkészítette a Macskajáték című filmet az Örkény-mű nyomán, valamint az Egy erkölcsös éjszakát Hunyady Sándor novellájából. Ezen alkotásokkal megmutatta, hogy rendkívüli tehetsége van az irodalmi művek adaptációjához, melyben ideális partnere volt Tóth János operatőr. Az 1970-es évekre tehát egyértelművé vált a filmszakmában Makk profizmusa, atmoszféra- és miliőteremtési készsége, valamint különleges érzéke az úgynevezett lírai tragikumhoz. Makk Károly későbbi filmjei, többek között az Egymásra nézve, a Magyar rekviem és A játékos mind-mind azt igazolják, hogy ő a (magyar) filmművészet egyik legnagyobb mestere.

Búcsú

Makk Károly a filmművészet őszinte és virtuóz alkotója volt, aki úgy álmodta vászonra az irodalmi műveket, ahogy senki más. Kezei között megelevenedtek, képpé változtak a gyönyörűen fogalmazott Örkény- vagy Déry-mondatok, a színészek pedig úgy játszottak, mintha nem is játék lenne az egész. Épp ezért fűződik Makk nevéhez minden idők legszebb magyar filmje, a Szerelem. Én most, búcsúzóként ebből a Déry-novellából idézek, hogy tudja, ha már nem sírunk, a könnyeink akkor sem száradnak fel.

?Az asszony belökte a kertkaput, s futva elindult a ház felé, a két fehér orgonabokor között eltűnt a kapualjban. Ugyanolyan karcsú volt még, mint amikor elváltak, s ugyanolyan hosszú, rugalmas léptekkel futott, mint egyszer lánykorában egy tehén elől, a félelem fegyelmezetlen, vad mozdulataival a lábában. De mire B. fent az emeleten, a lakás ajtaja előtt utolérte, már lecsillapodott; csak a keble, lányos mellei hullámoztak a fekete csíkos szvetter alatt. Már nem sírt, de a szeme alja még nedves volt a letörölt könnyek alatt.?

Készítette: Tóth Eszter

Forrás: Wikipédia