Csaknem tizenkétezer gyerek számára biztosított kulturális programokat a PKÜ az Erzsébet-táborban

A Petőfi Kulturális Ügynökség immár második éve szervez nagy sikerrel programokat gyermekek számára a nyári Erzsébet-táborba. A zánkai helyszín mellett idén a fonyódligeti táborhelyre is eljutottak a PKÜ kulturális programjai június 25. és augusztus 27. között.

DKATT20250731025.jpg
Foglalkozáson részt vevő gyerekek a kultúra napja alkalmából tartott tematikus tábornapon a zánkai Erzsébet-táborban 2025. július 31-én. Fotó: MTI/Katona Tibor

A PKÜ célja az Erzsébet-táborok műsorának irodalmi, zenei oktatási és könnyűzenei programokkal való bővítése a PKÜ szervezésében az 1–8. évfolyamos diákok, vagyis a 7–14 éves korosztály számára.

A programok

Fonyódligeten 50-60 perces zenei oktatási programokon vehettek részt a gyerekek májustól augusztusig.

Négy alkalommal szervezték meg számukra a Hangszervándor programot. Fejér Simon Pál zeneszerző interaktív világzenei előadása során a résztvevők megismerkedhetnek különböző kultúrák hangszereivel és zenei hagyományaival, élő bemutató keretében. Az előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, ismeretterjesztő és élményszerű formában. A program végén a hangszereket is kipróbálhatták.

Ötször adták elő A hangok titkos élete című interaktív beatbox színházműsort. A különleges előadásokon minden zenei elem kizárólag az előadó hangján, hangszerek nélkül szólal meg. Az így kialakított jelenetek nemcsak zeneileg izgalmasak, hanem könnyedén válhatnak edukációs tartalommá is: a gyerekek kitalálhatják, mit hallottak, az előadó pedig mesél a ritmusok világáról és arról, hogyan született a zene, amikor az emberek a saját hangjukra és találékonyságukra támaszkodtak.

Zánkán a Fő téren felállított színpadon könnyűzenei koncerteket hallgathattak az érdeklődők. Három zenei formáció adott összesen kilenc koncertet a táborban. Az Intim Torna Illegál, a Konyha zenekar, valamint Heincz Gábor és zenekara is három alkalommal lépett közönség elé. 

DKATT20250731031.jpg
Fotó: MTI/Katona Tibor

Az irodalmi műsoroknak szintén Zánka adott otthont. Az irodalom népszerűsítését, az olvasás szeretetét, a magyar irodalom gazdagságát és az irodalom kézzelfogható hatását megmutató programok keretében Tallér Edina három alkalommal is megtartotta rendhagyó Irodalomóráját, Juhász Anna kétszer beszélgetett a gyerekekkel, Bonczidai Évának pedig négy Jókai-előadása hangzott el.

Adatok és eredmények

Az oktatási programokat összesen 3120 gyerek látogatta. Az irodalmi műsorokon 400 diák vett részt. A könnyűzenei koncerteken mintegy 8000 gyerek szórakozott. A PKÜ közreműködésével három programtípussal bővült az Erzsébet-tábor műsorkínálata, 27 esemény valósult meg, amelyeken több mint 11 500 fő vett részt.

A helyszínek

A zánkai táborhely a Káli-medencében, Tihany és Badacsony között helyezkedik el. A több mint 150 hektáros komplexum saját balatoni partszakasszal, hatalmas zöldterülettel, sportpályákkal és számos, a táborozók számára ingyenes szolgáltatással – például sárkányhajózással, kalandparkkal –, valamint 2021-től már megújult szállásokkal, sportcsarnokkal, színházteremmel, vadonatúj étteremmel és multifunkcionális nyitott-fedett közösségi épülettel, továbbá a felújított, Zánka-Erzsébettábor vasútállomással várja a táborozókat.

A teljesen újjáépült zánkai Erzsébet-tábor befogadóképessége (heti turnusban) a fejlesztéseknek köszönhetően több mint 3000 főre emelkedett, és 21. századi, modern és nyüzsgő, kultúrfesztivál-hangulatú gyermektáborként nyújt generációkon átnyúló élményt.

DKATT20250731006.jpg
Táborlakók cirkuszi bemutatón a kultúra napja alkalmából tartott tematikus tábornapon a zánkai Erzsébet-táborban 2025. július 31-én. Fotó: MTI/Katona Tibor

A fonyódligeti Erzsébet-tábor szintén teljeskörűen megújult. A gyönyörű északi parti panorámával rendelkező táborhely másfél kilométer hosszan terül el a Balaton mellett. Klasszikus erdei és a balatoni hangulatot ötvöző, modern, jurtasátras gyermektáborként várja a lakóit a Balaton déli partján.

A táborhely területén lévő, többségében a 70-es években épült, ma már korszerűtlen épületek egy részének helyén jurtasátras jellegű szállások, valamint programhelyszínek is létesültek, illetve a meglévő épületek is megújultak. Összesen öt altábor, köztük egy 160 férőhelyes várja a vendégeket. Minden altáborhoz tartozik egy teljesen új, zuhanyzós vizesblokk, a tíz-tíz fős ikersátrak modern kialakításúak, vastag falakkal rendelkeznek, és korszerű a szellőzéstechnika.

DKATT20250828013.jpg
Gyerekek a zánkai Erzsébet-táborban 2025. augusztus 28-án. Fotó: MTI/Katona Tibor

A mintegy 800 férőhelyes létesítmény jurtái között felújított közösségi terek, vadonatúj játszóterek, a tábor további területén pedig sportpályák, kalandpark és mászófal szolgálják a pihenést és a szórakozást.

A Petőfi Kulturális Ügynökség Erzsébet-táborba szervezett programjai, az előadások és koncertek magas színvonalat képviseltek, a táborok vezetése részéről rendkívül jó vélemények és visszajelzések érkeztek. A gyerekek táborozásuk ideje alatt szórakozva tanultak irodalomról, zenéről a PKÜ jóvoltából. A tervek szerint jövőre is folytatódik az együttműködés.

Ez is érdekelheti

Don’t You Hate Yourself? – A Waiting Room az Offstage nyolcadik epizódjában

A Waiting Room zenekar, pontosabban a formáció három tagja – Paulikovics Milán gitáros, illetve Maya Gustafson és Orlik Noémi énekesnők – a vendégek a Hajógyár és a PKÜ Offstage című sorozatának nyolcadik részében, ahol Orlik Noémi válaszol Szlimmy kérdéseire, és a csapat három dalának akusztikus változatát is meghallgathatjuk.

Hétezer éve gyúrják az agyagot Hódmezővásárhelyen

Biztos technikai tudás, elmélyült filozofikus gondolkodás és magas művészi igény köti össze azt az eltérő művészeti ágakból érkező hat mai alkotót, aki részt vett idén a 29. Vásárhelyi Kerámiaszimpóziumon. Ez nem is meglepő egy olyan településen, ahol több mint hétezer éves hagyománya van a kerámiaművészetnek.

Hogyan szólal meg magyarul A Dűne? – A FORDÍTVA harmadik epizódja Frank Herbert világhírű sci-fijét veszi górcső alá

A Kultúrapont FORDÍTVA című minisorozatának következő részében Békés András műfordító, Takács Gábor szerkesztő és Jéger Zsombor színművész mesélnek a mű nyelvi sokszínűségéről, a filmes adaptációkról és a szinkronizálás nehézségeiről.

Extrém – Komoly kérdések különleges ízekkel az Életed fagyija tizedik epizódjában

Rakonczay Gábor extrém sportoló, Piroch Gábor kaszkadőr, Kempf Zoltán freestyle BMX-versenyző és Simonyi Balázs filmrendező, ultrafutó Szlimmy és Tícia vendégei a Hajógyár és a PKÜ Életed fagyija című sorozatának tizedik részében, melyben különleges fagylaltokat kóstolnak és válaszolnak a fagyikhoz tartozó kérdésekre.