14553efc-6214-4c58-a5cf-cc9cc8004125.jpg

Cigányzene fogadja majd a turistákat a Liszt Ferenc repülőtéren

A Magyarország kormánya által idén is meghirdetett Muzsikáló Magyarország program révén 1,1 milliárd forintos támogatás jut arra, hogy a hagyományos kávéházi cigánymuzsika ismét megtöltse a vendéglátóhelyek teraszait – közölte Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára április 3-án Budapesten.

Sztojka Attila a programról tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a hagyományos cigányzene támogatása és népszerűsítése egyszerre nemzeti és kultúrpolitikai cél, feladat. Mint mondta, ennek felkarolására indult a tavaly újraindult Muzsikáló Magyarország pályázati program, melynek célja a több mint két évszázados múltra visszatekintő magyar kávéházi cigányzenei kultúra megismertetése, népszerűsítése a hazai és külföldi közönség számára, ezáltal a magyar nóta – mint hungarikum – és a hozzá kapcsolódó szellemi örökség generációkon átívelő továbbadása.

A zenei hagyomány megőrzése hozzájárul ahhoz is, hogy a zenész életforma újra perspektívát kínáljon a fiatal tehetségek számára is, ezáltal biztosítva ennek a jelentős kulturális örökségünknek a fennmaradását – hangsúlyozta az államtitkár.

Sztojka Attila tájékoztatása szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére 2024-ben újraindított Muzsikáló Magyarország programban idén is négy-hat tagú, vonósokból, klarinétosokból és cimbalmosokból álló cigányzenekarok nyújtanak zenei szolgáltatást. A turisztikai főszezonban – június 2. és szeptember 28. között – heti négy napon, napi három órán keresztül muzsikálnak a programban részt vevő zenekarok a vendéglátóhelyeken – tette hozzá.

A támogatás teljes mértékben fedezi az élőzene költségeit, ezzel tehermentesítve a vendéglátóhelyeket, ugyanakkor lehetővé téve, hogy minél több étteremben, kávézóban és cukrászdában szólhasson újra a tradicionális muzsika – emelte ki Sztojka Attila.

Cím
Konferencia a hátrányos helyzetű emberek digitális kompetenciájának fejlesztéséről Budapesten

Szöveg
Budapest, 2025. április 2. Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára a hátrányos helyzetű emberek digitális kompetenciájának fejlesztéséről tartott konferencián a Belügyminisztériumban 2025. április 2-án. MTI/Máthé Zoltán

Azonosító
D_MTZ20250402008
Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Sztojka Attila hozzátette, hogy idén a Muzsikáló Magyarország új elemmel is bővül: a tervek szerint júniustól az ország több olyan csomópontján, ahová megérkeznek a turisták – így például a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron –, valamint egyes fővárosi turisztikai attrakciók közelében is élő cigánymuzsika fogadja majd a külföldi látogatókat.

Sztojka Attila közölte azt is, hogy a program kiemelt rendezvénye idén is a június 14-i Dankó Pista-emléknap lesz. Kiemelte: a világhírű prímás születésnapjához igazodva fővárosszerte több mint száz cigányzenekar tölti meg zenével a vendéglátóhelyek teraszait. Az esemény részeként a nagyközönség komolyzenei átiratokat, opera- és operettrészleteket, filmzenéket és klasszikus slágereket is hallhat, valamint felcsendülnek Dankó Pista híres nótái is – sorolta Sztojka Attila.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Muzsikáló Magyarország program 1,1 milliárd forint keretösszegű támogatása várhatóan mintegy 500 cigányzenész négyhavi vendéglátóhelyi foglalkoztatását segíti, egyben erősíti a pályázatban részt vevő éttermek és kávézók vonzerejét. A támogatásra jelentkező zenekarok kiválasztása idén is a szakmai zűri döntése alapján történik. A cél, hogy a programba valóban azok a formációk kerüljenek be, amelyek hitelesen és magas színvonalon képviselik a kávéházi cigányzene hagyományait.

A pályázat jelentkezési időszaka április 7-én indul és május 15-ig tart. A pályázatokat személyesen, valamint postai úton lehet beadni. A részletes kiírás és bővebb információk a programról a Kisfaludy program honlapján találhatók.

Ez is érdekelheti

Többletforrást kapnak a közös működtetésű színházak és a Fesztiválzenekar

A színházak közös működtetési megállapodása a vidéki önkormányzatokkal és a fővárossal tovább folytatódik – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium az elmúlt hónapokban több fordulóból álló szakmai tárgyalásokat folytatott a megállapodásokról a társfenntartó városvezetőkkel, a színházak vezetőivel és a szakmai szervezetekkel.

Miklósa Erikával indul a Nemzeti Tehetség Program kampánya

A Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2025-ös kampánya a hazai tehetségek sokoldalúságát mutatja be, hiszen a tudomány, a sport, a művészet vagy akár a gasztronómia területén is találunk kiemelkedő fiatalokat és mentorokat, határon innen és túl. Az idei évben Miklósa Erika világhírű opera-énekesnő képviseli nagykövetként a tehetségtámogatás nemzeti programját – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökség Intézete és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Hatodik alkalommal szervezte meg a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek konferenciáját a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) március 28-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A rendezvény fókuszában az országos emlékhelyhálózat közreműködésével szervezett Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP) állt. A konferencia keretében Deli Gergely, az NKE rektora és Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója aláírta a két szervezet közötti emlékezetpedagógiai és tanárképzési fókuszú együttműködési megállapodást.

Lemondott a Munkácsy-díj-bizottság

Javaslataik figyelmen kívül hagyása miatt szakmai okokból lemondtak a Munkácsy-díj-bizottság tagjai, a minisztérium elfogadta döntésüket.