A 25 éves Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep nagy ívű célkitűzéseivel, azok következetes megvalósításával mintát ad a jelen és a jövő hasonló kezdeményezéseinek. Műhelyük, szimpóziumuk – Barbizonhoz vagy Nagybányához hasonlóan – mára már fogalommá vált. A MANK Galéria Élet – Jelek című kiállításán látható válogatás ad most betekintést a ceredi művésztelep szellemiségébe. A telep vezetőjével, Fürjesi Csaba képzőművésszel beszélgettünk.

Milyen előzményei voltak a ceredi művésztelepnek?

Az 1950-es évektől kezdve Nógrád megye és Salgótarján művészeti élete fokozatosan egyre pezsgőbbé vált. 1974-ben megalakult az Intersymposium, ami kezdetben Salgótarjánban, majd később Mátraalmáson várta az alkotókat. Őket tekintjük közvetlen előképünknek.

Hogyan fogalmazódott meg bennetek, hogy művésztelepet alapítotok?

A művészeti képzések elvégzését követően felmerült bennünk az igény egy művésztelep megalapítására. A ‘90-es évek elejétől keresgéltük a megfelelő helyszínt: jártunk az Őrségben, a Balatonon, a Mátrában, aztán 1996-ban megérkeztünk Ceredre és itt ragadtunk. Képletesen szólva raktunk itt egy nagy tüzet, ami mellé bárki odaülhet.

Kun Cecília: Látószög és Tündéri snitt

Hogy érezted magad ebben a faluban, amikor megérkeztetek?

Tőlem nem volt idegen ez a miliő, hiszen én Salgótarjánban születtem. Cered földrajzilag elszigetelt, ezért nagyszerűen alkalmas az elvonulásra, a befelé figyelésre, az alkotásra. Amikor megérkeztünk, azt mondtuk: miért ne próbáljuk meg itt ezt az egészet elindítani?

Hogyan fogadták a helyiek, amikor megérkeztek a művészek Ceredre?

Ahhoz, hogy egy művésztelep valóban működjön, sok körülménynek kell összeállnia. Nem elég az inspiratív helyszín, nem elég az sem, ha sikerül nagyszerű alkotókat ide csábítanunk, kell az is, hogy a helyiek segítő kezet nyújtsanak. A szándékunk olyan tiszta és őszinte volt, hogy ők is kitárták kapuikat: részt vettek az étkeztetésben, szállást adtak és a rendelkezésre bocsátották a személyes tereiket, hogy a művészek ott alkothassanak.

Középen: Yui Akiyama palóc kimonója

Hogyan hat a művészekre ez a helyszín?

A képzőművészek jellemzően egy urbánus közegben élnek, de olykor az alkotónak szüksége van egy új ingerkörnyezetre, amiből meríthet. Cered elképesztő miliő egy művész számára, óriási kincseket, tengernyi gazdagságot rejt magában, ide eljönni olyan, mint egy időutazáson részt venni. 

Remek dolog megtapasztalni, hogy a művészeink ugyan más kultúrkörnyezetből, olykor még más kontinensről is érkeznek, mégis mindenkit ugyanúgy megérint ez a helyszín és az itt bujkáló témák. Az elkészült alkotások pedig jó és érvényes válaszokat adnak nemcsak lokális, hanem globális szinten is.

Hogy néz ki maga a ceredi művésztelep?

Elsőként bérelt helyszíneken, magánszállások udvarán dolgoztunk, 1999-ben viszont megteremtettünk egy fix alkotóbázist. Elsőként megvásároltunk egy házat, majd fokozatosan bővült a helyszín. Most több épületünk van, és egy majd’ 5000 négyzetméternyi udvarunk. A nyitott alkotási helyszín mellett vannak pajták is és egy grafikai műhelyünk. Az évek alatt sok művészünk vásárolt házat Cereden, nekik köszönhetően a faluban a művészeti pezsgés egész évben jelen van.

A 250 fő befogadására alkalmas szabadtéri színházunk olyan, mint egy görög amfiteátrum, amely a telepen jelen levő domborzati viszonyok kihasználásával keletkezett. Kortárs tájházat is üzemeltetünk: egy régi házat felújítottunk a helyiek és a művészek segítségével, itt is kiállításokat rendezünk a kertünk és a galériánk mellett. Elindítottunk egy szoborparkot is, amit szeretnénk bővíteni is az évek során. 

Jozef Suchoža: Egy megnevezni nem kívánt magángyűjtő gyűjteményéből

Milyen keretek között érkezhetnek ide az érdeklődők?

Már a kezdetektől fogva tartottunk nyílt napot a művésztelep végén, ahová kezdetben még csak a családaink és az ismerőseink látogattak el, azonban mostanra már az egész országból több százan érkeznek egy ilyen alkalomra. Tavaly ennek örömére elindítottuk az ArtPikniket: egy óriási összművészeti esemény volt zenével, színházzal, gasztronómiával és képzőművészettel, ahol a művészetet ünnepeltük.

A ceredi művésztelep meghívásos. Milyen szempontok szerint dől el, hogy kiket vártok ide?

Mindig az adott év tematikájához keresünk alkotókat. Az évek alatt kialakult már erre is egy jól működő rutinunk: a csapatban mindig itt van a 6-8 állandó tagunk, akikhez hívunk újakat, magyar és külföldi alkotókat egyaránt. Az évek alatt szépen virágoznak a különféle partneri kapcsolataink. A régi tagok vagy a művészeti akadémiák ajánlanak izgalmas tehetségeket. 

Fontos, hogy a művészek mellett mindig hívjunk kurátorokat, művészettörténészeket is, akik értelmezik az itt zajló munkát, az itt születő műveket. Sosem vagyunk többen 20-25 főnél, mert úgy tapasztaljuk, hogy ez az a szám, amely még mindenki számára szabad, kötetlen találkozásokat biztosít. A művészek és a szakma is tud találkozni egymással ezen a helyszínen, gyakran nagyszerű együttműködések jönnek létre.

Nina Mankin: Köztéri emlékbefőtt

A művésztelep tehát pozitívan befolyásolja egy-egy alkotó későbbi életét is.

Az itt tapasztalt szellemiséget mindenki hazaviszi magával, ez a része marad, így valóban hat rá és a későbbi műveire. Ha pedig szakmai együttműködések, barátságok születnek, az mindig külön öröm. Egy ilyen művésztelepi találkozás során az alkotók arra is rádöbbennek, hogy mennyire hasonló problémák foglalkoztatják őket, éljenek bárhol a világban. 

Milyen szempontok szerint dől el, hogy az adott évben milyen tematika fut?

A nyári művésztelepeket követően ősszel összegezzük a tapasztalatokat és nagyjából már decemberre eldől a következő évi téma is. De ezzel is könnyű dolgunk van, a témák adják magukat: a Cereden fellelhető motívumok, élethelyzetek és maga a falu jó kiindulási alap.

A tavalyi témánk volt a Ceredi Anzix. Az ide érkező képzőművészek a saját benyomásaik és gyűjtéseik alapján megalkották a legjellemzőbb látvány, emlék, portré vagy jelenség képét, mint egy képeslapot. Yui Akiyama japán képzőművész például palóc kimonót készített összeolvasztva ezzel a saját és a számára idegen kultúrát. Ebben a különleges öltözetben járta végig a falu nevezetes helyszíneit és mindenhol lefotózta magát, így alkotva meg egy képeslapsorozatot.

Az előtérben Iváná Sláviková Objektje, a háttérben Christoph Eckelt Falusi emberek fotósorozata

Hogyan hat a falu életére az, hogy művészettel népesül be az otthonuk?

Úgy érzem, hogy a falubeliek számára is tudunk olyan dolgokat biztosítani, amivel máskülönben nem találkoztak volna. Lehet, hogy nem úgy értelmezik ezeket a műveket, mint mi, viszont az ő viszonyulásuk is épp olyan érvényes. Rácsodálkoznak az elkészült alkotásokra, örülnek, amikor felismerik a szobájukat vagy magukat egy-egy képen, és most már kifejezetten várják is azt, hogy bekerüljenek a művészek látóterébe. 

Olykor pedig sikerült megvalósítani olyan dolgokat, ami a falusiak mindennapi életét is szebbé teheti. A 2017-es Szeparált terek címet viselő művésztelepen például közös erővel felújítottunk egy épületet, amiben ma már a kortárs tájház üzemel. De ezenfelül sok értékes, egyedi műtárgy is született. A kiállításon látható például Tomasz Piars Szeparált terek című sorozatának két darabja: a tájházat lefotózta, majd maga köré gyűjtötte a helyi gyerekeket, hogy közösen találják ki, mit lehet kezdeni ezzel a házzal. Piars ezekből az ötletekből manipulált fotósorozatot készített. De hasonlóan izgalmas Anna Semerdijev Separated spaces című munkája: fotókat készített a faluról és a házak belső tereiről, majd ezeket a képeket fellelt ablakkeretekbe tette. 

Intenzív párbeszéd folyik a falu népe és a ceredi művésztelep résztvevői között.

Igen, ezt jól érzed. Az alkotók a helyieket bevonva, az ő személyes tereikben alkotnak. És sokszor az ő problémáikat dolgozzák fel. 2015-ben a ceredi ember volt a témánk. Ebből az időszakból látható például Christoph Eckelt Falusi emberek fotósorozatának egy részlete. A berlini fotós kazettás géppel fotózta a helyieket, akik egy fehér vászonra rálépve néztek szembe a kamerával. A vászon két szélén utalásszerűen szerepel az adott helyszín, így lakói egyszerre el is különülnek a környezetüktől, és mégis részesei maradnak. 

Jövőre 25 éves jubileumát ünnepli a ceredi művésztelep. Ez alkalomból látható a MANK Galériában egy szép válogatás az elmúlt két és fél évtized munkáiból. Hogyan állt össze a kiállítása anyaga?

25 évet nagyon nehéz bemutatni: több száz művész több ezer alkotása született ez idő alatt. Szinte lehetetlennek tűnt szelektálni belőlük. Próbáltunk arra törekedni, hogy az elmúlt 10-12 év tematikáit lefedjük: 14 ország 41 alkotójának körülbelül 60 munkája látható. Úgy válogattunk, hogy a művésztelep jellemző tendenciáit felvillantsuk, miközben a kiállított művek egymás mondanivalóját is felerősítik.

Izgalmas munkák kerültek ebben a térbe. Csak néhány közülük: Nina Mankin 2013-as Köztéri emlékbefőtt munkája az emlékek konzerválásáról szól, megőrzi Cered titokzatosságait, rejtett zugait. Iváná Sláviková Objekt című műve 2012-ből régi szitáknak kölcsönöz újfajta jelentést: horgolt wayang árnyjátékot készített belőle. Szőke Erika pedig egy köpülőbe a saját melléről készült fotót tette. 

Jozef Suchoža: Pantha Rei

Miként született meg a kiállítás címe?

Több ötlet is felmerült, végül a 2016-os művésztelep címéből, az Élet.jelek.motívumokból született meg: a kiállítás a ceredi művésztelep elmúlt 25 évéből mutat fel életjeleket. A kiállítás plakátjára pedig az akkori esemény alatt készített festményem, az Élőben került. A falu embereiről gyűjtött régi fotókat montázsoltam eggyé ezen a festményen, ezáltal ezek az alakok ugyanabba az idősíkba kerültek. A kép egyik szélén feltűnik egy medve is, ami jelképezi, hogy e falu körül régen sok medve élt. A háttérben különféle hengermotívumok láthatók: kicsit olyanok ezek, mint a különféle időrétegek, amelyek át- és átjárják a jelent.

Hogyan működnek ezek a munkák a steril galériás környezetben?

Cereden az elkészült művek mindig egy autentikus környezetben láthatók, a mostani helyszín pedig egy white cube. 2018-ban a Falconieri palotában magunk is rácsodálkoztunk, hogy mennyire átjönnek azok az üzenetek, amiket egy falusi környezet inspirált. Ez történik a MANK-ban is.

Olyan is előfordul, hogy születik egy helyspecifikus munka, aminek csak egy részét vagy annak a fotódokumentációját tudjuk kiállítani a galériában. Így történt a 2018-as Nyári konyha témából inspirálódó installációval is, amely Verebics Ági és Bánki Ákos közös projektje volt. Ők közösen hoztak létre egy emlékhelyet, amely a felvidéki kitelepítések mementójaként értelmezendő. Ebből az installációból most Verebics Ági két munkája látható.

Tiina Herttua: Kiskonyha

A kiállításon világossá válik az is, hogy műfajilag is nagyon sokrétű munkák születnek: festmények, szobrok, objektek, installációk, fotók.

A művésztelepen nincs semmi műfaji megkötés, csak a tematikus kiírás az. A témát már a megérkezés előtt tanulmányozzák, jellemzően egy kiforróban levő ötlettel érkeznek, ami a hely szelleme mentén vagy teljesen összedől, vagy épp megerősödik. 

Mostanra már nemcsak évente egyszer találkozunk. Textiles, szobrászati és vegyes műfajú művésztelepet is hirdetünk. Így végeredményben azt mondhatjuk, hogy ez az idei a 25. évfolyam, és a 36. szimpózium valósult meg.

Hogyan befolyásolta a vírus a művésztelep életét?

Idén lemondtunk mindent: a vegyes műfajú művésztelepet sem tartottuk meg és fesztiválunk sem lesz. Egy valami mégis történik éppen: egy interregionális szimpóziumot tartunk Ökomédia Art címmel, ahol hat magyar és hat szlovák alkotó egy tudóst maga mellé választva hoznak létre egy-egy projektet. A képzőművészet és a tudomány metszéspontján jönnek létre a művek. 

Azért témánk most is van: ez az Alkalmi oratórium. A projekt címe ugyan megegyezik Händel zeneművével, ám itt most mi az oratórium másik jelentésére gondolunk: az a helyszín, amely alkalmas elvonulásra, gondolkodásra, imádkozásra. A honlapunkra feltöltöttünk négy manipulált fotót, amelyek alapján az alkotóktól egy reakciót várunk. Már majdnem húsz alkotótól érkezett válasz. Jövőre pedig reméljük, hogy lesz lehetőségünk újra találkozni a megszokott keretek között.  

A kiállítás augusztus 30-ig látható.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond