Csengő az ajtó felett – a Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Szerelem című előadásáról

„A falusi életkép sokszor túlságosan ki van szélesítve, ki van részletezve, szétszórja a darabot, bár a rajz pompás és igaz. Kár mindenesetre, hogy a darab a konvencionális házassággal végződik, ami egészen fölenyhíti a tanítónő sorsát, ki pedig típusnak van odaállítva.” A fiatal Barta Lajos kritikája 1908-ban az elsők egyikeként értékelte Bródy Sándor A tanítónő című, a Vígszínházban színre került darabját. Néhány évvel később Barta saját drámáját Szerelem címmel ugyanitt mutatták be. A két darab közötti további hasonlóság a problémás befejezés. Bródyval átiratták a zárlatot. Az így kapott boldog vég maradéktalanul kielégítette a korabeli színházlátogatót.

A Bródy-darabról írtak ellenére Barta színművének szintén az utolsó, a negyedik felvonás a gyenge pontja. Érződik az írói igyekezet, hogy mindenáron megnyugtató befejezést adjon darabjának. A színdarab előzményében, a szintén Barta által írt, A Macska-zugban című elbeszélésben szó sincsen beteljesült szerelemről. A karaktereket pontosan definiáló külső leírások, valamint a szereplők nemegyszer a szabad asszociációs tudatfolyamot idéző belső monológjai teszik olvasmányossá a prózai változatot.

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös, Czajlik József rendezte Szerelem-előadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon volt látható. A Szemle Plusz programban bemutatott, két részben játszott produkció méltó kezdete volt a fesztiválnak.

Három eladó lánya van a Szalay házaspárnak. A Mama (Kerekes Éva) békebéli szépasszony, a Papa (Őze Áron), a keleti kultúra rajongójaként jó karban lévő férfi. Szerencsés kapcsolatuk szeretettel teli és érzéki. Több évtizedes házasság után is természetes számukra a puszi, a szenvedélyes csók, sőt a szeretkezés. Három lányuk sorsa bonyolultabb a szüleikénél, mert a gyerekeik nem egyszerűen férjhez menni vágynak. Boldogok szeretnének lenni. Élvezni kívánják fiatal éveik eufóriáját, amíg lehetőség adódik erre. Minderre azonban kevés a sansz, hiszen a világ végén élnek egy álmos faluban.

Czajlik rendezésében harmonikus színészi játékot élvezhet a közönség.

Ez a szokottnál nagyobb szó, hiszen a dunaújvárosiak és a szabadkaiak mellett marosvásárhelyi vendéget is látunk.

Ezt a színpadi nyelvet a líraiság és a drámaiság egyként jellemzi. – Sírsz, Mama? – kérdezi a lányai érzelmi vergődése miatt aggódó Papa az önfeledten hintázó feleségét. Nem a válasz, de látjuk az igazat, és ettől gyönyörű a jelenet.

A lányokat elsősorban illúzióik mentén árnyalja az előadás. Kornéliának, becenevén Nellinek már régen nincsenek álmai. Lujza (Magyar Zsófia) most veszti el illúzióit, amint a költőnek készülő ifj. Biky (Vrabecz Botond) faképnél hagyja. Míg az életrevaló Böske (Grgity Niki) nem fog akkorát csalódni, nem tud annyira a perifériára kerülni, hogy ne legyenek vágyai.

A család nyugalmát faramuci férfi dúlja fel. Komoróczy Jenő adótiszt vitalitása ellenére beteges ember, bár ez utóbbit tagadja. A hivatalnok ugyanis született hipochonder. Kivétel nélkül izgalmas, ha László Csaba a színen van. Az izgága dumagép télen-nyáron jégeralsót és dupla talpú cipőt hord, mindezt egészsége megőrzése miatt teszi. Biztos, ami biztos. Komoróczy saját szokásainak rabja, ahogyan mindannyian, ám ő az átlagosnál intenzívebben az. A világ miniatűr dolgai a jelentősek a némileg beszűkült, monomán tudat számára. A férfi hosszan vizsgálgatja a Szalay család bejárati ajtaja fölé szerelt csengőt. Egyébként is ad az aprólékosságra, mert a lánykéréskor a virágcsokor színeivel harmonizál az inge. Nagyszerű, ahogy Komoróczy monológjaiban inkább előbb, mint utóbb kiütközik az önző gyermeki én, amely aztán uralkodó lesz a magánbeszédben. Az adótiszt esetében a felnőtt arc valóban nem több maszknál. Komoróczy rigorózus egyénisége akár a mozdíthatatlan szikla. Akad azonban egy nő, aki kiszemelte őt férjének és hajlíthatóbb személyiség a férfinál.

Nellit hiába tartják vénlánynak a családban, legalább annyi életerő lappang benne, mint húgaiban. Kalmár Zsuzsa komplex alakítása meggyőzően pulzál az elesettség és az önemésztő düh között. Kétségbeesett agresszivitása bírja a szimpátiánkat, ahogy elárvult összeroskadásai is, miközben a testvéreknek tartaniuk kell a kitöréseitől, amelyek mulatságosan félelmetesek. A szélsőségek között csupa várakozás és vágyakozás a színésznő teste, például amint kicsavarodva ül a fotelben és valahová a saját háta mögé néz. Kalmár főleg önmaga kezdődő szerelmét árnyalja szépen. Eredetileg számításból menne férjhez az adótiszthez, hiszen szabadulni kíván a szülői házból. Csakhamar változik a helyzet. Testvérei értetlenül és idegenkedve hallgatják Komoróczyt, míg Nelli meghitten mosolyog az elhangzottakon. Képessé válik a Másik szemén átszűrni a jól ismert valóságot, hiszen megnézi közelebbről az ajtó feletti csengőt, így „fedezi fel” az adótiszt különös világát. Még az ütésre lendülő mozdulatai is a férfi iránti szeretetéről árulkodnak.

Az írott verzió negyedik felvonása a Szerelem-előadások próbaköve. Ez a rész mind hangulatában, mind témájában elüt az előzményektől, ezért előkészítetlen a happy end. A Nelli testvérei által visszautasított, „nagybeteg” Komoróczy szeretné megrendelni önmaga majdani koporsóját Kocsárd temetkezési vállalkozótól (Gasparik Gábor).

Czajlik rendezése azonban nem a groteszket hangsúlyozza.

Helyette, ahogy előzőleg is, a két szerelmes egymásra találásának folyamatára összpontosít, így csak keveset esik a lendület a zárlatban.

Az irodalom több műfajában alkotó Barta Lajos (1878–1964) életműve mára feledésbe merült, holott drámái és rövid prózái szolgálhatnak meglepetésekkel a nézőnek és az olvasónak. Legismertebb műve, a Szerelem többféle színben játszik a jelen előadásban. Nemcsak egy régen volt világ idéződik meg a színpadon. A szereplők boldogságkeresésében, életperspektíváik szűkülésében magunkra ismerhetünk. Az Őry Kati látványtervező által szolid polgári miliőbe helyezett love storynak a szokottnál kevésbé keserédes a vége, hiszen felvillan Nelli és Komoróczy között az igaz szerelem lehetősége.

Az előadás színlapja a Városmajori Szabadtéri Színpad oldalán

Nyitókép: Grgity Niki, Kalmár Zsuzsa, Őze Áron, Kerekes Éva és László Csaba a Bartók Kamaraszínház és Szabadkai Népszínház Szerelem című előadásában a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Fotó: Jekken Péter