shutterstock_1507546334.jpg

Budapest a fürdők, a köz- és tematikus parkok tekintetében is Európa egyik legvonzóbb városa

A Ubuy top 20-as listáján a magyar főváros a negyedik helyet szerezte meg.

A Ubuy utazók értékeléseit használta fel a ranglista készítéséhez, amelyhez figyelembe vették az európai fővárosok közparkjainak, tematikus parkjainak, vidámparkjainak, illetve strand- és gyógyfördőinek számát és az azokra adott pontszámokat, a végeredmény pedig ezek mátrixából állt össze.

A maximális 80 pontból 75-öt szerzett London. A brit főváros 190 parkjával európai csúcstartó, de 20 vízi és más vidámpark is várja az érdeklődőket. A képzelbeli dobogó második fokán a 73 pontos Prága található 54 parkkal, 14 tematikus parkkal, kilenc vizes szórakozási-pihenési lehetőséggel. A harmadik helyet 67 ponttal Róma szerezte meg 71 parkjával és 12 fürdőjével, valamint tematikus vízi vidámparkjával.

Budapest a negyedik a listán egyetlen ponttal lecsúszva. A 66 ponthoz a magyar főváros 43 parkja, 17 gyógy- és strandfürdője járult hozzá, amelyek minőségét, szolgáltatásait magasra értékelték az utazók. A felmérést végzők kiemelték a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodát, ahol még pálmaház is várja a felfrissülni vagy sportolni vágyókat, valamint az 1919 óta üzemelő Palatinus strandot, ahol a legnagyobb attrakciónak természetesen az 1937-ben épült hullámmedencét nevezték meg.

A top 10-ben több helyen is holtverseny van, a legvonzóbb utazási célok közé Berlin, Stockholm, Párizs, Lisszabon, Helsinki, Madrid, Bécs, Amszterdam és Bukarest került be.

Ez is érdekelheti

Helyreállítják a Széchenyi-fürdő szabálytalanul elbontott kabinsorát

Megkezdődhet a Széchenyi-fürdő szabálytalanul elbontott, első emeleti kabinsorának helyreállítása a fővárosi kormányhivatal pénteken kiadott engedélyével.

Reformkori szünidő

A nyarat vagy legalább a vasárnapot a zöldben tölteni a városi létforma részévé vált a reformkorban. Pesten és Budán másodvirágzásnak indult a fürdőkultúra, és a Balaton körül is felpezsdült az élet az első balatoni sétahajó, a Kisfaludy gőzös vízre bocsátásával. Podcastajánló.

Így strandoltunk mi

A nők az 1860-as évektől kezdve fürdőzhettek nyilvánosan, azonban testükből lényegében semmit sem mutathattak. Az 1920-as években azonban feloldóttak a korábbi tabuk és a nők a férfiakkal együtt, egyrészes fürdőruhákban élvezhették a vizet.