Pesten is rögtön kiszúrja az ember augusztus elején a fesztiválozókat, de soproni méretekben ez egészen más. Már az is jó kedvre derített mindenkit, hogy egy vonatnyi ember tart ugyanoda, pedig ez nem is a délelőtti fesztiválvonat volt, sokkal inkább az ellógtam-az-utolsó-néhány-munkaórát-szekció, kiegészítve a későn kelő, ezért csak délután induló tinikkel. A soproni állomás környékén az egyetlen, meglehetősen ad hoc módon működő buszjegy-automata előtti sor ugyan kevésbé adott okot a jókedvre, a Lővér kemping felé közeledve azonban egyre gyakrabban lehetett látni a családi házas utcák járdáin, gyepes árokpartjain ücsörgő, heverésző fiatalokat ? látszott rajtuk, hogy ott és akkor minden tökéletes, nem is lehetne szebb a világ.
A fesztivál bejáratánál aztán sziget-mértékkel mérve extra rövid sorbanállás után már be is lehetett jutni, és rövid terepszemle után kiderült, hogy negyed óra alatt elérhető bármelyik helyszín, így egyre szimpatikusabb lett a terep. Felmérve, hogy a már ismert fesztiválkaják mellett például grillen készülő hamburgerek, plejskavicák, vattacukor és alkoholos fagyi is csábítgatja a fesztiválozókat, még hamarabb elhalványult a minden bokorban megálló gyorsvonat emléke. Bár tény, hogy harminc felett kissé túlkorosnak érezte magát az ember, legalábbis úgy este nyolc-kilencig, amikor nagyobb létszámban érkeztek meg azok, akik nem a nyári szünet, hanem a munkahét egy újabb napját hagyták maguk mögött. A zenei kínálaton is látszott, mikor melyik korosztály érkezésére számítanak: késő délután Katy B és a Simple Plan vette birtokba a nagyszínpadot, este tízre viszont a Faith No More teljesen fehér, rengeteg virággal díszített színpadképe uralta a helyszínt.
Mike Patton és csapata ezúttal magához képest igen szolid, de mindenképpen izgalmas és mozgalmas koncerttel nyitotta a szezont, hiszen ez volt mostani turnéjuk első estje. Szolid alatt azt értem, hogy Sopronban elmaradt a már szokásos cipőfűző-evés, és valahogy kevésbé éreztem, hogy a színpadon jövő-menő énekestől bármi kitelik. Bár amikor rögtön az első szám átcsúszott Tom Jones Delilah-jába, elgondolkodtam, mi is lesz a következő? A visszafogottságnak talán az lehetett az oka, hogy Patton énjének egyik felét a televízió előtt hagyta: időről időre tudósított a futball EB elődöntőjének állásáról.
A közönség viszont így is jól szórakozott, nemcsak a mindenki által ismert slágerek (Easy, Evidence, Epic?) alatt tombolt ? a rajongók annyira lelkesen követelték az újabb és újabb dalokat, hogy végül az első után egy második ráadást is kiharcoltak. Igaz, mindent azért nem sikerült elérni: többen emlegették a tömegben, hogy nem volt még a We Care a lot? De hát így jár egy banda, ha túl sok a slágere, valamelyik rajongójuk mindig csalódottan hagyja ott a küzdőteret.
Üdítő volt, hogy lévén ez Sopron külterülete, nem kellett tizenegykor minden hangos tevékenységet beszüntetni, a pesti éjszakai tömegközlekedést ellenben többen visszasírták? különös tekintettel arra, hogy a leghamarabb Pestre induló vonatra majd? öt órát kellett várni. Persze elvileg volt mivel elütni addig az időt, csak épp a fesztivál területe ekkortájt inkább a legzsúfoltabb fővárosi diszkókhoz kezdett hasonlítani, ahol éjfél után csak az elektronikus zene híveinek járnak kedvében (meglehet, mindig épp rossz helyre tévedtünk). Így aztán elücsörögtünk még egy kicsit a borfaluban, ahol Szalonna és bandája játszott egy ideig, majd úgy döntöttünk, irány a vasútállomás, meg a fesztiválvonat. S miközben az indulásra várva azon morfondíroztunk, hogyan éljük túl a pénteki munkanapot, csendesen megfogadtuk, hogy legközelebb hálózsákkal és sátorral érkezünk.
