Oratórikus mű megalkotására hirdet nyílt zeneszerzői pályázatot a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK) a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1923-as Pécsre költözésének 100. évfordulója alkalmából.

Tavaly szeptemberben indult el az a 2023. október 14-ig tartó centenáriumi rendezvénysorozat, amellyel az intézmény méltó módon kíván megemlékezni a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Trianon utáni Pécsre költözésének századik évfordulójáról. Közölték:

a leendő pályaműnek szimfonikus zenekarra, négyszólamú vegyeskarra és egy vagy több szólistára kell készülnie, nem tartalmazhat előre rögzített bejátszást, szövegét pedig Weöres Sándor A teljesség felé című művéből kell megválasztani.     

A pályázóknak egy legalább ötperces részletet kell benyújtaniuk, amely akár zongorakivonatos formában is megtörténhet. A pályázaton a pályaműveket anonim módon bírálja el a Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas karmester, Vas Bence gitárművész, a PTE MK művészeti és tudományos dékánhelyettese, Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, egyházzenész, zeneelmélet-tanár, intézetigazgató, Balatoni Sándor karnagy, orgonaművész, zeneszerző, intézetigazgató-helyettes és Futó Balázs zeneszerző, az Editio Musica Budapest főszerkesztője alkotta zsűri.     

A közleményben Fedeles Tamást, a PTE oktatási rektorhelyettesét, a Centenáriumi Programirányító Bizottság elnökét idézve kiemelték: a programsorozat keretében szeretnék megmutatni az egyetem hagyományait, múltját, ebbe az időutazásba pedig tökéletesen illeszkedne a zenemű.     

A rendezvények között tudományos konferenciák mellett olyan – az egyetemet megismertető és népszerűsítő – programok is lesznek, mint városi tárlat, színházi bemutató, futóverseny és fényfestés, jelezték az akkori kommünikében. A most kiírt zeneműpályázat további részletei ezen a weboldalon érhetők el.

Nyitókép: Shutterstock/Davizro Photography