Augusztus 25-én a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadásával megkezdődött a 2021-es Városmajori Színházi Szemle programsorozata. A népszerű mustra immár hagyományosan a nem budapesti színházak izgalmas, szórakoztató előadásait mutatja be a fővárosi közönségnek.

A hat vidéki és határon túli városból érkező hat előadást idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat majd a legjobb előadásra.

A budaörsi, a miskolci, a szombathelyi, valamint a szabadkai, az újvidéki és a szigligeti teátrumok figyelemre méltó előadásait augusztus 25. és szeptember 9. között tekintheti meg a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az idei szemlét is olyan, elsősorban könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok alkotják majd, melyeket egy szakmai csapat választott ki a nem budapesti kőszínházi kínálat több tucatnyi előadásából. Az esemény Matei Visniec Napnyugat Expressz című drámájából készült, a nagyváradi Szigligeti Színház által bemutatott előadással indult augusztus 25-én. Ezt követi a Budaörsi Latinovits Színház társulatának előadása: Beaumarchais több mint kétszáz éves darabját, a Figaro házasságát Alföldi Róbert rendezésében mutatják be.

A Thomas Vinterberg Születésnap című dán dogmafilmje alapján született Ünnep című előadással érkezik a majori deszkákra a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka Szabó Máté rendezésében. Emblematikus vígjáték a Fekete Péter a Szabadkai Népszínház előadásában, ez is érkezik a szemlére. Egy archaikus történeten alapuló darabbal képviselteti magát a Szegedi Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház, melyben a vérfertőzés, a gyilkosság és az eltitkolt utódlással kapcsolatos klasszikus elemek szegülnek neki a magyar népballadák sajátos motívumainak. A Keresztes Attila rendezésében készült Parasztopera egy sötét világot tár fel a nézőknek. Végül egy dupla csavaros, vérbő komédia, a Farsang, avagy ez is mekkora egy tahó! zárja a programsorozatot a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a rájuk jellemző pezsgő humorral fűszerezve, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában.

A 2021-es szemle programjában szereplő előadásokat idén is egy négyfős zsűri kíséri figyelemmel,

amelynek a Városmajori Szabadtér Színház ügyvezető igazgatója, Benkő Nóra mellett Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznő, Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója és Horváth János Antal dramaturg a tagjai. A produkciókat hét kategóriában díjazzák: a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb női és férfi főszereplő, illetve mellékszereplők elismerése mellett a közönségdíjat is odaítélik a nézői szavazatok alapján. Erre a színház honlapján lehet majd voksolni szeptember 10. és 16. között. A díjátadóra szeptember 24-én kerül majd sor.

Nyitókép: Mohácsi testvérek: Farsang, avagy ez is mekkora egy tahó! Forrás: Városmajori Szabadtéri Színpad