Szabadkai Népszínház
Bocsárdi Lászlót is díjazták Kisvárdán
Június 20. és 28. között zajlott határainkon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja. A legjobb előadásért a Kolozsvári Magyar Színház, a legjobb rendezésért Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi produkcióját díjazták.
Hiányzott valami állandóság és a közösségben létezés érzése
Ricz Ármin a Szabadkai Magyar Népszínház társulatának tagja. Őt is jelölték idén a romániai színházi világ jelentős elismerésére, az Uniter-díjra.
G. Erdélyi Hermina kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt
G. Erdélyi Hermina, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki Gyűrű díjat vasárnap Szabadkán.
Két magyar előadás szerepel a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál programjában
Tizennégy előadással, köztük az egri Harlekin Bábszínház és a Szabadkai Gyermekszínház magyar nyelvű produkcióival várja a legkisebbeket idén a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, amelyet szeptember 17. és 22. között rendeznek meg.
Csengő az ajtó felett – a Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Szerelem című előadásáról
Barta Lajos legismertebb műve, a Szerelem többféle színben játszik a jelen előadásban. Nem csak egy régen volt világ idéződik meg a színpadon. A szereplők boldogságkeresésében, életperspektíváik szűkülésében magunkra ismerhetünk.
Öt előadással készül az évadra a Szabadkai Népszínház magyar társulata
A szűkülő anyagi támogatás miatt a 2021/2022-es évadban a megszokottnál kevesebb előadással várja a közönséget a Szabadkai Népszínház magyar társulata – közölte Körmöci Petronella, a társulat vezetője csütörtökön.
Elkezdődött a 2021-es Színházi Szemle a Városmajorban
Augusztus 25-én a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadásával megkezdődött a 2021-es Városmajori Színházi Szemle programsorozata. A népszerű mustra immár hagyományosan a nem budapesti színházak izgalmas, szórakoztató előadásait mutatja be a fővárosi közönségnek.
A közös alkotás bizsergető érzése – Beszélgetés Pálfi Ervin színművésszel
Tizennyolc éve tagja a Szabadkai Népszínház társulatának, és azt mondja: más munkái is csak rávilágítanak, hogy otthon van a városban és a színházban egyaránt. Balkáni vehemenciáról, az alakuló grunge-os zenekarról és hatalomról is beszélgettünk.