Olyan átéléssel játszott, hogy néma Kata szerepében is be tudott rekedni

A budapesti Mária Valéria-telepen, nagyon szegény családban született 1929. március 28-án, apja, aki súlyos alkoholizmusa miatt csak alkalmi munkákat kapott, később öngyilkos lett. Anyja mosónőként dolgozott, négy gyerekről kellett gondoskodnia. Irén kislány korában apáca vagy orvos szeretett volna lenni, de amikor az önképzőkörben szavalni kezdett, már tudta, hogy hivatása a színészet.

A polgári iskola elvégzése után kereskedelmi érettségit tett, de először nem vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Egyetem), ezért egy postán kezdett dolgozni, közben pedig egy amatőr színjátszó csoportba járt. 1948-ban vették fel a főiskolára, ahol osztálytársa volt többek között Berek Kati, Szemes Mari, Soós Imre és Horváth Teri. A felvételi vizsgán tanárainak csak egy gondjuk volt: morva eredetű nevét akarták könnyebben kiejthetőre változtatni. Mivel végzése után a kritikusok is többször belekötöttek a nevébe, rövid időre anyja nevén, Dávid Irénként szerepelt, de aztán visszavette az eredetit, bízva abban, hogy a közönség így is meg fogja jegyezni. Neki lett igaza.

Diplomája megszerzése után, 1952-ben a Madách Színházba került, ahol pályakezdőként olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Sulyok Mária és Gábor Miklós. 1980 és 1982 között a Népszínházban, majd 1989-ig a Nemzeti Színházban játszott, 1990-ben visszatért a Madáchba.

Első kiugró sikere Brecht Kurázsi mama című drámájában a néma Kata szerepe volt, alakításába annyira beleélte magát, hogy noha egy szót sem kellett szólnia, estéről estére berekedt (később a címszerepet is megformálta). Sokoldalú, nagy formátumú színésznővé érett, csak rá jellemző egyedi, utánozhatatlan gesztusokkal játszott, és senkivel össze nem téveszthető orgánuma volt.

példa erre Gruse (Brecht: Kaukázusi krétakör), Yerma (García Lorca), Serafina (Tennessee Williams: A tetovált rózsa) vagy Margarida asszony Athayde monodrámájában. A Madách Kamarában több mint százszor játszotta el a Roncsderby című monodráma társtalan asszonyának szerepét, ugyanazon este prózával és dallal is elkápráztatva a közönséget.

A musicalek világában is otthon volt, imponáló ének- és tánctudását legemlékezetesebben a Hello, Dollyban bizonyította. Búgó, erotikusan talányos hangon számtalan sanzont és csacska dalocskát varázsolt slágerré (Énmellettem elaludni nem lehet, Engem nem lehet elfelejteni, Két kicsi kecske, Tibi-tangó). Major Tamás oldalán a butuska Lujzaként évekig állandó szereplője volt a rádiókabaréknak, és a bohóc szerepköre sem volt idegen tőle: Ruttkai Évával alkotott párosuk hatalmas sikert aratott.

Több mint ötven filmben nyújtott emlékezetes alakítást, ilyen volt a Mese a 12 találatról, az Iszony, az Én vagyok Jeromos és a Szabadíts meg a gonosztól. Filmszerepei közül kiemelkedik a púpos Tera a Ház a sziklák alatt című Makk Károly-rendezésben – érdekesség, hogy a rendező eredetileg Horváth Terit akarta felkérni a szerepre, de ő sírva fakadt, amikor megkapta a forgatókönyvet, mondván: „Mit szólnának a falumban, ha púposan látnának?” A szerepet Psota örömmel vállalta el, és élete egyik nagy alakítását nyújtotta.

A filmvásznon eljátszotta Mátyás király feleségét, Beatrixet a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című vígjátékban, volt bordélyházi madám az Egy erkölcsös éjszakában, és Cecília a Csárdáskirálynő filmváltozatában. Egyik utolsó főszerepe az 1990-es Ördög vigye! című moziban volt, amelyben valóban ördögien játszott.

Utolsó színházi munkája Psota, Psota, Psota! című önálló estje volt a Madách Színházban. 2009 áprilisában lépett utoljára színpadra, majd teljesen visszavonult. Magánéletében sok csalódás érte, így élete utolsó éveiben egyedül élt. 2014-ben szívinfarktust kapott, ami után egyre többet betegeskedett. 2016. február 25-én szívelégtelenség következtében, álmában érte a halál, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Művészi munkásságának elismeréseként 1959-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1976-ban lett érdemes, 1982-ben kiváló művész. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. A Kossuth-díjat is két alkalommal kapta meg: 1966-ban és 2007-ben. A Halhatatlanok Társulatának 1996 óta volt tagja, 2000-ben a Nemzet Színésze címet vehette át. 2009-ben Prima díjas és Gundel művészeti díjas lett. 2003-ban Pro Urbe Budapest díjat kapott, 2014-ben Budapest díszpolgárává avatták.

Önéletrajzi kötetei: a Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk, ezt követte a Psota, majd a Csak a halálom előtt olvasható el, de siess (2008) című könyve. Hangját számos lemez őrzi, válogatott slágereiből összeállított CD-je 1999-ben került a boltokba.

Psota Irén az életét csak a színpadon tudta elképzelni, ahol nem játszott, hanem élt. Egyszer arra a kérdésre, hogy ha eltiltanák a pályától, milyen foglalkozást választana, azt felelte: a színésznőit. Mindent óriási szenvedéllyel csinált, mindig aktív volt, egyszer azt nyilatkozta:

Emlékére Almási Éva színésznő alapítványt hozott létre, amely 2017-től minden évben díjat adományoz annak a színésznőnek, akinek sokszínűsége, teljesítménye méltó Psota Irén szakmai örökségéhez. 2019-ben születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Budapesten, egykori lakóházánál, a Bem rakpart 30. szám alatt. 2022-ben a főváros II. kerületében utcát neveztek el róla.

Címlapfotó: MTV stúdió, Szophoklész Elektra című drámájából készült tévéjáték felvétele Zsurzs Éva rendezésében. Psota Irén színművésznő. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan