Makk Károly
„Még az ereiben is celluloid folyt” – 100 éve született Makk Károly
Száz éve, 1925. december 22-én született Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a Liliomfi, a Szerelem, a Macskajáték, a Ház a sziklák alatt, a Fűre lépni szabad, az Egymásra nézve és az Egy erkölcsös éjszaka rendezője.
December 22-én történt
1925. december 22-én született Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező. A Magyar Mozgókép Mestere címmel kitüntetett művész még harmincéves sem volt, amikor 1954-ben első rendezésével, a Szigligeti Ede vígjátékából készült Liliomfival halhatatlant alkotott, később pedig olyan feledhetetlen filmeket készített, mint a Szerelem, a Macskajáték, a Ház a sziklák alatt, a Magyar rekviem, a Fűre lépni szabad, az Egy erkölcsös éjszaka és a Mese a 12 találatról.
Zsidó Kulturális Napok az Óbudai Társaskörben
Történeti sétákkal, flódnival és színes programkínálattal várják a közönséget a november 5-én kezdődő Zsidó Kulturális Napokon az Óbudai Társaskörben. Az ötnapos eseménysorozat keretében színpadra lép többek közt Molnár Piroska, Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám és a Muzsikás együttes.
Ludas Matyi mint a népnevelés eszköze
Az első magyar színes filmet, a Ludas Matyit éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950-ben mutatták be.
Augusztus 30-án történt
2003. augusztus 30-án halt meg Charles Bronson litván származású amerikai színművész. A markáns megjelenésű Bronson eredetileg szénbányász volt, filmszínészként pedig főleg westernhősöket, rendőröket, katonákat és más kemény karaktereket alakított. Közel száz filmje közül a Volt egyszer egy vadnyugat, A hét mesterlövész, a Bosszúvágy, A piszkos tizenkettő és a Halál ötven órája a legismertebbek.
Tímár Péter és Koltai Róbert kapja a CineFest életműdíját
A 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját Tímár Péter és Koltai Róbert kapja. A szeptember 5-én kezdődő rendezvény és részben az idén tizenöt éves CineClassics program is a két életműdíjas munkássága előtt tiszteleg – közölték a szervezők.
Cigarettafüstös film noirok és mesés nők a filmmaratonon
A Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. Többek között Makk Károly felejthetetlen alkotásai, valamint a hollywoodi fenegyerek, Joe Eszterhas korszakos filmjei is műsoron lesznek a főváros legjobb helyszínein.
A Demjén-filmmel indult a Magyar Mozgókép Fesztivál
Szerdán elkezdődött a 2025-ös MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál, a magyar filmek ötödik olyan seregszemléje, melynek Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred ad otthont. A fesztivál nyitófilmjének a Demjén Ferenc slágereihez igazított, Hogyan tudnék élni nélküled című zenés filmet választották. A csaknem száz magyar alkotást bemutató eseménysorozat nyitónapján a száz évvel ezelőtt született Makk Károly filmrendező és barátja, Darvas Iván színész emléke előtt is tisztelgett Káel Csaba.
Makk Károlyról szóló filmet is támogat a Filmintézet
A száz éve született rendezőóriás mellett a második világháború utáni hollandiai gyermekmentő akcióról, valamint Fazekas Mihály és Brunszvik Teréz életéről is készül dokumentumfilm az NFI támogatásával.
Szabó István előtt tisztelegnek a cannes-i filmfesztiválon
Világsikerű Szabó István-film gazdagítja a májusi cannes-i fesztivál hivatalos válogatását. A napfény íze című, 1999-ben bemutatott, háromszoros európai filmdíjas alkotást meghívták a felújított mozifilmek javát felvonultató Cannes Classics programba. A cannes-i premieren személyesen vesz részt Szabó István és Robert Lantos producer.
Ingyen nézhető tíz napig tíz magyar filmklasszikus
Makk Károly és Darvas Iván születésének 100. évfordulója alkalmából a rendezőikon és a színészóriás emlékezetes alkotásait lehet ingyen megnézni április 25. és május 4. között.
December 22-én történt
1972-ben ezen a napon adták át az M2-es, azaz a kelet–nyugati metróvonal második ütemét, így a teljes szakaszon elindulhatott az utasforgalom. Az M2-es építése 1950-ben kezdődött, az első szakasz 1970 áprilisára készült el. A Déli pályaudvart és az Örs vezér terét összekötő 10,3 kilométeres vonalon 11 állomás található, a teljes menetidő 18 perc.
A hatalom ironikusan csipkelődő kritikusa volt Déry Tibor
Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas író, a 20. századi magyar próza egyik jelentős képviselője százharminc éve, 1894. október 18-án született Budapesten.
A pénz nem boldogít, mégis számtalan magyar film katalizátora
Egymillió fontos bankó, Egy krajcár története, Egy dollár, 300 000 pengő az utcán, Hét tonna dollár… címek az elmúlt 120 év filmterméséből.
Csapnivaló színészből lesz a legnépszerűbb drámaíró
Kétszáztíz éve, 1814. március 8-án született Szigligeti Ede, a magyar színházművészet meghatározó egyénisége, a magyar népszínmű műfajának megteremtője, a Liliomfi írója.